//Mélységiek//
* A másik két nő is rendel, ezt gondolta is. Sitenda elég gyorsan megeszi az ételét, kellemesen jól lakott, de nem álmosodik el, erről gondoskodik a hangzavar. Valakik csendben iszogatnak, de akadnak nagyobb társaságok, akiknek tagjai már az alkoholtól felszabadulva énekelnek.
A fiatal mélységi hozzá volt szokva a mélységben lévő mulatságokhoz, de ott csak sötetelfek voltak. Esetleg néhány félvér, de ők csak szolga feladatokat tölthettek be, nem voltak másra kitanítva, mint hogy az úrnő kívánságait teljesítsék.
Tehát nem zavarja a hangzavar, hisz jó keve van, kicsit meleg az idő bent, ezért egy fekete szalaggal copfba köti hószín haját.
A másik két lány nem titkolózik, hisz nincs rá okuk. Nem mondanak semmi konkrétat végülis. De Sitendával is így van.*
- Mind hasonló céljaink vannak.
* Mondja mosolyogva.*
- Ha gondoljátok, akkor a továbbiakban is edzetnénk együtt.
* Néz Tyrabesre, aki biztosan szeretné őt egyszer legyőzni, hát kap még lehetőséget, ha ő is akarja! Az íjász lány pedig, ha gondolja, tanulhat közelharcot is, így őt is szívesen látja.*
- Ah, gondoltam Tyrabes.
* Biztos volt benne, hogy a lány nem akarná összemocskolni a kezét porral. Ő úgy gondolja, hogy más módja is van a pénzkeresésnek, számára soha nem volt vonzó a gyilkolászás. Talán azért, mert látta, hogy anyja bérgyilkosai mennyi mélységit tettek el láb alól.*
- Hogy legyen egy kis pihenő is, én holnap meglátogatom a fürdőt. Ha van kedvetek hozzá, tartsatok velem.
* Ajánl fel egy programlehetőséget, amit talán a másik kettő sem fog visszautasítani. A fürdőház a fogadó vendégeinek amúgy is ingyenes. S ápoltak is, így biztosan beengedik őket.
A mélységben is jártak fürdőzni, akkor beszélgettek, lazítottak. Persze fiatalabb korában csak az edzésre és az az utáni jól megérdemelt alvásra tudott gondolni, de mikor anyja látta, hogy már eljutott valahova, akkor engedte neki, hogy üljön a meleg vizű medencékben, élvezhette a masszázst. Az itteni fürdőben is vannak privát helyiségek, ő csak oda hajlandó betenni a lábát, olyan vízbe nem ül be, ahol felszíniek is fürdenek.
Ibolyaszín szemeivel figyeli tásait, s várja, hogy mi a válszuk.*