//A Derengő fa - Indul a mandula!//
*Miközben beszél, a mélységi közben észreveszi, hogy a köpcös férfi furcsán beszél, mint akinek baja van a nyelvével, bár próbálja leplezni, vagy leküzdeni a problémát.
A sötételf, és a gnóm úgy köszöntik egymást, mint akik már ismerik egymást. Ezen eltöpreng a köpcös mágus.*
~Vajon honnét ismerik egymást? Igaz lenne a mese? Vagy lehet, hogy ezt az gnómót már sikeresen megvezette volna?~
* Az öreg gnóm jól érzékeli, hogy Argus és Quantall között feszültség tapintható, de ha azt gondolja, hogy ez egy csapásra elmúlik, mivel váltottak néhány szót, akkor csalódnia kell. Talán nem is létezik más lény ezen a világon, akit jobban gyűlölne.
Argus szemei kikerekednek, amikor a gnóm meghajol előtte. Nem érti, hogy miért? Vajon összekeveri őt valakivel? A férfi nagyon zavarba jön a gesztustól, majd gyorsan a gnóm felé nyúl, hogy megállítsa a mozdulatban.*
-Ne! Kérem ne hajoljon meg előttem. Nem vagyok nemes, és nem vagyon nagy ember, csak egy szerencsétlen. Amúgy is maga az idősebb. Maga már annyival többet látott a világból, mint én. Nem csináltam semmi olyat, amivel kiérdemeltem volna ezt a tiszteletet. Nem kell meghajolnia előttem. *hadarja gyorsan.*
*Achrad valami Derengő Fáról kérdezi Argust, de a mágus csak nemlegesen bólint a fejével, nem akarja félbeszakítani a gnómot, avval, hogy közbevág. De fejben próbálja rendszerezni a hallottakat.*
~Derengő Fa? Hatalmas mágus volt? Akkor hogy hogy nem tudta, hogy az alakváltás kockázatos? Kísérletezett az alakváltással? Amikor fává változott, akkor az elméje egy része is átalakult volna, s így már nem tud vissza változni? Hatalmat ad? Miért? Vagy ez is egy lenne csak a többi csel közül?~
*Amikor az idős gnóm rátér, hogy elvesztette a hatalmát, akkor Argus azonnal megfeszül, és elkezdi alaposan szemügyre venni a gnómót. Először a jobb és bal kezét hasonlítja össze, hogy vajon melyiket használja többször. Majd a kilátszódó bőrfelületeket, hátha talál egy különös anyajegyet, vagy májfoltot. Utána a medált kezdi el tanulmányozni, végül a ruházatát elemzi végig.*
~Mi a mennykő? Betegség? Hát persze. Ezt ki veszi be? Affinitása megmaradt, de a mágiáit elfelejtette? Hogyan? Az Ő keze lenne benne?~
-Részvétem. *mondja őszintén, amikor a másik a fiáról mesél.*
~Víz város. Lupusfulfurok? Az Éjfarkasai? A holtestét a fa mentette meg? Honnét tudja? Ott volt? Akkor miért nem mentette meg? Miért vitte el a testét? Beszélt hozzá a fa? Mit mondott? 50 éve keresi? Megszállott.~
*Miközben hallgatja a gnómot lehunyja a szemét, és alig hallhatóan suttogja el a varázsigéket, amiket az mélységi tisztán hall, de a gnóm valószínűleg nem.*
-Halál, és Élet. Test és Lélek. Mutasd az erőt, amelyben élek! *Argus szemei csukva maradnak még rövid ideig. Ha sikerül a varázslat, és Achrad rendelkezik affinitással, akkor Argus a csukott szemein keresztül el kezd előtte kirajzolódni a gnóm alakja.*
-Még soha nem hallottam erről a fáról. De az biztos, hogy érdekes kérdéseket vet fel. Egy betegség következtében elvesztette a varázslatait? Esetleg látott egy pókot a közelben, amikor elkapta a betegséget? *a kérdés lehet, hogy furcsának tűnik, de Argus számára logikus.* A házuk milyen messze volt az erdő szélétől? Miért vitte el a fa a gyermeke testét? Mit mondott magának? Esetleg tud egy dalt a fia haláláról? Vagy a Fáról? *látszik, hogy a köpcös férfi egyre jobban lendül bele a kérdezősködésbe. Majd hirtelen nem kérdez tovább, hanem kifejti azt amiről úgy gondolja, hogy ide tartozik.*
-Olvastam egyszer a Hét Elem könyvét. Abban írták, hogy a léleknek két hatalma van. Egy, amely a szívből fakad, és egy, amely az elméből. Ha a szív tüzére vizet locsolnak, akkor a tűz kialszik. De a szív megkeményedik, hogy megőrizze a parazsat a legel legmélyebb ponton. Ha az elmét megtörik, akkor a szilánkokat hiába rakjuk össze, soha nem lesz képes eggyé válni. Ilyenkor az elmét olyan apró szilánkokra kell törni, hogy már por legyen, hiszen a por szemcséi egységet alkotnak. *utal a gnóm varázshatalmának elvesztésére.*
*A gnóm kérdése kissé meglepi, bár lassan ideje lenne megszoknia, hogy erre felé azt hiszik a varázslókról, hogy gyógyítók. Először az jut eszébe, hogy kifigurázza a dolgot.*
~Ha rátenném a kezem, és eljátszanám a nagy varázslatot. Gyógyulj! Majd közölném, hogy kész. Akkor mit szólna? Mindegy.~
-Sajnálom nem értek a sebgyógyításhoz. De azok ott mintha úgy tennének, hogy értenek hozzá. *mutat a katatón tündér köré gyűltekre.* Bár ahogy elnézem, ők sem értenek hozzá. Varázsló vagyok, az én erőm a tudásból, és a megismerésből áll. Felteszem a kérdéseket, amiket más nem mer, hogy megismerjem ami mások elöl elrejtőzött.
A varázsló becsukja szemét és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található élőlény mágiaaffinitását (annak tényét) érzékeli, annak mértéke nélkül. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja szemét.