// Átkozott fogadó //
- Ó, ha ez megnyugtat, szívesen összeverek én bárkit azért, hogy leülhessek melléd!
*Kacsint a hölgyemény felé, azzal végleg helyet foglal mellette. Igazán örül annak, hogy újra találkoztak, mert az erdőben sajnos Mordach feledékenysége miatt igen hamar kellett elköszönniük, s kíváncsi arra is, hogy kevésbé éles helyzetben milyen társaság is Ada. Közben nagyot kortyol italából, s egy halk sóhajjal állapítja meg, hogy most ebben a hűvös időben nagyon is jól esik neki az alkohol, főleg egy ilyen magányos éjjelen, ami talán nem is lesz oly' magányos!*
- No igen, ahogy látom, még mindig híve vagy a lenge ruhának! *vigyorodik el* Nincs is nálad melegebb öltözék? Hogy viselted át amúgy eddig a teleket? Mondjuk számos olyan hely van a világon, ahol a hűvös időnek nyoma sincs egész évben, de hát ez pont nem az.
*Egy pillanatra meg is borzong, amint végignéz a tündéren, aki még mindig ugyanúgy tündököl, ahogy pár napja az erdő mélyén, abban a nem éppen kellemes kialakult helyzetben. Ezért is érezte talán Mordach magát olyan jól, hiszen ha meg kellett volna halnia, akkor legalább egy tündöklő hölgy karjaiban tette volna!*
- Körbekérdezgettem amúgy én is a városban, és hát nincsenek túl jó híreim. *húzza el a száját* Hirtelen jött nagyon a hideg, és sok pusztítást végzett. A munkaadóknak nem kell olyan sok embert alkalmazniuk, mint eddig, s eleve a munkák is nagyon megcsappantak a városban. Azt a férfit is kérdeztem, akit említettem neked, de ő annyira le van égve most, hogy még nekem se tudott semmit ajánlani. S nagyjából mindenhol ez van...
*Sajnos ez a helyzet, s nem is igazán szeretné konkrétan kimondani a tündérnek, hogy kevés esélyt lát rá, hogy pár napon belül szerez magának munkát. A Vörösnek nincs ugyan égető szüksége rá, hiszen van pénze, de nem ártana a hosszú télre valamit összegyűjtenie, hiszen sokkal többször kell majd a fogadó szolgáltatásit igénybe vennie, ugyanis nem alhat kint a természet lágy ölén, s nem fog minden bokorban egy állatot találni, amit levadászhat.*
- Viszont egy könnyűnek tűnő feladatot mégis el tudtam csípni. Így pedig lenne is egy ajánlatom számodra... *hajol hozzá közelebb* Valahol mélyen az erdőben él egy vajákos, akit meg kellene látogatni. *kortyol egyet* A gazdagnegyedben lakik egy öregember, aki idős kora lévén nem tud ekkora utat megtenni, főleg nem ekkora hóban, így hát megkért, hogy hozzak el neki egy piros színű bájitalt ettől a vajákostól. Úgy gondoltam, hogy holnap megteszem ezt az utat, viszont így, hogy találkoztam veled, nem szívesen teszem már ezt egyedül! A pénzt pedig elfelezhetnénk. *kacsint rá* No, van kedved hozzá? Persze, tudom, megint nyakig bemászunk az erdőbe... De kétlem, hogy annyira "szerencsések" lennénk, hogy egy ilyen egyszerű feladat során megint érne minket valami baj. Ám ha mégis... *vigyora egyre csak szélesedik* Talán megint találunk valami kellemes kis házikót, ahol meghúzhatjuk magunkat...
*Kacsint Ada felé, azzal visszahajol helyére. Nos, valóban, őszintén szólva szívesen visszamenne abba a lakatlan kis kuckóba az erdőben, hiszen annak ellenére, hogy egy farkas falka elől menekültek oda, igazán hangulatos hely volt, s bánja, hogy nem használták ki jobban az adottságait...*
- Van itt szobád mellesleg, vagy ma terveztél kivenni egyet?
*Kérdezi mellékesen, miközben kiissza a pohárból az utolsó kortyot is. Egyelőre nem rendel újat, hagyja egy kicsit ülepedni, s reméli, hogy a kandalló s a fogadó melegétől hamarabb a fejébe szállhat enyhén.*
- Igen, ők azok. Az egyik hölgy felkért, hogy tanítsam meg neki a hold mágiát, csak hát sajnos ez nem jött össze, mert ránk szakadt a jég, aminek vicces, de most nyoma sincs. Mondjuk jól jött volna a pénz, egy ezrest fizetett volna... De hát ezt majd jövőhéten.
*Legyint egyet, azzal hátradől székében kicsit, s bár próbál másfele is nézni, vérszín íriszeit nehezen tudja levenni a tündérről, s annak csodás, lilás szárnyairól.*