*A kettejük közti szikrázó levegő kezd kihűlni, a parázs kezd vörösből szürkébe átmenni. Mordach ugyan bánja, hogy így reagált a hölgyemény, hiszen nagyon ígéretesnek tűnt, hogy ő olyan, aki nem könnyen adja magát. Akiért küzdeni kell, még a legapróbb mosolyért is, s azt a könnyen törhető bizalmat pedig nehéz megszerezni. Ám az ilyen embereknél, ha belekóstolhatunk abba a bizalomba, s közelebb enged magához, akkor a másikért bármit megtenne - tűzbe rakná még a kezét is...
Azonban most kissé bizonytalanul, kissé kiábrándultan kémleli Quae előtt pihengető poharat, s már várja a pillanatot, hogy mikor emeli ajkaihoz, hogy megpecsételje a vörös igazát. Ám váratlanul olyan dolog történik, ami meglepi a férfit. Ez a hölgy úgy látszik, egy kész rejtély! Sosem lehet tudni, hogy éppen mit gondol, mit érez, vagy hogy mi lesz a következő cselekedete. Mordach még azt sem tudja, hogy hirtelen mit csináljon, csak felvont szemöldökkel mered a másikra, mintha várna valamire... mintha csak azt várná, mikor jön a kellemetlen pillanat, amikor Quae nevetésben tör ki, hogy meg tudta tréfálni a férfit.
Ám ilyen nem történik... Sem most, sem egy perc múlva. Ez idő alatt pedig a vörös kedve is egyre csak jön vissza, s egy hatalmas plusz jelet vés a hölgyemény számlájára is - no meg a sajátjára is, hiszen mégsem olyan elviselhetetlen, mint azt elsőre gondolta. Így hát pillanatokon belül visszatér a kezdeti vidám vigyorgás, s mintha mi sem történt volna, jó kedvűen leönti a torkán a pálinkát. Egy pillanatra meg is csapja a váratlan erős és égető érzés, s szinte pontosan meg is tudná mutatni, hogy testében hol jár az itóka, hiszen igen forró nyomot hagy maga után...
Ahogy lecsúszott, rögtön le is öblíti borral, s mikor tenné fel rögtön a saját állítását, újabb pohárka néz vele farkasszemet*
- Nos, hölgyemény, akkor én módosítanám az ötletedtől vezérelve a szabályokat. Múlt: egy pohár. Jelen, és egyéb kérdés: két pohár. Megegyeztünk?
*Villantja ki fogsorát, végül jó erősen megmarkolja az újabb pálinkát, s határozottan, ahogy az előbb is, egy kortyintással már le is csusszan, melyet ismét követ pár csepp bor. Ezután már kénytelen fejét is megrázni, hiszen ha nem is hosszútávon, de rövidtávon két, közvetlenül egymást követő pohárka okoz némi zavart... A hölgyemény viszont csak tölti és tölti a poharakat...*
- Ha így folytatjuk, tényleg előbb fogok az asztal alatt feküdni, mint te, mert nem volt meg a mai vacsorám! *kacag fel* Viszont, ha ez az ára annak, hogy több ilyen bájos mosolyt lássak, akkor örömmel gurítom le ezt is!
*Azzal fogja is a harmadik pohárkát - három percen belül -, s az utolsó cseppig mind lehúzza ismét! Ezután viszont már nem következik bor, hiszen kezdi megszokni az égető ízt, ám a szokott grimasz nem maradhat el! Fejét ismét kicsit megrázza, s miközben gondolkodik a hölgyemény következő állításán, próbálja egyenesben tartani fejét, hiszen olykor úgy érzi, mintha oldalra akarna billenni... Persze, bírja a tempót! Csak hirtelen jött a sok alkohol... Ám mivel régen ivott ennyit, ezért egyáltalán nem biztos, hogy túlságosan jól fogja bírni...*
- Lássuk csak... Azt kell mondjam, hogy az állítás félig igaz, félig nem. *könyököl az asztalra* Régebben, a vándorlásom kezdetén valóban társakkal jártam a vidéket, mint vezető, csapatösszetartó. Azonban egyre jobban kezdtem a saját fejem után menni, s már kezdett nyűg lenni az, hogy mindig ott vannak körülöttem. Kicsit egyedül akartam vándorolni, így hát kineveztem mást vezérnek magam helyett, s ott hagytam őket. Amolyan... Magányos farkas vagyok. Egyszer talán visszatérek hozzájuk, de én jól érzem így magam nélkülük.
*Bólint határozottan, viszont a bólintás kicsit nagyra is sikeredett, kis híján a pálinkás üveg rovására ment! Hogy felrázza magát, megmozgatja fejét, megdörzsöli izzó szemeit, végül kihúzza magát.*
- Nos, drága hölgyemény, mit szólnál hozzá, ha megegyeznénk egy döntetlenben? Persze nem úgy, hogy egyikünk sem iszik...
*Mozgatja szemöldökét fel és le kacéran, majd tölti is a pohárkát, s jókedvétől vezérelve áthajol az asztalon, s mutogat a pálinkával*
- Na nyújtsd csak a kezed! *ha beleegyezik Quae, akkor átfűzi karját az övén, s úgy emeli ajkai felé* Igyunk arra, hogy... hogy... *gondolkodik el, ám váratlanul arcára kacér vigyor ül ki* Igyunk Ránk, és arra, hogy ez az éjjel nem fog egyhamar véget érni! *le is húzza az újabb poharat, s nem várva meg az ülepedést, rögtön kezdi is az állítását* Mivel az elején - sőt még tíz perce sem engedtél magadhoz túl közel, s hűvös voltál, ezért azt állítom, hogy: a múltadban volt egy bizonyos férfi, aki teljesen összetörte a szíved, azt a napfényben úszó gyönyörűséget, s olyan nagy sebet hagyott maga után, mely még a mai napig gyógyulgat. *biccent* Sajnálom, de ez a kérdés nagyon foglalkoztat... *kezdi meg túl őszintén* Vess meg, de érdekel, hogy létezett-e ilyen galád alak, aki megbántott téged. Mert akkor most rögtön megkeresem *pattan fel székéről*, és karóba húzom! *csap mellkasára, végül visszaereszkedik székére* Nézd csak a számat... *kicsit megemelkedik* Én fogok győzni... *mondja szenvedélyes hangon, kacér félmosollyal*