// Riku, Quantall, ( Taelah ) Riniya //
* Ő a maga részéről már az újabb korsóját tölti meg az asztalnál, a többi pedig mintha meg sem történt volna az előbb úgy viselkedik. Nem egy haragtartó az exlovag az már biztos. Régebben, mikor még ifjabb volt és hajtotta a harci kedv kereste az alkalmat, hogy kardot rántson. Nem egyszer ért haza éjjelente szép foltokkal az arcán, összeverve amiért nagy volt a szája. Utóbbi talán még mindig igaz rá. Ami a szívén a száján. A sötételf házneve ismerősen cseng neki, de hogy honnan azon már nem agyal tovább, nem is tartja különösen érdemlegesnek.*
- De nem ez lett. Viszont tanulságnak legalább jó volt. Legközelebb fékezd a nyelved, Rikka.
* Mondja a tündérnek, mikor elfoglalták az előbbi helyüket. Yarrod kezébe veszi a szépen faragott korsóját, megtörölgeti vörös köpenyének aljával, s elteszi táskájának mélyére.
Miután csak ketten maradtak az asztaluknál a tündérrel Yarrod eldönti, hogy nem foglalkozik tovább Quantallal, ám a beszélgetését a pultossal mégsem tudja kizárni. Hallja az egész monológot, ugyanis annyira nem ülnek messze a pulttól. Félreeső hely az igaz, de innen jól belátni az egész helyiséget. A tapasztalt vándorok már arról is megállapítják, hogy ki az okos ember, hogy az illető hogyan választja meg becses helyét egy fogadóban. A sötételf kenyeret rendelne, de még arra sem futja, mire Yarrod eltartja ajkától a poharat és féloldalasan hátrafordul a székén.*
- Mondd csak hmm... Quantall igaz?
* Itt Riku bizonyára meglepődik, hogy az ő nevét bezzeg megjegyezte.*
- Leszármazottja vagy a híres Galanodel vándormágusnak?
* Mert ha egy leszármazottja, akkor igen csak értékes szövetségese lehetne a továbbiakban, tekintve, hogy Yarrod a mágiához egy fikarcnyit sem konyít, bezzeg a kardforgatás...*
- Adjon az úrnak abból a kenyérből, de frissen ám a kemencéből! És tegyen levest a belsejébe, jó csípőset.
* Mondja vidáman a fogadósnak és elkezdi keresgélni az aranyat a táskájában, hogy odapöccinthessen majd két szép fényes aranyérmét. Ha ez nem csalja asztalhoz a sötételfet akkor semmi.
Yarrod újra a térkép fölé hajol és pár perces néma csendben vizsgálgatja a városokat. Miközben olvassa az ajkai hangtalanul mozognak.*
- Tehát jól ismered a várost?
* Kérdi fel sem pillantva, majd azon gondolkodik, hogy őrültség-e amit tervez. Már rég nem hisz a gyermekded mesékben, de valami akkor is az erdőbe hajtja, hogy utána nézzen annak az állítólagos sárkánynak.
Gondterhelten túr bele szőke fürtjeibe és mélyen felsóhajt. Egy Yarrod szemével vézna alak foglal helyet a pultnál, kopott köpenybe burkolózva. Az arcát nem látja, de a hangját hallja, ugyanis pont Riku mögött dőlt a pultnak.
Hangtalan elmosolyodik, mikor a rozsdaszín hajkoronás leány jósnőnek adja ki magát. Még egy félkegyelmű is rájönne, hogy valójában nem az. Legalább is Yarrod így tippel első ránézésre. Kellemes, mélyen csengő hangjából cinizmus hallatszik, az pedig nem a jósnők sajátja. Az ő szavaikból az elhivatottság és az elborult szenvedély hallatszik inkább arctalan isteneik felé. Ám az is lehet, hogy téved. Azt pedig csak úgy tudhatja meg ha...*
- Én tudok valakit!
* Válaszol a fogadós helyett a lány kérdésére és megvárja amíg az felé fordul.*
- Foglalj csak helyet.
* Biccent a szabad székre, miközben összecsavarja Arthenior térképét és vörös köpenyének redői közé rejti. Mire visszanéz reméli, hogy már az asztalánál ül a lány. Ha így van akkor a férfi alig palástolva kíváncsian fürkészni kezdi méregzöld íriszeivel.*