- Ugyan.. *Kacag fel gyermekdeden és aprót ráz a fején.* Félreért. Egyszerű örömök.. Én is az a fajta vagyok, aki a legkisebb jónak is mélységesen tud örülni, főleg ha az arany képében jelenik meg. Az arany pedig mindenkinek értékes, ha egyszer ölni is képesek érte.
*Amint a bemutatkozással végez büszkén húzza is ki magát az elismerő szavakra. Noha az úrhölgyi megjegyzésre kissé fancsalin húzza el a száját.
Valóban belekóstolt az afféle világba is, hisz ilyen emberek között nőtt fel. Annak ellenére, hogy tisztesen viselték gondját mégis megtaníttatták vele, hol is van a helye. Az pedig nem a kényeskedő finomság világában van.*
- Örülök, hogy ezt az önképet hamar le tudtam magamról mosni. Kényesnek csak akkor mutatkoztam,ha valaki arra vágyott és az érdekem is azt hozta. Azt pedig, hogy mikor hova kell nyúlnom.. a muszáj megtanította. *Kacsint rá pajkosan, majd a tapsra el is neveti magát. Kedvére van a férfi. Szabadon és nyíltan incselkedik. Már az elején megvitatták ki miféle világban is él, és ebből könnyen le is szűrhették, hogy amilyen hasznot húzhatnak egymás társaságából, olyan nagy bajba is keveredhetnek. Ennek ellenére a társalgás ugyan olyan felhőtlen és akadálytalan.* Épp az a célom, hogy lenyűgözzem, hisz maga is épp elég nagy hatást gyakorolt rám. Nem is reménykedtem benne őszintén, hogy a mai teázásom végre ilyen fordulatot vesz.
*Lopva az újabb érkezők felé pillant. A szemek elől szinte elbújó óriásra és az ügyetlenkedő férfira. Az előbbi ha esetleg érdekes is lenne a nő számára hamar el is rejtőzött egy nyugodt sarokba, az utóbbi.. Nos félő, hogy ha a nő fogja ki, nem az óriás, akkor most ő törölgethetné magáról a sörhabot. Ehelyett, ha esetleg nem is tartósan, de rátalált ez a fogára való hím, ami most nagyobb öröm talán egy erszénnyi aranynál is.
Az új kérdésre halkan hümmentve ráncolja is kissé a homlokát. Hirtelen őszintén és mélyen elgondolkodik. Találó kérdés. Mi is lehet fontosabb? A mulandóságra ítélt vagyon, vagy az izgalmakkal teli út, hogy megszerezze azt..*
- Tudja.. akárhogy is próbálom magamba beszélni, hogy a vagyon mindenek fölött áll.. úgy hiszem a magamfajta számára mégis a hozzá vezető út szolgál nagyobb kielégüléssel. Hisz, gondoljon bele. A vagyonos urak és hölgyek, akik dőzsölnek, nap, mint nap élvezik a drága, mulatozásokkal egybekötött vacsorákat, egy idő után belecsömörlenek az unalomba, hisz úgy jutnak mindehhez a csodához, hogy álló nap a fenekükön pihennek, más dolgozik helyettük, s mégis ők élvezik annak gyümölcsét. A hosszas semmittevésbe, hogy állandóan az étellel tömik magukat, hogy beleszoknak és idomulnak a jómódba, egyszerűen belefúlnak. *Elgondolkodva hátratúrja a tincseit, majd pár pillanatnyi hallgatás idejéig a nyakláncával babrál, végül komolyabb hangvételre váltva folytatja. Arcáról a pajkos mosoly egy időre elvész.* Majd a halálos ágyukon eszmélnek rá, hogy ebben a fene nagy jólétben nem is éltek igazán.. Sosem vágytam erre, és épp ez volt az ok, ami miatt változtattam az életemen. Sokkal csábítóbb egy olyan élet, amiben meg kell küzdeni azért, hogy túlélj. Kalandokkal és kihívásokkal teli ösvényen haladhatok, ami meg van bolondítva egy cseppnyi veszéllyel, egy csipetnyi romantikával. A legnagyobb kielégülés pedig mégis csak az a tudat a számomra, hogy amim van azért mindenért én küzdöttem meg, senki nem helyettem harcolt. Nem tudnék olyan vagyont élvezni, amiről nem tudnom biztosan, hogy magamnak köszönhetem, legyen szó bármekkora értékről. Ha ehhez az kell például, hogy a körülöttem lévők egy egyszerű cédának gondoljanak, mert több férfi társaságában láthattak már, mint az manapság az ő köreikben illő lenne, hát akkor legyen, mindazok ellenére, hogy tudnék én meglepetéseket okozni még talán magának is. *Szusszan fel végül a monológ végén. Naphosszat tudna még erről mesélni, hisz minden szavát valóban őszintén gondolja, de egy beszélgetés lényege épp az, hogy hagyni kell a másik félt is szóhoz jutni.* De nem akarom az efféle badarságaimmal naphosszat untatni, így akkor térjünk is inkább át arra a kérdésre, amit maga őszintén meg fog nekem válaszolni.
*Nevet fel kacéran és a kezét illető csók után fel is simít az arcán, hogy belefésülhessen a puha tincsekbe. Még kivár pár pillanatot, miközben magában azt reméli tud majd ő is olyat kérdezni, ami épp oly hatást vált ki a férfiban, mint az ő kérdése Peuchban.*
- Hát legyen..
*A keze visszasiklik lefelé az arcon, majd meg is pihen az asztal lapján.* Azt már úgy hiszem tudatosítottam magamban, hogy bizonyára maga is oly nagy nőcsábász hírében állhat, ahogyan én azt gondolom. *Sokat sejtetőn pillant vissza a vörös nő felé, hogy Jakh is tisztában legyen azzal, hogy ma a nő előtt apró kis titkai nem lesznek, ezen felül egyenlőre még úgy hiszi, épp eléggé kiismerte a férfiakat ahhoz, hogy egy-egy pillantásukból leszűrje apróbb gondolataikat is. No, nem kell aggódni, nem a harag vagy a női mohóság kezd benne fellobbanni. Jelenleg a férfival bármilyen helyzetet élvezne most. Egy másik hölggyel vívott párharc egy férfi kegyeiért pedig határozottan mulatságossá varázsolná az est további részét.*
- Akkor azt válaszolja meg nekem, hogy történhetne e magával bármi olyan, ami miatt felhagyna jelenlegi életvitelével? És itt nem egy esetleges konkurencia elleni harc elvesztésére, vagy ne adj Isten halálra gondolok..*Hangját lejjebb veszi és közelebb is hajol a férfihez, mintha most valami hatalmas titkot készülne megosztani vele. Mosolya sejtelmessé válik, tekintetén pedig megül a gyermekies, őszinte kíváncsiság.* Hanem egy olyan dologra, ami a mi körünkben inkább már csak legenda, valami ismeretlen, ami már akkor a homályba veszésre ítéltetett, mikor mi még épp csak belekóstoltunk jelenlegi életünkbe. Szóval, kedves barátom, végre, hogy kérdezzek is, s kérdésem már egész pontos legyen.. Gondolja, hogy valaha fel tudná adni életének ezen módját a szerelemért? Tudna valakit annyira szeretni, hogy kilépjen ebből az egészből?
*Mint aki jól végezte dolgát könyököl az asztalra és állát tenyereibe támasztva fürkészi a férfi szemeit, mint egy kisgyermek aki az esti meséjét várja. Ha a férfinak ez nem is olyan kifejtendő, esetleg elgondolkodtató kérdés, Peuch most mégis erre a legkíváncsibb.*