//Theratis//
~Varázslatokat? Talán...~
*A kérdésről eszébe jut, amikor sokadszorra szökött ki lezárt szobájából, mert nem bírta már tovább a falakat és szokás szerint elcsípték, többször előfordult olyankor, hogy azt a megjegyzést kapta, jobban kellene őt őrizni, mert mágus fattyútól minden kitelik. Apja gyakran emlegette így, anyja előtt és azóta is motoszkál benne, hogy örököse e vérszerinti apja erejének. Folytonos szökései és ösztönös védekezése során is előfordult, hogy érezte valahonnan mélyről erő jön a lelkéből, ami segít, hogy a kulcs elforduljon a zárban, vagy az ablakból kiugorva biztonságosan érjen földet, vagy ne érezze annyira sebei fájdalmát. Soha nem tudta irányítani mindig váratlanul bújt elő ez az erő és gyakran meg is feledkezett róla. De, ha megfélemlített anyja nem is mondta egyértelműen soha, azért sejtette, hogy apja mágus lehetett és ha így van talán ő is örökölt valamit ezen a téren.*
-A kardhoz nem értek még sosem volt a kezemben, de szeretném megtanulni. Talán a mágiához konyítanék, mert vérszerinti apámról gyakran hangoztatták, hogy mágus volt és néha én is éreztem az erőt magamban, de elhinni sose mertem, hogy lehet belőlem még egyszer mágia használó.
*Beszéd közben érzi a kéz érintését az állán és megint léleknyugtató szavak jönnek a szerzetesnő felől, ami annyi bizakodással töltötte el eddig is. Nem baj, tehát, hogy nincs semmije még az is lehet, hogy szereznek. Bólint, hogy megértette a tanítást, a magukkal hordott külsőségek nem minden, belül kell hordozni az értékeket, azonban úgy találja a Tiszteletreméltó Theratis fegyvereivel és megjelenésével igenis lesz valaki. Úgy dönt, azért ezt az észrevételt inkább most megtartja magának, aztán mikor a szíve után a fejére mutat tantója, kitágult szemmel ijedten néz rá. Tudja ő jól, hogy arra gondolt, mi is van a fejében, de neki egészen más jutott most eszébe erről. A fülei, ami haja takarásában még most sem látszódhatnak. Összepréselt ajkai jelzik, hogy valami fontosat még elfelejtett közölni, amit pedig kellett volna. Nem akarta ő eltitkolni, illetve kezdetben nagyon is, de most már úgy érzi tartozik a teljes igazsággal, ha tényleg igaz követő akar lenni. Legszívesebben megtépné hegyes füleit, hogy nem előbb mondta el, de lelke annyira vágyta az elfogadást, amit kapott, hogy meg is feledkezett a régen nyomasztó jelről, ami ékes bizonyítéka fél-elf mivoltának. Zavartan néz a zöld szemekbe és összepréselt ajkai lassan megnyílnak, hogy utolsó titkai is a szerzetesnő elé legyenek helyezve.*
-Nem mondtam még, de… vérszerinti apám nem csak valószínűleg mágus volt, hanem…elf mágus.
*Nyel egyet, aztán kezét lassan emelve feje két oldalához, tűri el vörös tincseit a hegyes fülek elől, hogy láthatóvá tegye azokat. Közben idegességében megint ráharap alsó ajkára és mihelyt a szerzetesnő szemügyre vette a két hegyes fület már igazítja is gyors mozdulatokkal vissza a haját, hogy eltakarja.*
-Sajnálom, hogy eddig nem mondtam.
*Nem tudja utolsó titka milyen hatást vált ki csak azt tudja eddig milyen hatásokkal találkozott, amikor ez kiderült. Meredten néz a zöld szemekbe és várja most mi lesz.*