*Próbálja végighallgatni Mepher történetét, de akarva-akaratlanul meghallja, amit a sötételf mond.
"Vajon tényleg ezért barátkozik velem?" nem akarja elhinni, amit hall, pedig be kell lássa, hogy lehet, hogy van némi igazság abban, amit mond az a nyavalyás.
A gondolatra még a szíve is megsajdul. Elhatározza, hogy ezentúl óvatosabb lesz a harcossal.
Továbbhallgatja a szomorú történetét és nem csak a mesélője, de még ő is lelombozódik egy kissé a hallottaktól.
Teljesen beleéli magát az orkos részbe és majdhogynem szívrohamot kap, amikor a sötételf nekimegy. Rögtön szárnyaira gondol és azonnal összerántja őket. Szerencséjére nem esik bajuk, de Aydaból reflexszerűen buknak ki a megvető szavak.*
- Sajnálom, hogy valaki ennyire szeretet és figyelemhiányos legyen. Mivel nem a szárnyaimra irányult a lökés ezért feltételezem, hogy van benned némi jóindulat, tehát nem vagy annyira besavanyodott mint, amennyit mutatsz magadból.
*Mepher épp hatásszünetet gyakorolva hörpintett egyet a söréből, amikor ez megtörtént, úgyhogy nem nagy a valószínűsége, hogy észrevette. Persze attól még hallhatta, ha nem merült bele teljesen a gondolataiba.
Ayda az arcába hullott hajzuhatagot visszarendezi a helyére és a székén ismét kényelmesen elhelyezkedik, mintha misem történt volna.
Szeme ismét Mepheren legel, de agyban teljesen máshol jár.
Nagyon felhúzza magát a sötételf viselkedésén, így nem is tud a történet többi részére rendesen odafigyelni.
Ismét észreveszi, hogy valami nem stimmel a férfi szemével ugyanis fátyolos lesz. "Most már tuti, hogy valami belement a szemébe" tereli el gondolatait ismét egy másik irányba.
Ezért is éri figyelmetlensége miatt, hirtelen a dolog, amikor Mepher sűrű bocsánatkérések közepette kiviharzik a fogadóból. Egy pár másodperc múlva kezdi csak felfogni Ayda, hogy mik is hangzottak el az imént. "Ó te teremtő isten nem volt a szemével baj...majdnem elsírta magát. Bizonyára nem akarta, hogy úgy lássam és kiviharzott. Ayda, hogy lehetsz ilyen butus?!" jól leszidja magát gondolatban, majd felhörpinti a maradék borát, nehogy kárba vesszen, aztán Mepher után iramodik.
Amikor kilép Arthenior sötét főterére azt sem tudja hirtelen, hogy merre induljon. Jobbra-balra kapkodja a fejét, hátha észrevesz valamit, de semmi eredmény. Egy pár lépést tesz még a kút felé és abból a helyzetből is, immáron hunyorogva kémleli tovább a helyet. Hamarosan észre is veszi egy saroknál gubbasztva Mephert és halkan odasurran hozzá. Kezét óvatosan a vállára teszi, nehogy támadószándékúnak vegye a gesztust, ha esetleg nem számítana rá.*
- Mepher.
*Szólítja meg halkan, hogy magára vonja a figyelmét.*
- Örülök, hogy ennyire megbízol bennem, hogy ezt a dolgot képes voltál elmondani. De ha ennyire fáj akkor nem kellett volna..azt is megértettem volna, ha nem szeretnéd elmondani.
*Nem tudja mitévő legyen ezután, úgyhogy inkább leül Mepher mellé, minthogy idétlenül álldogáljon mögötte.
Felettébb humorossá válik a helyzet, ugyan is ülve körülbelül fele akkora - vagy még kisebb -, mint a harcos.*
A hozzászólás írója (Ayda Rykelis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.08.07 15:43:17