//Nyári forgatag//
//Taitos, Teghi//
*Achrad a fogadóban csücsül. Nem rendel egyelőre semmit, csupán csendben meghúzza magát egy üres sarokban, miközben gondolataiba mélyed. Őszintén szólva nem is érzékeli a külvilágot, eme rendezetlen káosz őrületét, az elméje világában minden könnyebb... Így hát ott húzza meg magát, csendben, az alkalomra várva, mikor a káosz csendesebbre fogja, hogy kitörhessen az önkéntes száműzetéséből.
És úgy tűnik, elérkezik a pillanat. A mágus kinyitja szemét, és ezzel együtt mágikus szemét is. Újra megszólal a hang a fejében, a hang, mely a tanácsokat adja neki, óvva inti, biztatja, a hang, amely egy ideje kíséri őt. Tán megőrült? Talán igen, talán nem.
A hang arra ösztökéli, hogy mágustársakat keressen, valakit akivel összeverbuválódhat. Hogy miért, vagy hogy kivel, azt a hang nem árulja el, csupán annyit, hogy keresse ezen személyeket. Ennek eleget téve az idős gnóm behunyja szemét, elegendő energiát kér a természettől a varázslat végrehajtásához, majd mikor érzékeli az energiát, önkéntelen is a forrásához fordítja fejét. A mozdulat ösztönös, ő sem érti, hogy csinálta. Talán megint a hang keze van ebben a dologban?
Öreg szemei kiszúrnak egy alakot, ki egy óriás társaságában ül. Kedveli az égimeszelők népségét, egyszerű, ámbár kedves lények, akik az idők kezdete óta léteznek, talán az első lények eme szent világon.
A mágus feláll eddigi helyéről, és lassan, csoszogós léptekkel indul meg a páros irányába, miközben szemeit nem veszi le a vélt mágustársról. Nem néz sem kedves, sem szúrós tekintettel, tökéletes közömbösség árad a lélektükrökből. Amint kellőképp közel ért, se szó, se beszéd, letelepedik velük szemben, halkan megkoppintva a padlón a kosfejes ébenfa botját, melytől a kosfej szeme kéken felvilágít, mint holmi mágikus lámpás a tudatlanság és kérdések sötétjében. Csuklyája most szokatlan módon fejére van hajtva, így sokkal sejtelmesebb légkör lengi körül, nem öreg, kedves bácsikaként lehet rá gondolni, hanem holmi alacsony, furcsa alakra, aki vélhetőleg őrült. Őrült?*
- Mi a neved, mágus? *Kérdi komoly hangvétellel, a kámzsa sötétje alatt pedig megcsillan egy kíváncsi szempár.*
A varázsló becsukja szemét és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található élőlény mágiaaffinitását (annak tényét) érzékeli, annak mértéke nélkül. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja szemét.