//Nyári forgatag//
//Tökkelütött egy társaság//
//Ivóverseny-nézőként//
* Nagy szerencse, hogy nem olvasnak egymás gondolataiba, mert még ki tudja, milyen műsort adtak volna itt a fogadóban. És meg kell hagyni már Nad is elég feltűnő jelenség az itt tartózkodók számára. És elég egy napra egy látványosság.
Az asztalnak háttal támaszkodva ide-oda ring, mint aki saját dallamot játszik. Talán halkan valóban dúdol valamit, ám a zsivaj teljesen elnyomja. Merőn nézi a két lányt, s ahogy Dynti is lassan szabadul meg nadrágjától. Figyel, a férfira, még ha ennek konkrét jelét nem is mutatja. *
- Ohh… Szóval te nem tartozol az aljasok közé?
* Nyílnak tágra szemei, mint aki meglepődik rajta, hogy valóban előfordulhatna ilyen. Mire a kérdés végére ér sejtelmes, mosolyra húzódik ajka. A válasz egyértelmű, mégis megadja a lehetősége a másiknak, hogy védekezzen. Aztán, bal szemöldökét felhúzva emeli a plafonra tekintetét, mint, aki gondolkodik. S valóban próbálkozik vele bár most így ködös elmével kissé nehézkes. De aztán, még mielőtt a másik bármit is válaszolhatna, néz rá megint. Nem csak elméje, de már szeme is ködfátyolos.*
- Vagy igazából csak teszel róla, hogy a kisebbik rossz érjen. De, remélem is, hisz tettél is valami ilyesmi ígéretet.
* Kacsint, mosolyra húzza ajkait. Mutató ujjával Zara orrára koppint. Így már csak egy kisebb mozdulat, hogy a mellkasába fúrja ujját. *
~ Pfejj… kellemes. ~
* Húzódik vissza a közelségből, arcán némi durcával, s már nem is figyel a másikra, inkább Dyntiékket nézi a sorba kidőlőket, s a fogadóban lévőket. Egy fehér kobak tűnik fel az ajtónál. Nem lenne még ez olyan érdekes, ám az arcocska, már annál inkább. Kis pofás, még talán bájos és ártatlan is. A kis szende, aki bő gúnyába csavarja testét. Honnan máshonnan lenne számára ismerős, ha nem a barlangból. A tüneményes En. *
~ Égi tünemény. Kívülről.~
* Annyira még nem ismeri az ottaniakat, de az biztos mindegyik hibázik valahol. Egy igazi Tökkelütött társaság az egész banda. De, így jók, ahogy vannak. Kicsit elvontan, kicsit hibásan, kicsit gyűlölködve, mégis bármelyiküknek szüksége lenne a másikra, úgy vetekednének, ki ugorjon a másik elé. Lábujjhegyen, vagyis csak úgy próbálkozik integetni, az érkezőnek. Ami azért ki tudja hányadik pálinka után inkább csak dülöngésre hasonlít. Persze, a Kalózka pucér testével, sokkal feltűnőbb, mint ő így ruhástul. *
- En! En! * kiabál is hozzá. Ha másik hajlandó tudomást venni róla és felé fordul úgy maga felé inti.*
- Hozz inni is, ott az asztalon az mind az enyém! * mutat az ott hagyott pálinkákra. *
- Na, te is itt. Mi hozott erre?
* Veszi is ki kezéből az itókát, ha volt olyan kegyes és hozott magával. Gyorsan fel is hajtsa, mielőtt elpárologna. Megrázva kicsit fejét, nyújtja oda a üres poharat Zarának. Gyorsan ki is melegszik tőle, gombolni kezdi a barna inget magán, hogy azt az asztalra dobja. A fekete pántos felső feszesen simul felső testére kiadva kerek, feszes halmait, s hasának egy részét is látatni engedi. *
- Jó újra látni.
* Öleli át a másik vállát, hogy magához szorítsa. Nem szokása az efféle ömlengés, olyankor szokott előfordulni, ha kicsit többet iszik a kelleténél. *
- Megbocsássatok, Tompor királyunk akar valamit. *
Int Nad felé. Hát, úgy ahogy biztos léptekkel indul meg felé, ám a kacsás léptek eredménye képen szinte beesik az ölébe, így nagyon nem is kell rántani magához, a csupasz lábaknak. A szájába tolakodó nyelv, elsőre kissé meglepi, majd megadóan csókol vissza. Isten ments, hogy elrontsa a másik játékát. Zara gúnyos megjegyzésére válla felett pillant át. *
- Irigykedsz mi? S néz, még milyen jól fogok.
* Vigyorodik el. Szemeit a kékségbe fúrva, indulnak meg ujjai Nad combján, csípője vonalán, oldalán, végig karjának belső finom bőrén. Elszakítva tekintetét a férfitől, a Kalóz italt fogó kezére fonja kezeit, hogy azt onnan kivegye. A lány másik kezét saját oldalán húzza végig melléhez, kissé ösztönözve rá, hogy szorítson rá. A poharat két melle közé helyezi. *
- Fenékig!
* Mondja a lánynak, arcán kaján vigyorral. Közben valahol érzékeli Dynti kidőlését az asztalon. *
- Négyből, kettő!
* Bár nem néz Zarára, de egyértelmű lehet, hogy neki szól. *