*Ahogy lenyomja a vaskos faajtó sokak által megfogdosott kilincsét, a bejárat egy halk nyikorgás után feltárul. A hőmérséklet-változás igen jelentős, bár a bentről kitörő illatok, amiket inkább már szagoknak lehetne mondani, nem éppen kellemesek. Azonban az elégedetlenkedésnek nem itt, és nem most van a helye.
Pár lépés ereje is tökéletesen elég ahhoz, hogy fejében egy apró térképet rajzoljon a fogadóról, amiben elhelyez pár személyt, kik az éjjeli órákban még támasztják az asztalokat. Így hát viszonylag csend uralkodik a kis belső téren, amit olykor-olykor csak egy rondább köhögés szakít félbe valahonnan a fogadó túlsó oldalából.
Mrograth gyomra jelenleg nem fogad be semmi szilárdat, napok óta görcsben van, s az idegesség miatt képtelen arra, hogy bármit is egyen. Ami pedig az italt illeti, azzal sem próbálkozna meg, hiszen van neki egy üvege, melyben átlátszó folyadék lötyög. Először úgy tűnhet, hogy víz, azonban egyfajta orvosság is bele van keverve. Mivel a családnak külön orvosa volt, ezért az mindenfélét készített, főleg Mrograth számára, kinek az elmeállapota mindig is labilis volt. Hangulatváltozásai egyik pillanatról a másikra történtek, s igen sokszor olyat tett, minek nem volt teljesen tudatában. Most is csak ebben az üveg löttyben bízik, mert valamennyire megnyugtatja...
Ahogy sétál egy üres asztal felé, úgy szedi le csuklyáját a fejéről, s gombolja szét köpenyét, melyből hajzuhatagját is kihúzza. A székhez érve megigazítja ruháját, majd egy könnyed mozdulattal letelepedik rá, s üvegét kirakja az asztalra. Mintha másra nem is lenne szüksége, úgy nyúl hevesen az italért, s kortyol belőle egy hatalmasat. Az arcára kiülő fintor pedig jól mutatja, hogy nem éppen egy kellemes itókáról van szó: valamit, valamiért. Egyelőre egy kortynál többet viszont nem szabad lehúznia, ugyanis a szer elég erős, s még a végén annyira 'megnyugtatja', hogy reggelig fel sem tud kelni az asztaltól.
Pár perc elteltével már érzi a hatását, érzi, ahogy a felgyülemlett feszültség halványodik, s hogy teste is könnyedebb lesz. A lelki dolgokat sajnos nem tudja eltüntetni, pedig most bármit megadna azért, hogy felejtsen. Hogy elfelejtse azokat a borzalmakat, amik az elmúlt hetekben történtek...
Vonásaira a keserűség és a búskomorság keveréke ül ki, mire arcát egyik tenyerébe temeti, ezzel kicsit bezárkózva a világ elől. Nem kis trauma feldolgozni, hogy egész nemesi családját darabokban találta felaggatva kastélyuk falára, s ezek a képek minden bizonnyal még nagyon sokáig fogják kísérteni. A szerencse még az, hogy nem jellemző rá a túlzott érzelmesség, ezért sem tudott még egy apró könnycseppet sem elmorzsolni - a felejtés pedig számára sosem okozott gondot... Azzal nyugtatja csupán magát, hogy ez várható volt: amit az emberek nem értenek, vagy félnek tőle, azt el akarják pusztítani. S ez meg is történt...
Arcát kitemeti tenyerének takarásából, majd állát teszi helyére, s csak bámul ki az ablakon a sötét és komor nagyvilágba...*