// Véletlen találkozás //
*Pár perc alatt sikerül kitörölnie minden álmot a szeméből, és a harmadik szem almát már egész felélénkülten kezdi elfogyasztani. S emellett a gyomra is kezd magához térni, amit az is bizonyít, hogy lassan kezd megtelni. Ez mondjuk a minimum, miután félálomban magához vett három almát, egy körtét, egy barackot és néhány biling szőlőt. A csutkákat, magokat, fürtök zöldjét szépen felsorakoztatja tányérja szélén, ezzel befejezve az étkezést.* ~És most merre tovább?~ *Kérdezi magától, fejét unottan támasztja jobb kézfején.* ~Talán megint elnézhetnék a templomba. Hiányzik a társaság...~ *Nem ér teljesen gondolata végére, mivel egy ismerős-ismeretlen hang vonja magára figyelmét. Meglepetten kapja fel fejét, és mikor tekintete megakad a barna íriszeken, furcsa érzés fogja el. Ismerősnek tűnik számára a tekintet, de sem a hang, sem az arc nem stimmel, az teljesen ismeretlen. Ez egy dolog, hiszen lehet, hogy valamelyik egykori ismerősének is ilyen szempárja volt, ám nem ez aggasztja. Az a rövid pillanat, amíg tekintetük összekapcsolódik borzongás fut végig a hátán, mintha tudná, hogy tartania kell ettől az embertől, csak azt nem tudja, miért.*
-Szia! *Köszön vissza halkan, és kissé megkésve, mikor a férfi már elindult az egyik asztal felé. Talán az lenne a legjobb, ha ennyiben is hagyná a dolgot, de nem bír szabadulni az oldalát fúró kíváncsiságtól. A másik sem adta semmi jelét annak, hogy ismeri, csupán egy udvarias, "ha már egy fogadóban vagyunk" köszönés volt, legalábbis annak tűnt. Jégszín íriszei követik, ahogy helyet foglal az asztalnál, és feldobja lábát a szemben lévő székre.* ~Igazi úri ember.~ *Gondolja. Ha az idegen felé fordul, tekintetét akkor sem fordítja el, szemében kíváncsiság tükröződik, de addig nem szeretné leszólítani, amíg megérzése nem biztos. Csak nem tudja, miről kéne megbizonyosodnia.*