//Hat nap, hat éjszaka//
- Mondjuk úgy, hogy vegyes érzelmek fűznek hozzá. *Ezúttal őszinte, nyílt válasz érkezik, habár aligha tartogat meglepetéseket. Pontosan tudja, miféle fenséges szörnyetegeket köszönhet Lanawin a mélységnek, ám az idő múlásával egyre kevesebbet sikerült megkoronázni, és egyre több lett a selejtes, őrült egyed. Nem is kell sokat kutakodnia példákért, elég saját családjára gondolnia.
Nagyanyját nem ismerhette, pedig ő még azon matrónák közé tartozott, akinek az említésére is a hideg futkosott a többi mélységi hátán, és kétszer is meggondolta bárki is merjen-e belekezdeni az intrikák halálos játszmájába, ha róla van szó. Ám az időt senki nem tudja legyőzni, és az öreg matróna felett is eljárt, a megannyi örökös pedig megannyi gonddal tette csak gazdagabbá a Yawanaryltheket. Nagyanyjának sosem volt kedvence, sosem kivételezett senkivel, mindenkinek versengenie kellett a kegyeiért, ő pedig igyekezett kiegyenlítetté tenni az erőviszonyokat, hogy egyikük se érezhesse magát biztonságba, egyiküknek se legyen akkora előnye, hogy anyja ellen fordulhasson. A matróna halálával persze meglett ennek a böjtje, hiszen nem volt erős kéz, aki biztosan uralta volna a családot, a folyamatos viszályok, ármánykodások és versengések pedig immár nem erősítették, hanem gyengítették a családot.
Anyja volt a legkisebb örökös, s ő látva, hogy legjobb esetben is csak romok felett uralkodhatna, nem szált bele ebbe a nevetségessé váló versengésbe. Főleg, hogy pozícióját jócskán meggyengítették azzal, hogy elvették egyetlen szövetségesét, a hímet, akit párjának választott. Így bár lánya még a mélységben született, már részben ott is más elvek szerint nevelkedett. A régi törvényeknek pedig csak a kicsavart, az elmét megmételyező formáit láthatta első kézből, a többiről pedig csak hallomásból szerzet ismereteket.
Figyelmét azonban nem kerüli el a simító mozdulat jellege. A hím tehát nagyon is nyeregben érzi magát. Sebaj, ringassa magát csak ebbe az illúzióba, ha így kényelmesebb, elvégre mindig is szeretett a nőstényke váratlan módon lecsapni.*
- Talán puhatolózni akarsz, hogy mire számíts? *Sandít a hímre, de a gyanakvás ellenére a jó kedv is ott bujkál a szája szegletében egy kis mosoly formájában.*
- Ahogy jött, úgy ment, ahogy az várható volt. Az embert elküldtem egy régi ismerőshöz, hátha rendbe tudja hozni, mert nagyon úgy tűnt, az a kis sérülés, amit szerzett, mégsem olyan kicsi. Azóta talán meghalt, vagy el sem érte a kuruzslót. *Von vállat.*
A többiek mentek a maguk dolgára. A kicsi nem mer a városok közelébe se nagyon menni, nem rajong az emberekért. A másik orkot nem bánom, hogy nem liheg a nyakamban, a mélységi pedig a kikötő felé vette az irányt. *Habár csapatban sokkal nagyobb zsákmányokra is pályázhat, hallhatóan különösebben nem hiányolja egyik alkalmi csapattársát sem.*
- Ne aggódj, nem áll szándékomban egyszemélyes, illetve kétszemélyes hadseregként élőholt hordák ellen harcolni. Felmérjük a terepet, és majd elválik, mit érdemes lépni.