//Második szál//
//Worenth//
*Csirkesültet nem eszik olyan gyakran az erdő közepén, így esett választása ezúttal erre. Fácán, kacsa sűrűbben kerül a tányérjára, de csirkét talán azóta nem evett, hogy Thargarod újjáépült. Nem mintha olyan nagy baj lenne ez...
Nem gondolta ő olyan komolyan a maradás dolgát, így kissé meglepi Worenth beleegyezése. Nem szól rá semmit egyelőre, majd látják miként érzik magukat az ebéd után. Ha lesz bennük elég erő ahhoz, hogy útra keljenek, akkor nem fogja ezt megakadályozni mindenféle aljas női praktikát bevetve. Ám egyre inkább van egy olyan sejtése, hogy kaja után semmi másra nem fognak vágyni, mint arra hogy szép csöndesen átgondolják a napot. Hogy ne legyen gyanús, kellemes szundikálásnak álcáznák komoly agymunkájuk...
Felmarkolja tányérját és poharát, majd követi Worenthet a kiszemelt asztalhoz. Nem kell sietniük sehova, így Isurii is szakít isőt arra, hogy nekivetkőzik. Kámzsáját lekanyarintja nyakából, mellényét pedig a szék támlájára dobja, ruhája ujját feltűri.*
-Igyunk.
*Emeli ő is poharát, mert igencsak furcsán venné ki magát ha a Szövetség vezetője nem inna szívesen a Szilánkokra, de lelkesedése nem számottevő.*
-Egészségünkre!
*Koccint Worenthel, majd kortyol az italból. Nem nagy szakértője a boroknak, de most eszébe jut, hogy tőle pár arannyal kevesebbet kértek elvileg ugyan azért a nedűért. Bizonyára a két szép szemért mérik olcsóbban neki, vagy már messziről látszik rajta, hogy könnyen át lehet ejteni ha a borokról van szó.*
-Nem nyomja semmi...
*Kezeli le a helyzetet ennyivel, gyorsan közbeszúrva, mintha meggondolta volna magát. Azt azért örömmel hallja, hogy nem kell az egyetlen mindig elővehető témájukat újra izzítani. El is kezd inkább csöndesen falatozni, pillantását csak akkor emeli újra Worenthre, amikor a férfi első találkozásukat emlegeti fel.*
-Persze, hogy emlékszem. *Mosolyog a másikra.* -Hogy mit gondoltam rólad? *Teszi fel magának a kérdést újra, de csak hogy legyen egy kis ideje átgondolni a választ. Csupa vállalhatatlan dolog fordult meg a fejében, erre kristálytisztán emlékszik.*
-Na jó, legelőször azt hittem valami öreg rokonom vagy. Északon is voltunk, eléggé hasonlítottunk is... *Magyarázza nevetve, hiszen egyébként teljesen lehetetlen lett volna ilyesmi. Nem is az ésszerűség sejtetett vele ilyesmit.*
-Sértegettetek akkor is ilyen megnevezésekkel, pedig teljesen egyértelmű már első ránézésre, hogy nem vagyok az.
*Csóválja meg fejét somolyogva. Ha már itt tartunk, kikéri magának. Soha nem volt kisasszony, de legalább annyi stimmel, hogy most már asszonynak lehet nevezni, csak épp Nagyasszonynak ha már nem akar senki azzal hízelegni neki, hogy "úrnőm"-nek hívja.
Ha nem muszáj, nem térne vissza a munkához, kifejezetten zavarta is, hogy nem képes másról beszélni. Kérdezni akart valamit Worenthről, de egyszerűen semmi személyes nem jutott eszébe,s ez egy egészen picit meg is ijesztette.*
-Szóval beképzeld úri kisasszony... Jól van. Jól van. *Hümmög magának csipegetés közben, arcáról nem akar elkopni a mosoly.*
-Az legalább hamar kiderült, hogy kisasszony nem vagyok, úri sem igazán. Szomorú, hogy csak beképzelt maradtam.
*Sóhajtja színpadiasan.*
-De te sem lettél azóta a rokonom, csak öreg maradtál.
*"Vigasztalja" a férfit, bízva benne, hogy ennyi piszkálódást még ő is elbír.*