// Könnyűléptű Xyremita //
*Figyelemmel kíséri a lány történetét énekesnői karrierjéről abban a bizonyos városban, a...*
-Hol is? Merre van ez a város?
*Kérdi kíváncsi tekintettel, ahogy odapillant a pultra. Érezni már a kolbász illatát ahogy a tűzön pirítja az öreg, Nadrelnek egyből összefut a nyál a szájában. Rég evett már ilyen ételt, a legtöbb fogadó menüjéből hiányzott a házi kolbász, melyet egyenesen imád és már alig várja, hogy végre megkóstolhassa az itteni ízeket.
Szép lassacskán meg is érkezik a várva várt étel, a tulajdonos önelégült vigyorával, amolyan "Na, ez sikerül!" mosollyal. Gőzölögve kerül az étel a lány elé, amihez rögvest hozzá is lát. Az első falatot alaposan megforgatja szájában, mely azt kellemes melegséggel tölti el a kóstolás ideje alatt. Fűszeres, de nem túlzottan, pont tökéletes. A lángok kissé megpirították a sütés ideje alatt, ettől ropog a bőre, tökéletes pörzsízzel párosítva azt. Nem lehet kijelenteni, hogy az eddigi legjobb kolbász, amit valaha is fogyasztott volna, de határozottan a toplistára került a fél-elf számára.*
-Hogy én? A fegyverek csupán önvédelmi célokat szolgálnak, semmi többet. Nem is nagyon szeretem őket használni de természetesen értek hozzájuk, amennyire csak kell. A kereskedőtől nem mondanám túl messze magam. Pénzzel "üzletelek", ha úgy jobban tetszik. ~Mondjuk.~ Hol befolyik egy kisebb összeg, hol egy kicsit nagyobb a lehető legkevesebb kiadással. ~Leszámítva az alkoholt.~ Bizalomjáték az egész. Ha az ember, avagy legyen az akármilyen fajból is való bízik benned, tiéd a nagy lóvé. Ha nem, úgy csak egy kisebb összeg avagy semmi, attól függően, mennyire engeded közel magad hozzá. Bonyolult, annyira nem is egyszerű elmagyarázni, meg nem is szeretném.
~Még... Pedig mennyire egyszerű is, valamint remélem, veled még inkább az lesz, Xyremita.~
-De mindent a maga idejében! *Mosolyodik el.* Ámbár mennyire unhatod ezt a mondatot, nemde? *Kuncog kicsit, majd szép lassan bekapja az utolsó falat kolbászkát is a kis mese végére, az utolsó, szépen beosztott kenyerével együtt. Hátradől székében és megvárja, hogy a másik is teljesen elfogyaszthassa reggelijét.*
-Indulhatunk?
*Ha nemleges választ kap kérdésére fenekén marad, várva a dolog miértjét, ha viszont minden a terv szerint alakul jelez partnerének, hogy várjon egy percet, hozzátéve, hogy odamegy a pulthoz fizetni és nem utolsó sorba útbaigazítást kérni. Kezébe veszi mindkettejük üres tányérját, ezzel is segítve a fogadós munkáját, ha már úgy is abba az irányba tart, majd felteszi a nagy kérdést, mégis hol a francba van erre Barakk, avagy bármi ahhoz hasonlatos kis létesítmény.*
-Óh, a Barakk. Több lehetőségük is van a hölgyeknek eljutni oda, *Kezd bele a fogadós.* de talán a legkönnyebb és egyben legrövidebb út a főtér felé vezető út lehet. Ahogy azon áthaladtak, jön a szegénynegyed. Ott tessék csak vigyázni, nem ilyen gyönyörű virágszálakra találták ki azt az útszakaszt, mint maguk ketten, de ahogy elnézem, ezzel tán nem is lesz olyan nagy probléma. *Tekint először Nadrel, majd Xyri fegyvereire.* Ahogy a sáros utakat szép lassan felváltsák a macskakövek dísze, már biztosak lehetnek benne, hogy a Gazdagnegyed utcái közt járnak, onnan pedig pár utcával később egyenes út nyílik Arthenior terebélyes edzőterére, mely minden igény kész kielégíteni.
*Emeli fel hangját az edzőtérre érve, dicsőséggel ejtve ki e szavakat. Látszik és hallatszik rajta, hogy ízig vérig büszke a város minden kis zugára,
amit csak rejt magában.*
-Hallod Xyri? Egy komplett városnézés lesz ma! Bár lehetne rövidebb is az út, de ha így alakult, hát így alakult. Időnk, mint a tenger, legalább én is felébredek teljesen, mire oda érünk.
*Leteszi az elfogyasztott ételért járó aranyat a pultra, majd a másik leányzó sem akar semmi egyebet, elindul a főtér felé nyíló ajtó irányába, hangos elköszönéssel a tulaj és bent fogyasztók felé.*