//Második szál//
//Egy régi arc//
*Párszor már megfogalmazódott benne a kérdés, mi van, ha Morfiusz felismerte csak ő is szerepet játszik? De a lánnyal ellentétben ő a nevén mutatkozott be, semmi álcát nem öltött magára. Akkor viszont ennyit változott volna Aswea ezalatt az idő alatt. Valóban sok mindenben más, mint régen volt, de már semmikép sem az a szelíd kislány. Bár tény, hogy a szíve most is olyan hevesen kalapál, mint akkor régen.
Viszont, ha a férfi felismerte miért nem vonta nyíltan kérdőre? Mindketten belementek a találkába, úgy, hogy tán tisztában vannak a másik valós kilétével. Vagyis Morfiusz a lányéval, hisz ő az, ki ismét álca mögé bújt. Ha pedig a sejtése igaz, akkor a férfi joggal nevezheti ismét gyávának, hogy megint álruha mögé bújik előle.*
- Sajnálom. Tényleg igyekeztem mihamarabb ideérni.
*Sóhajt fel, s valóban bocsánatkérő pillantásokat vet a férfi felé. Ahogy tekintetük összeakad aprót nyel, ahogy felismeri a gyengéd pillantásokat. Régen oly sokszor kapta, hogy képtelen lenne elfelejteni, hogyan nézett rá Morfiusz egykoron.*
~Hát tudod...~
*Arcára zavart mosoly ül ki, ahogy készül is szóra nyitni ajkait, de amilyen hirtelen eltűnt a férfi arcáról a kedves tekintet olyan hirtelen ragadt Asweaban is a szó. Talán tévedett, s csak ő akarta belelátni a férfi tekintetébe azt a gyengédséget, ami ily hirtelen tova is illant.*
- Nem.
*Rázza is meg határozottan a fejét, mintha egy számonkérésre akarná bizonygatni, hogy nem úgy van, ahogy a férfi gondolja.*
- Egyedül érkeztem, s egyelőre egyedül is vagyok. Az ügyem, ami miatt késtem csakis engem érintett. Egymagam voltam, így a keresésben is csak rám számíthatsz.
*Pillant is az asztal lapjára, miközben a falap alatt a köpenyét szorongatja. Ujjainak végei már zsibbadnak, ahogy szerencsétlen rongyot közéjük zárja. Még mindig őrlődik, hogy ideje lenne már felfednie magát, de a férfi hirtelen változása elbizonytalanította. Pedig vannak szálak, amit nem árt végre lezárniuk kettejük között, főleg, ha Morfiusz már teljesen új életet kezdett.
De mindenki tisztában van vele, milyen érzés, ha az hiányzik jobban, akit vagy amit szeretnek. Az ember mindenkiben őt látja, minden arcban a kedvesét véli felfedezni, hátha valóban az az arc az is, amit lát. De aztán hallja, hogy ez mennyire szánalmasan hangzik, így inkább csendben marad, s várja, hogy megszakadjon a szíve. Ezt érezte Aswea is, míg távol volt a várostól, távol Morfiusztól. Az elején minden idegenben őt vélte felfedezni, amitől minden percben a szíve sajdult meg, de később, az idő múlásával már igyekezett tovább lépni, s az idegenekbe látott ismerős arc mindennapjainak részévé vált. Holott ugyanúgy marta belülről a hiány, de ha már gyávasága miatt rettegett hazatérni időben, hát igyekezett megtanulni együtt élni az érzéssel.
Most pedig, hogy újból, már a maga teljes valójában itt van előtte a mindenkiben látott arc képtelen eldönteni mi is a leghelyesebb.*
~Ugyan olyan gyáva vagyok, mint akkor Morfiusz. Mit tegyek, hogy végre helyesen cselekedjek?~
*A köpeny anyaga halkan reccsen ahogy apró részen meg is szakítja az erős gyűrögetéssel, tépegetéssel. A szíve ismét hevesen kalapál, de most az idegesség bajának fő okozója. Érzi, ahogy szemeibe is lassan könnyek gyűlnek, de már nagy lány, igyekszik nem engedni nekik utat.*
- Gondolkodtam a lányon. Mikor találkoztunk mesélt magáról többet, bár hagyott dolgokat homályba veszni.
*Szólal meg végül, bár hangja kissé rekedtessé, remegővé vált, míg gondolatai tengerében mélyedt el. Egyelőre nem mondja ki nyíltan, hogy bizony visszatért a régi jó Asro pajtás, de jelét adja, hogy sejti már régen lebukott Morfiusz előtt. S, ha ez így van, akkor a férfi hamar rá is harap a csalira, s akkor már semmi színjáték nem marad, minden álca, függöny, fal leomlik kettejük között. Akkor már lehetőségük lesz nyíltan megbeszélni, hogy a gyöngyhajú mekkora nyámnyila. Lesz idő a vádaskodásra, s arra, hogy ha valóban be kell, hogy következzen, akkor úgy engedje el a férfit, ahogyan az illendő, s ahogy azt Morfiusz is megérdemli. S ekkor már nem tud tovább erőlködni. Egy kósza csepp le is gördül arcán, amit gyorsan le is töröl, miközben az egészet hajának igazgatásának álcázza.*
- Talán álruhába bújt. Kinézem belőle.
*Folytatja végül, de szemeit nem emeli vissza a férfira.*
- Ki tudja. Esetleg férfi ruhát öltött, olyan bugyután kinéző álbajusszal, amit el is hagyna, amilyen mafla az a lány.
*Mosolyodik el kissé, s egyelőre be is fejezi nyomozgatásának kezdetét. Emlékszik az első napra, mikor megismerte Morfiuszt. A főtéren suhanc ruhába bújt, s későbbi tolvaj társa egyből kiszúrta a szerencsétlenül felragasztott álbajuszt, aminek a fele már igencsak lefelé kandikált. A lány száára mintha tegnap történt volna, így ha a férfi is emlékszik még legalább haloványan, hogy mi is volt ott velük azon a napon, akkor több, mint valószínű, hogy nem maradnak titkok kettejük között.*
~És remélem... képes leszel egyszer megbocsájtani nekem.~