//Vadameera, Iluse, Wildont//
*Meglehetősen érdekes társaságba keveredett. Egy a helyét, vagy legalábbis munkát kereső furcsa hím, és egy családja után kutató matróna.
A kiérkező bort egy apró biccentéssel azért meghálálja a hímnek, de kortyolni még nem kortyol belőle.
A matróna családjának neve nagyon is ismerősen cseng, részben neveltetése révén, elvégre családja valaha mégis a nemesség körét erősítette, csak hát... csak hát. Ugyanakkor nagybátyja is a felszíni zsoldos és egyéb vezér is bőven rendelkezett információkkal, nem csak Lihanech városából és környékéről, hanem a nagy világból is. Nem csoda hát, ha az idős nőstény megpróbálja összefogni az övéiből azokat, akik még megmaradtak. no de ismét bebizonyosodott, hogy a mélységiek felszíni élete cseppet sem könnyű, hisz a jelek szerint a Ra'anakhar családot sem kímélték. Azonban a rokonok távozásának okát hallva fintor jelenik meg néhány pillanatra az arcán. Kalandvágy, rendben, pénz, vagyon, hatalom, a vérük része, na de szerelem?! Ez komoly? Biztosan szép dolog, de hogy az motiváljon másokat ostobaságokra... ez annyira felszíni módi.*
- Sajnálatos módon nem találkoztam a rokonával. De ebben a városban ki tudja, mi történhetett vele. Nem kedvelik errefelé a mi fajtánkat. A városőrök kiváltképp szeretnek belénk kötni, é semmiségekért rács mögé dugni. *Mosolyodik el gunyorosan. Nem mintha ő lenne a mintapolgár, habár nem is őt zárták hűvösre. Ellenben szemtanúja volt két másik mélységi ilyetén sorsának.*
- Nahát, milyen modortalan vagyok Iluse Yawanarylth. *Mutatkozik be kivételesen teljes nevén. Tisztában van vele, hogy bukott családja neve mára semmit nem ér, de kíváncsi a reakciókra, kinek mond valamit, elvégre sokat mond, ha valaki felismerik, és az is jelents, ha nem. Főleg, hogy most inkább álnéven kellene bemutatkoznia. Bár az élőholt fenyegetés még nagy és valós, egy-két informátor vagy orgyilkos már leszivároghatott ide Lihanechből. Még mindig mulat azon a gondolaton, hogy aki nagybátyja halálával a rivalizálásból nyertesként került ki, fenyegetésként tekint rá. Ez egyszerre bosszantó és hízelgő.
Lassan kortyol végre a borából, miközben a hímet méregeti. Humoros, roppant humoros. Még magát is meglepi, mennyire bal lábbal kelt ma, és nem igazán érti az okát. Ez pedig zavarja. Mindig is - na jó, általában - ura érzelmeinek, és tudja, mi miért mit vált ki belőle. Épp ezért zavarja eme kis kilengés.*
- Talán tudok. De nem dolgozom akárkivel. Előbb bizonyítani kell. *Jegyzi meg komolyan. Persze eddig nem tette túl magasra a lécet, szedett-vedett társaságukkal mégis milyen szép sikert ért el, de ha valamire vinni akarja, ideje komolyan vennie a feladatokat, és hogy kikkel társul.
Talán őt akarja megpuhítani, talán csak efféle mélységi a viharárny, de a kedvesség nála pont ellenkező hatást vált ki. Vonásai majdhogynem zorddá válnak. sosem szerette az ilyen kifejezést a fajtájabelieken. Vagy valami nagy aljasságot takart (és ezzel legfeljebb egy felszínit téveszt meg), vagy pedig nagyon nem illett rájuk, ha pedig komolyan gondolta, ég rosszabb. Kedves sötételf... még a gondolat is émelyítő.
Ami azt illeti, tényleg elfogja az émelygés.*
- Ha megbocsátotok egy pillanatra... *Kel fel az asztaltól, és indul el az udvar felé. Kényelmes tempóban halad, csak az utolsó lépéseket nyújtja meg kicsit. Nem marad odakint sokáig, csupán néhány perc, és már vissza is tér a holdudvarról, némileg ingerülten, sötétszürke bőre azonban mintha egy cseppet világosabb lenne. Ahogy visszaül az asztalhoz, maradék borát egyből legördíti.*
- Nos, ha munkát akarsz előbb bizonyíts. Van is rá egy kitűnő feladat. *Néz Viharárnyra, majd a matrónára.* - És természetesen eltűnt rokonok felkutatásában is örömmel segítek, ha van miért.