//Második szál//
//Nino//
*Furcsa gondolatokat vált ki Ninoból.*
-Hmm, hát amíg mindenkinek jó, addig minden rendben. Persze gondolva a következményekre is.
*Szögezi le a kurta válasz mellé.*
-Ha valamit túlzásba viszek szólj csak nyugodtan.
*Másra nem tud gondolni, mint arra, hogy Nino attól fél, még mindig, hogy valamelyikük majd túlságosan is ösztönös lesz, és a másikat jól megbántja majd.*
~Ez csak az illem könyvek rémtörténeteiben vannak.~
*Hallott már szent beszédet arról, hogy egy őszinte mosoly miféle testnedvek túlcsordulásához vezethet, és bizony, ezt őszinte undorral idézi fel most is. A mosoly csak egy mosoly, míg a másik szemében gyönyörködni hasonlatosan szelíd dolog, még ha közvetlenebb is.*
-A szem a lélek tükre, nincs rajta takarnivaló.
*Mondja ezt egy olyan embernek, ki saját nemét is rejti.*
-Már nem rosszallásból.
*Egészíti ki, hogy azért mégse bántsa meg.*
~Jó oka volt rá, biztosan.~
-Igen, tudom, hogy ez sok helyen így van.
*Bólint.*
-Ott sem helyeslem, de tényleg ez a jó megoldás, és becsületesen kitanultad.
*Ez valami dicséretféle volt. Olyan, mint mikor a pap azt mondja a kurtizánnak, hogy legalább jó gyorsan és ütemesen tudsz meghajolni fiacskám.*
-Csak, ha mégis valamire használnám azokat a fenenagy címeket, akkor az ennek az eltörlése. Nagyobb jutalom az, ha valaki kedves az emberrel, mintha retteg tőle, netán egy lépés távot tart mindig. Tőlem csak az féljen, ki ártani akar, de az nagyon.
*Vigyorog egyet, és ezzel lezártnak tekinti a témát, még ha kicsit egyoldalú és unalmas papolás is volt.
A rendelések letudtával a négyes szobába indulnak. Elmereng a megbűvölt kalapon.*
-Nem, sajnos nem. Csak egy madárijesztőt babonáztam meg és két dudát.
~Jó ez félreérthető.~
-Bőr dudát, tudod.
*Igen, fene nagy intelligencia ide, vagy oda, most ez nem jött ki jól, kissé talán most először látszik rajta valami pirulás kezdemény.*
-Most ha azt mondom, hogy amit bekapunk, csak még rosszabb lenne. Szóval hangszert.
*Visszaemlékszik az esetekre.*
-De egyiket sem látta senki.
*Szögezi le.*
-Viszont egy kalap... Hmm, hát ismerek egy kalapot.
*Egy kalap jelenik meg lelki szemei előtt. Egy kalap mind felett.*
-Svir, a kalandor kalapja. Biztos arról énekelt.
*Ugrik be neki az egyetlen racionális megoldás.*
-Menj csak, ez az.
*Szakítja félbe az ajtó a beszélgetést. Szokásos kis szobát kaptak, hiszen másik nincs is a pegazusban nagyon. Precízen másfél emberes ágy, két sámli jellegű támlás szék, apró asztalka. Hát enyhén családiasan, de elférnek. Viszont az ajtó, és a falak. Na azok aránylag jók. Lepakol az asztalra. Bezárja az ajtót, beledugja a kulcsot, de azt nem fordítja el, csak visszatér.*
-Akkor te biztos sok jó történetet hallottál erre. Melyik a kedvenced? Persze csak ha nem vagy éhes.
*A másik fiúból újra lánnyá változik Taitos szemeiben, ahogyan magukra maradnak, még ha ez a változás csak kicsiny horderejű is. A reménybeli történet közben, de mindenképpen az étkek előtt Taitos nekivetkőzvén egy egész köpenyt levedlik, így azért jobb lesz kanalazni a levest. Végül még evés előtt csak egy dolgot akar elmondani.*
-Köszönöm, hogy nem futottál el.
*Biccent elismerően.*
-Pedig őszintén... Én akkor elugráltam volna visongva a helyedben, mikor beálltam eléd, hogy kihúzzalak.
*Neveti el magát, habár ez most lassabb, tagoltabb, de mégis igazi nevetés.*
-Akkor hát, ki ne hűljön!
*Néz a levesre.*
~Köszönöm Szellemek, hogy utamat érdekes vidékre tereltétek, jó terméssel!~
*Részéről neki is láthatnak, de ha már illem, nem eszik a hölgy előtt.*