//Második szál//
//Zöldszarvas Daranel//
*Mosolyogva von vállat. Aztán a varázslat említésére mégis csak azt gondolja hogy butaság. Nuk nem ért a varázslathoz, ezért nem is gondolna olyasmire, hogy meg kéne áldani egy fegyvert, hogy erősebb legyen. Hasonlóan gondolkozik ezen a témán is, mint a mérgek ügyében. Ugyan nem annyira ítéli el, de nem szereti. Számára ez is megtévesztés határát súrolja.*
- El sem tudom képzelni ezt, hogy lehetne megoldani varázslat nélkül. *Biggyeszti le az ajkát. Még ha valami szer segítségével fel is robbanna az a nyíl, nem tudja, hogy lökhetne magából jeget. Acél szilánkokat talán, de jeget?*
- Meh... hősök... *Legyint, s megvonja a vállát. Nem nagyon hisz ő a hősökben. Úgy gondolja, hogy az emberek hajlamosak felmagasztalni valakit, azért mert erősebb, aztán meg ha elvárnak tőle olyat, amit nem képes megtenni, mert teljes mértékben halandó feletti, akkor meg elfordulnak tőle. Ezért is nem érdekli mit gondolnak róla mások, mit látnak bele tetteibe. Ha gyűlölni kezdik, ha szeretni, hidegen hagyja. Ha nagyon forró lenne a lába alatt a talaj, akkor fogja magát és lelép.
A kézbe már vigyorogva csap bele, s meg is szorítja azt.*
- Legyen... hm... legyen szabad ég alatt, s ha nem az erődödben, akkor a pusztán. *Dől vissza a háttámlára a pacsizás után.
~Egy hat... hm... Myr, Tarun, Oren, Willor, Kelat, Borquos...~
Gondolkozik, ahogy felsorolja a hat napjait. Amint sikerül beazonosítania, hogy milyen nap van, máris könnyebb lesz emlékeznie rá, hogy mikor kell a pusztán lennie. A hónapot még talán meg is tudná mondani, de hogy hanyadik napja van, azt már nehezen.
~Úgy rémlik a mezők hava... vagy már a nap hava?~
Elbizonytalanodik gondolataiban, de igyekszik összeszedni magát és összegezni a dolgot.*
- Jó, egy hat múlva, pirkadatkor, a pusztán... A puszta melyik részén? *Tanult óriásként meg tudja állapítani, hogy a puszta elég nagy.*