//Második szál//
*Ha nem engedik fizetni, hát nem engedik, nem fog nekiállni győzködni az elfet, főleg, ha a férfi már eldöntötte, hogy nem enged. Felesleges köröket meg minek futni? Worenth szavaira bólint.*
- Megértem. Jobb az ilyesmit már az elején leszögezni. *Elvégre neki lenne a legkevesebb oka hőbörögni, ha hirtelen faképnél hagynák. Lopva megint az ajtó felé néz, ám az nem nyílik. Habár még mindig kissé kínosnak érzik az általa teremtett helyzetet, még mindig sikerként könyveli el, ha így megszabadult kéretlen követőjétől.*
- Nagyon örvendek. *Mosolyodik el halványan, még épp megállítva magát, hogy sokadszorra is elnézést kérjen, amiért odafurakodott. Tudja jól, egy idő után az ilyesmi már inkább bosszantó, mint udvarias.*
- Nem mondanám veszélyesnek. *Válaszol Aliemord kijelentés-kérdésére.* Tény, a törzs, ahol születtem, az erdőben él, és a vadonnak megvannak a maga veszélyei, de még mindig kevésbé fenyegető, mint a város. *Sóhajt aprót. Az amazonos megjegyzésre viszont felnevet.*
- Ezt inkább dicséretnek veszem, habár nem voltam soha harcos. Vadászni megtanultam, de addig nem mennék el, hogy fegyverforgatónak adjam ki magam. *Csóválja a fejét. Igaz, a rajta lévő hegek talán némileg riasztó jelek lehetnének, ha látszódnának, hiszen senki nem tudná, hogy igazából kettőt szerzett igazi harc miatt. Túlélt már néhány dolgot a mögött lévő évtizedekben, különösen az utóbbi pár évben, de nem olyan naiv, hogy harcosnak nevezze magát.*
- A magányosan barangoló fiatal egyed mindig a legtöbb esetben könnyű prédának tekinthető. *Ad egy teljesen objektívnek mondható elemzést a helyzetről. Pillantása ezután a békésen heverő ebre terelődik, tekintete, halvány, szomorkás mosolya melegséggel telik meg.*
- Csak hát nem egészen vagyok egyedül. Ahelnek jó természete van, emiatt könnyű elfelejteni, hogy ragadozók vére csörgedezik az ereiben. Másfelől az én homlokomra sincs ráírva, hogy tudok varázsolni. *Von vállat. Hiába nem durván pusztító jellegű varázslatokat sajátított el, tagadhatatlanul jól jött már az a lassító, bénító lövedék annak idején, és van még néhány egyéb trükk is a tarsolyában. A mágia említése azonban egy pillanatra újabb szomorkás mosolyt csal az arcára. Talán ezért is van az, hogy miután kíváncsian beleszippant a kihozott ital illatába, már emeli is.*
- A különös találkozásokra. *Mond egy rövid tósztot, majd majdnem egy húzóra ki is issza. Az elkövetkezendő kis időt pedig bősz pislogással, borzongással és némi krákogással tölti. Na igen, az erős szesszel a városban találkozott először.*