//Második szál//
//Dora//
//A hozzászólás 16+-os jelenetet tartalmaz!//
*Lassan bólint, a maga részéről nincs oka kételkedni a lány szavaiban, hiszen nem tudós. Még csak nem is érdekli a téma, ha úgy vesszük. Persze egy szerzetesnek mindenhez értenie kell, így a gyógyításhoz is, de ő a maga részéről egészen más formában mestere az elmének. Ő az agybajok gyógyítója, fizikai dolgok terén tudása ha nem is durván hiányos, de legjobb indulattal is lukacsos. Épp így arról fogalma sincs, hogy az agy csak a megannyi problémáért felelős, amit ő jobb napjain gyógyít, vagy pedig egyebekért is. Amúgy is meggyőzően hangzik, hiszen az orkok is beszélnek, gondolkodnak, némelyik tervez, meg éppen az ösztönös tetteikre sem tudna jobb magyarázatot adni. A lány határozottan elhitette vele, hogy mindez az agyban gyökerezik, így valóban nem lehet diónyi, csak úgy... feleakkora, mint Lorewé. Véleménye szerint az is igen nagy, ilyen bizalmat még senki nem szavazott meg orkoknak.*
- Hihetőnek hangzik *nyomatékosít egyet a bólintáson, de a világért sem szeretné megzavarni a lányt, főleg mikor amaz a tündértetemekre tér rá. Belekortyol egyet az italába ennél a résznél, már csak azért is, hogy részben takarásban legyen az arca. Nehogy véletlenül túlságosan kiguvadjanak, megnyalja a szája szélét, vagy ilyenek. Nem akar árulkodó jeleket produkálni, mivel több ízben is észlelte már, hogy a lány nagyon figyeli. Persze ez lehet a szimpátia jele is, de jobb az óvatosság. Az alkohol hatására így is lehet, hogy ostoba dolgokat művel majd. A szívverése így is gyorsul, és érzi, hogy picit süt a feje, talán az arca is kipirult, de hát mire való az alkohol? Eztán lehelyezi a poharat a pultra, és megjegyzi:*
- Nos, akkor bizonyára valóban nem túl érdekes egy tündértetem. Nem is értem, mit gondoltam...
*Most már biztos, hogy el kell kapja Fayet. A tudat, hogy az ő felnyitott teste felett állna... Nem, ez kevés. Ő maga szeretné felnyitni, miután kijátszották magukat napok, vagy talán hatok alatt. Szeretné érezni az apró szívdobbanásokat a markában... Az ital rossz hatással van rá. Ráadásul eléggé beleélte magát a dologba, és erre itt ez a lányka a különc ruháiban, és még direkt forralja Lorew vérét tündérhullákkal. Szinte könyörög érte, hogy a férfi meghívja magához.*
- Minden mindennel összefügg odabent *tűnődik el egy pillanatra. Ő még abban sem volt biztos, hogy a májnak kifejezetten köze van az emésztéshez, az epéről és lépről még kevésbé tudna nyilatkozni. Viszont ez óhatatlanul is eszébe hoz egy érdekes kérdést.*
- Kár is volna tagadni, hogy te sokkal jobban értesz ehhez, mint én valaha is fogok. Végtére is, én mágus vagyok, nem tudós. Viszont valamin többször is gondolkodtam már, és eddig sosem találtam még ilyen hozzáértő személyt, hogy megkérdezhessem *gyorsan végiggondolja, eléggé körbeudvarolta-e már a lány hiúságát, és arra jut, hogy még nem teljesen* Ráadásul nagy valószínűséggel már soha nem is fogok, szóval vagy most kérek felvilágosítást, vagy magammal viszem a sírba a kérdésemet. Melyik szervek hiánya járna azonnali halállal, és melyeké csak idővel? Hozzáállhatunk úgy is, hogy a szerv egyszerűen csak felmondja a szolgálatot minden előjel nélkül egyik pillanatról a másikra. Egy láncszem kiesik. Persze nyilván nem lehet pontosan tudni, csak úgy nagyságrendileg érdekelne nagyon, mert mondjuk ha a szívem felmondaná a szolgálatot, akkor szinte azonnal halott lennék. De egy lép? Máj? Jelentéktelenebb részek, amikkel nem foglalkozunk eleget. Véleményed szerint milyen hamar tűnne fel a hiányuk? Esetleg létezhet olyan részünk, aminek elvesztése után még életben maradhatunk akármeddig? Mint mondjuk két karunk elvesztése után is élhetünk, csak korlátozottabbak lesznek a lehetőségeink. Persze tudom, hogy az ilyet ugyebár lehetetlen kísérletekkel mérni, szóval egy becslés is boldoggá tenne.
*Újfent kortyol a borából, miközben érdeklődve várja, hátha megtud valami újat. Megfelelő gyógyítómágia alkalmazásával ez új magaslatokba emelhetné a csonkolás művészetet. Kivenni valamit belülről, aztán hagyni, hogy a leányzó tovább élje az életét, csak enyhén... hiányosan. Csodálatosan hangzik.*