//Második szál//
*Már miért venné rossz néven, ha egy csinos elf lány csatlakozik a társaságához, főleg, ha oly értelmes, mint Dora. Vannak órák, amikor egy férfi arra vágyik, hogy egy nő olyan legyen, mint a hold. Oly gyönyörű, mint az ezüst égi vándor, és persze éjjel feljön, hajnalra pedig már el is tűnik. Az éjszakából csak a bódító ezüst ragyogás és az emlék marad. Nem kérdez, nem beszél.
Ám vannak pillanatok, amikor az ember szívesen beszélget egy értelmes, intelligens nővel, olyannal, mint Dora.
Az esős-sírós kijelentésre feljebb szalad a kettészelt szemöldök.*
- Egy férfi nem sír, az a nők privilégiuma. *Elég kisarkított és elmaradott, akár hímsoviniszta gondolat, de a bárd valóban úgy gondolja, hogy a sírás nem férfias dolog, bár el tud képzelni olyan helyzeteket, ahol egy valódi férfi is megengedheti magának.
Ám ahhoz minimum egy világégés vagy pestisjárvány kell, nem egy elhullott rózsaszál.*
- És Dora, a felfedező, a kíváncsiságtól hajtott tudós, feljebbvaló, mint a pór? *Szegezi neki a kérdést köntörfalazás nélkül. Magától már megszokta, hogy a földtúró emberekről lekezelően beszél, de hogy egy elf is így tegyen, vagyis eléggé hasonlóan, az megér egy misét.*
- Többet ér-e a kíváncsiság, mint az élet, melyet a parasztok adnak a földnek? *Fokozza ravaszul, s még egy pendítéssel végig is szánt a húrokon, hogy dráma aláfestéssel szolgáljon.*
- Ez igaz, hisz oly' magasról ki ne esne. *Villant széles mosolyt, majd komolyan folytatja.*
- Az esőnek valóban fogalma sincs, mi az a szomorúság, mik azok a gondosan rendben tartott földek, amelyekre hullik, de ha mi nem volnánk, nekünk sem volna fogalmunk szomorúságról, sírásról és szántóföldekről sem. *Sóhajtja szomorú mosollyal.
Hagyja, hogy szavai gondolatokká érjenek az elf tudóslányban, addig a húroknak szenteli figyelmét, majd mikor Dora érdeklődését fejezi ki az említett dalpárbajjal kapcsolatban, hirtelen abbahagyja a húrok pengetését.*
- A keresztrím-párbaj a dalpárbajok királya, holmi verselgetéssel botorság volna sorompóba állni egy képzett dalnok ellen. *Nevet vakkantva, sárga ragadozószemeiben kihívó fények kélnek.*
- Az előre meghatározott témában, előre kötött címmel kell verset rögtönözniük a feleknek. A címet a kezdés jogát elnyerő dalnoknak bele kell szőnie az első sorba, míg a verset befejező bárdnak az utolsó sorba. *Kezdi el lefesteni a párbaj szabályait nagy beleéléssel.*
- A kezdő dalnok után a másik dalnok jön, akinek rímet kell faragnia az első sorra, majd ő következik egy sorral, amelyre pedig a kezdő dalnok felel rímmel. Így alakul ki egy négysoros, ami egy versszak. *Bonyolult szabály, de reméli, hogy Dora érteni fogja.*
- A második négysorost a második dalnok kezdi, aztán jön rímmel a kezdő dalnok, majd egy sorral, amire a második dalnok rímel és máris kész a versszak. Egészen így tovább négy versszakig, ahol a második bárd beleszövi a vers címét az utolsó sorba. Fontos a rímek és a sorok üteme, a hangulat megőrzése, a címben foglalt érzet megtartása. *Mondja végül könnyeden, mintha azt magyarázná, miként kell tálba önteni a lemorzsolt kukoricát.*
- A győztest a hallgatóság hirdeti ki, hisz a párbaj értük is zajlik. *Teszi hozzá félvállról, nem úgy tűnik, mintha annyira érdekelné a közönség.*
- Remélem, megértetted, te tudós. *Szúrja oda gonosz mosollyal.*