//Második szál//
//Cale//
* Cale ugyan nem tudja, hogy miképp szólhatna szebben, de van annyi esze, hogy ezt ne tegye szóvá, inkább csak mosolyog, ahogy lekíséri Zarát a színpadról. A vörös hajú szépség kérdésére csak legyint.*
- Mi értelme a pénznek, ha nem arra használjuk, hogy boldogabbak legyünk? És mi tenne boldogabbá egy magamfajta fickót, a társaságodnál? * Kérdezi nevetve, aztán nekikezd a történet elmesélésének. A végére már a sörhöz is hozzá kell nyúlnia, nagyon nem szereti életének ezen időszakát elmesélni. Egyrészt azért, mert nagyon vegyes érzelmekkel telíti el. Nem tudja, hogy miképp gondoljon a férfira, akinek elvette az életét. Egyrészt gyűlöli és utálja, ez az erősebb érzelem, a megfoghatóbb, az érthetőbb. Mégis, valahol tiszteli és szereti, mert mellette nem éhezett, nem volt gondja a szállásra, megtanította az éneklésre és a zene szeretetére, a hangszeren való játékra. Minden, ami Caleből lett, azt annak a férfinak köszönheti. Zara dicséretére jóleső mosollyal bólint.*
- Köszönöm. De meg kell jegyezzem, hogy te is gyönyörűen énekelsz. Nagyon egyedi a hangszíned, és nagyon kellemes. * Bár a férfi mosolyog, a szemei most máshogy csillognak, mint eddig. Ha a nő nagyon figyel, akkor észreveheti, hogy megváltozott kicsit az érzelmi világa, ahogy felidézte a gyerekkorát. De látszólag nem törődik ezzel a bárd, és korsóját finoman Zaráéhoz koccintja, jelezve, hogy igyon ő is. Ahogy leküld néhány kortyot, érzi, hogy vissza kellene vegyen a tempóból. Úgyhogy iszik még, a korsó felét kiissza egy szuszra. *
- Kérlek ne haragudj, ha iszom, akkor instabillá válik az érzelmi világom. Kicsit zsákbamacska, sose tudni, hogy melankolikus, vagy vidám, esetleg másmilyen állapotba kerülök. Nem akartalak lehúzni ezzel a történettel, remélem, hogy nem is sikerült. Inkább meséld el, hogy te mióta zenélsz. Nem hiszem, hogy kevesebb lenne egy évtizednél, de nem szeretnék találgatni.