//Emchetasit Essia//
*Sörének felénél járhat, a hab azonban csak nem akar elfogyni róla. Mindig csak az alatta levő lét tudja kihörpinteni és kezdi megunni a helyzetet.
Kissé fel is idegesíti magát akár csak egy gyerek, ha nem kapja meg, amit szeretne.
Jól megdönti hát a korsót, hogy elérje a vajsör legjobb részét, de az csak bele van épülve abba az üvegbe. Csak a lé jön semmi más. Még mindig megdöntve tartja az itókát és közben átvillan egy gondolat a fejében. ~ Talán működhet. ~ Úgy érzi, most megvilágosodott ezért úgy készül, hogy tenyerével egy picit rá csap a korsó fenekére, hogy kiütögesse a habot.
Azonban egyre nem számít.
Megszólítják és szeme sarkából meg is pillantja a jövevényt, aki szinte már helyet is foglalt mellette.
Viszont, amire meg a másik nem számíthatott az az, hogy az újdonság ereje olyan adrenalin löketet ad a tündérnek, hogy a kéz, ami már lendül a korsó felé nemhogy picit, de olyan erővel üti meg a korsó alját, hogy a teljes tartalom az arcára loccsan.
Egy másodpercre megdermed a tündér. Arcát forróság önti el. A vörös pír úgy terjed porcelán fehér bőrén, mint az erdőtűz.
Csak remélni meri, hogy mégsem neki szólt az előbbi 'Helló' és csöndben eltusolhatja az ügyet. Szik viszont a ropogtatás mámorából felocsúdva nyüsszent egyet.
Egy szék pedig rögtön mellette koppan a földhöz és ebből már tudja is, hogy minden reménye eloszlott a normális bemutatkozásra.
Lerakja hát a maradékot és habos arccal fordul - a hangszínből megállapított - nőszemély felé.
Csak arra tud gondolni, hogy minden bizonnyal nevetséges látványt nyújt.
Egyik szemét teljesen lefedi a hab, akárcsak egy szemfedő. Az orra alatt egészen az álláig elterül és remeg, mint egy kocsonya minden egyes lélegzeténél.
Ha most a másik kinevetné, egyáltalán nem haragudna meg rá. Vele együtt nevetne legszívesebben, de még tartja magát és tartani is fogja, ha ez nem következik be.
A tündér reménytelenül sóhajt egyet és apró kézfejével egy söpréssel letörli arcáról újdonsült szakállát és szemfedőjét.
Szik kap is az alkalmon és a földre csattanó maradékot fel is nyalja.
A tündér azonban köszönés helyett előbb fontos részletet emelne ki a másiknak, aki helyesen fel is mérte, hogy a nagydarab jószággal egy párost alkotnak.*
- Tetszik, hogy többes számban beszélsz. Ebből arra következtetek, hogy te is szereted az állatokat. Semmibe is vehetnéd őt. De nem teszed.
*Szelíd mosollyal köszönti az idegent, aki valószínűleg még emészti az imént történteket.*
- Természetesen csatlakozhatsz, ha elárulod a neved.
*Mint egy belépőt a barátkozásra hozza föl az iménti mondatot, hiszen a másik, - Ine, ha akarta, ha nem - már el is helyezkedett mellette.
A válasz meghallgatása közben a tündérnek egy pillanatra elkalandozik a figyelme.
Még egy nagy hab darabot fedez fel a hajában, amit csak akkor szed ki, ha már a másik befejezte monológját. Nem akar tiszteletlen lenni.
Tekintetét ezután újra a másikra emeli és vagy kezdve a sort vagy folytatva, be is mutatkozik a köszönést is bepótolva.*
- Üdvözöllek, én Inequa Hatawi vagyok. Röviden csak Ine. A mellettem ülő szőrgombóc pedig néha zsémbes szóval csak óvatosan.
*A kéz rázást is opciónak tekinti, de amíg a másik nem nyújtja a kezét, ő sem tesz így. Nem igazán érti még mi, hogy megy itt Artheniorban.
Farkasa kobakját kedvesen megvakargatja. Az állat szeme a két nőszemély között cikázik. Nem tudja még, hogy barát vagy ellenség, aki csatlakozott hozzájuk.*
- A neve Szik.
*Tekintetét a másikra emeli és még egy mondatot gyorsan odaszúr az előző végére.*
- Ha szeretnéd megsimogatni, akkor előtte szólj. Hiába idomított attól még a vadság benne van.
*Apró keze a farkas szőrébe markol. Bár az állat mögötte helyezkedik el, jobbnak látja így maradni egy ideig. Nem szeretné, ha Szik félre értene valamit.*