//Második szál//
// Naty - Soreyl//
~Azt hiszem erre szokás mondani, hogy tapintatlan idióta.~
*Mondja Perchipfell a gazdájának.*
~Honnan kellett volna tudnom, hogy van egy húga?~
*Mentegetőzik önmaga előtt is a lovag, és mély, vörösborpárás sóhajtása kavarja meg orra alatt az éjszakai levegőt. Egyenes amennyire, egyenes tud lenni.*
-Bocsáss meg nem tudtam. *Tart egy gondolatnyi szünetet, de végül muszáj kimondania.*
-Így valóban nehezebb úgy.
*Mondja, és innentől nem nagyon foglal állást a kérdésben. Hogy Naty rosszat, vagy jót cselekedett-e, azt innentől nem az ő dolga megítélni. Majd egyszer elszámol fölötte akinek dolga. Hogy ez egy isten, vagy sors, vagy az univerzumot körülölelő energia, esetleg maga a lány... Nem lehet tudni ki lesz az, de a lovag nem tör pálcát a feje felett. Mély hangját keserédes együttérzés színezi. Az egyre bőbeszédűbb lány történet csokrát, nem kis érdeklődéssel hallgatja. Egy kellemes félmosollyal, olykor kortyolva, máskor visszakérdezve hallgatja a történteket.*
-Azért én már láttam társalkodónőket is bajban.
*Szúrja közbe a maga humorát. Nem minden helyen bánnak ilyen szépen a szolgálókkal. Nemes urak, gyakran kopogtatnak fel a cselédlépcsőn, hogy a munkásainak kiaknázatlan lehetőségeit használják ki, egy kis bónusz kíséretében. Az ilyen semmire se jó mondatok, megszokhatóak tőle. Nem is nagyon fejti ki, csak a barna szemét a másikéba ágyazva, hallgatja tovább a történetet. Amikor a lány sokat mondóan ránéz, odakacsint fél szemével majd bele iszik borába, miközben kedvesen morran egyet, ezzel tudtára adva, hogy figyel, és érti kiről is van szó.*
~Most akkor ő menyasszony? Feleség? Özvegy?~
*Növeli egyre a tétet Perchi a lovag fejében, mire az leállítja.*
~Jelzők, nevek. Naty. Pont. Nem ez határozza őt meg.~
*Erre az igazi erkölcsbajnok okoskodásra Perchi inkább nem is válaszol. Úgy is csak eszmei-elmei vita lenne belőle, ami véget sem ér.*
-Tehát beleegyeztél.
*Mondja, jelezve ezzel, hogy figyel, és érdekli a történet. Amikor a rossz nyelvek fecsegéséről esik szó helyeslően bólint.*
-A népek java része ilyen. Amint érdekesebb valami az életüknél, abba belekötnek.
*Mondja, majd bólint. Élvezi ezt a kis csevejt a padon. Ekkor visszatérnek a lázadáshoz, de nem időznek el sokáig rajta. A nász el nem hálása, egy olyan hirtelen tény Soreyl számára, hogy felszalad fél szemöldöke, amit azonnal magyaráz is.*
-Érdek-Név házasságnál, ez nem is szokás.
*Mondja Majd ezután veszi észre a lassan elkedvtelenedő lány, furcsa hangulatát.*
-Ne szabadkozz. Élveztem a történetet.
*Mondja mosolyogva.*
-Nem mindenhol tudtam teljesen követni, de élvezetes és tanulságos volt.
*Finoman a lány vállára teszi a kezét.*
-Örülök, hogy találkoztunk Naty.
*Hangján nem a búcsúzás, inkább egy kis biztatás érződik.*
-És mesélj. Mi a terv ez után? A templom helyre állt, a lázadás lecsenget, és immáron ha minden igaz az érvénytelen házasságod, már soha nem is lehet érvényes. Mintha tiszta lappal kezdhetnél...
*Felnéz az égre, egy pillanatra elgondolkozik. Ezt a drámaian nyálas képet, nyilván megfesti egyszer egy híres művész. A címe: Éjszaka a padon.*
-Mit tervezel a tiszta lapokra írni?
*A kérdés után megköszörüli a torkát.*
-Azért is kérdezem, mert mintha az én lapjaimat is lemosta volna az idő, és nem vagyok biztos, mihez is kéne kezdenem. Persze, csupán szörnyvadászatból is megtudnék élni, de érzem, hogy vár rám valami. Valami több... Vagy ez csak az unalom. fene se tudja.
*Tart egy ki szünetet, és átfogalmazza a kérdését.*
-Te érzel egy erőt ami tettre ösztönöz, vagy csak én vagyok bolond?