//Kharasshi, Rilkälne - Zárás//
//a szobában, majd el//
//A hozzászólás 16+ jelentet tartalmaz//
*Kimerülten fekszik, nem rebben a pillája sem, mikor Kharasshi kikel az ágyból. Eddigi legteljesebb éjszakájuk eredménye, s majd az elgyötört reggeli első mozzanat is az lesz. Ma csak úgy elhessegetné a magasan járó nap alatt csicsergő madarakat. Csak motyog, hogy hagyják még egy kicsit hunyni, s valóban elgyötörve fordul a hím irányába. Vélt irányába. De ő már nincs ott. Sűrű fekete pilláit nyitogatva keresi őt a szobában is. Ám sem őt, sem a nyeregtáskát nem látja. A rossz érzés mely fogát mélyeszti mellkasába, az elhagyatottság fekete szuvaival mérgezve marja őt.
Ez a reggel más, mint a többi. Nem tudja miért, azt igen, hogy soha nem lesz már ugyan olyan. Mint a rugó, úgy ül fel a fényárban úszó szoba puha ágyán. Ruháit gondolkodás nélkül kapja magára, nem törődve a széthagyott éjjeli darabokkal.
A fogadón át az istállóba vezet első útja, ahol akár csak a nyeregtáska, úgy a pimasz Holdpernye sincs sehol. Csupán Kacér nyihog, s rántja meg fejét idegesen.
Käli földbe gyökerezettségét a nyihogás töri meg, melyre kivezeti Kacért, s első útjával a hídhoz megy a hím után, majd a tisztásra.
Egyik úton sem látja, lázas pillantása elveszik az útba kerülő városiak közt. Szíve egyre jobban facsarodik, egyre dühösebb, s egyre nagyobb űrrel tátong benne a hiányérzet. Piszkosul letolja majd, csak találja meg. Ám sem a tisztáson, sem a piacon, sem a Csonthídnál nem találja.
A Pegazus szobájában maga elé meredve ül az ágy peremén. Egy koldus készséggel elmesélte hogy merre látta, amint elhagyja a várost a hím. A papíros a nagy kapkodás után a kétségbeesés vergődésében akad a kezébe, mikor magán kívül visszatér a szobába.
Torka szorít, de nem bőgne, ha agyon ütik, akkor sem. Erősebb lett annál.*
~Élj boldogul~
*Visszhangzik a két szó Kali fejében. Tudja jól mit jelent. Tudja jól, talán sosem látja őt viszont. Ül még az ágy peremén egy darabig.
Percek, vagy órák, akár napok is lehetnek,
míg emlékeiben az együtt töltött idő képei peregnek. A folyóparton összeakaszkodott pillantásuk, a hógolyók útja, mely kivitte a hím lábát az első télen, s az első hópelyhekkel csillámozott csókjuk. Az első órák, melyekkel megtanult az ostorral bánni, s az első éjjel, majd az utána következő reggel, mely világossá tette számára, mire is vágyik Kharasshi igazán.
Ruháit összeszedve pakol, hűvös ujjai érzéketlen akadnak a harisnya fodrába, a szemérmetlen köntösbe, ám nem csomagolja el. Ott hagyja az ágyon, majd egy szolgáló örömmel hazaviszi. Hűvös közönnyel arcán, jeges fájdalommal lelkében lép ki a fogadóból. Kevés csomagját Kacérra csomagolja, a várost pedig a sötétbe boruló tisztás után hagyja maga mögött. Hogy hol éri a reggel, talán még ő sem tudja. *