*Bármiről? Tényleg hajlandó lenne a férfi bármiről beszélni? Szerencse, hogy ezt nem fejti ki hangosan, különben lehet, hogy még mélyebbre plántálná a lányban azt az ötletet, hogy egykoron megpróbálja felfedni, visel-e állandóan maszkot a másik, és ha igen, mi rejtőzik meg alatta, mit takargat vele.*
-Ez részemről is igaz.
*Hiszen már a vacsora is némi felszabadulást hoz, van, aki elvonja a figyelmét, hogy ne csak arra koncentráljon, ki sugdolózhat éppen róla. Pedig nincs valós oka azt hinni, hogy ő a legfőbb beszédtéma, nagyképűség is ezt gondolni, de mégis ott lappang az örökös félelem, hogy ugyanaz megismétlődik, mint otthonában. Persze nem tudja, hogy az összenézésekben nem volt gúny, csak szánalom és részvét, hiszen mindenki ismerte őt születésétől fogva, látták vidám kamasszá érni és tapasztalták, amint az események hatására lassanként elsorvad, kit ne indítana meg egy ilyen esemény?
Itt olyan szempontból könnyebb a dolga, hogy csupa idegen arccal találkozik, akik nem figyelik útját, akik könnyedén elfelejtik, hogy ő a világon van, megmentve így őt a felesleges figyelemtől. Ő itt csak egy szürke kis senki, egy névtelen tömegből. Az sem kizárt, hogy itt még akkor is elfelejtenék arcát egyetlen percen belül, ha sebhelyét közszemlére tenné, hiszen sok ember járkál fel és alá, mégis ki tudná mindet elméjébe vésni?*
-Mert...
~Ha te is eljössz velem a könyvtárba, én is el szeretnék veled a temetőbe...~
-...szeretném tanulmányozni a sírokat és ez sokkal kellemesebb kettesben.
*Csak egy pillanatnyi hezitálás után mondja ki a reálisnak hangzó érvet, ami szerinte is elfogadhatóan hangzik. Amit először szíve szerint rávágott volna, az így utólag meggondolva nagy ostobaság lett volna, hiszen mégis mi alapján érez így? Alig egy órája ismerik egymást, mégis úgy viselkedik, mintha már legközelebbi barátja lenne. Hát ennyire hiányolná, hogy kapcsolatot létesítsen valakivel? Tényleg csak elfojtotta volna a társaság iránti vágyát? Pedig ő azt hitte, hogy egyáltalán nincs szüksége arra, hogy idejét megossza valakivel és lám... Most, amikor lehetősége nyílik, hogy társra leljen, betegesen kezd ragaszkodni hozzá, szinte már ráakaszkodva próbál újabb és újabb lehetőségeket találni, csak hogy alkalma legyen vele lenni.*
-És bár teljesen esztelenül hangzik, de azt hiszem... Szeretnék egy barátot.
*Az ember társas lény. Nem is tudja, hányszor hallotta már ezt az elcsépelt mondatot, de csak ingatta a fejét, talán most érzi át igazán, mit is jelenthet ez a pár szó. Épp csak egy pillantást engedélyez magának a zöld szemekbe, majd tekintete újra más irányt keres magának, mivel a vacsorája elfogyott és azzal nem tud tovább babrálni, most a tea tükröződő felülete köti le figyelmét.*