//Második szál//
//A sör a legjobb étek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Umon, talán azért mert nem is érdekli annyira vagy talán csak tiszteletben tartja, hogy Naesala jól láthatóan nem akar beszélni róla, de nem kérdez többet a Fattyakról, amiért az elf, bár nem látszik rajta, azért hálás. Na persze, ha erősködne sem felelne, de így legalább elkerülik, hogy káromkodásokkal cifrázott jelenetet vagy verekedést rendezzen.
Mikor a másik közli, hogy nem bánja a kitiltását a Vashegyről, csak rosszallóan megcsóválja a fejét.*
-Majd fogod.
*Emeli meg komolytalanul szemöldökét, miközben legurít még némi sört a torkán. A hölgyemény eddig sem volt ám szomjas, most viszont ahogy a párlat kezd beütni, a forgást eddig egy időre szüneteltető világ, noha lassan még, de mozgásba lendül. Örömmel hallja egyébként, hogy asztaltársa nincs folyamatosan egy légtérbe kényszerítve az erdeiekkel, amilyen irritálóak, ha így történne, Umon nyilván magától is otthagyná őket, akármennyire is csodálatosnak hangzik a kocsmában lakás.*
-Bár én is egy ivóban élnék.
*Sóhajt fel, vöröslő fejét az asztalon könyökölve megtámasztva réved mindeközben álmodozva a semmibe. Bár minden bizonnyal, ha egy kocsmában élne, legfeljebb pár esztendeig élne még, a mája ugyanis minden bizonnyal hamar felmondaná a szolgálatot, néha így is csodálkozik, hogy még nem tette meg. Megnyugvással tölti el egyébként, hogy a Borzas nem valami szektás, nem igazán komálja az olyanokat, főleg, akik az arctalan istent követik.*
-Aztán nem ráérsz?
*Kérdez vissza, mikor a másik túl hosszúnak titulálja élettörténetét, s így próbál kibújni elmesélése alól. Na persze erőltetni nem fogja az elf a regélést, ha nem akarja megosztani hát nem muszáj, de a hosszúfülű most elég részeg ahhoz, hogy kiváló hallgatóság legyen. Holnapra úgyis elfelejti, mit beszéltek egymás között.
A volt szerzetes nem lepődik meg azon, mikor megtudja, épp egy városőrrel iszogat, ebből pedig azt az elhamarkodott következtetést vonja le a nő, nem kell attól tartania, hogy valami eszelős gyilkossal üldögél egy asztalnál.
Mikor a másik közli, hogy betintázott, szélesen elvigyorodik.*
-Na végre.
*Szavait pedig éles nevetés követi, épp, ahogy a férfi számított is rá.*
-Hagyjál már a hülyeségeiddel, inkább töltsél még egy kicsit!
*Tolja elé a korsót, amiben eddig a párlat pihent, a magányos beszéden pedig összeráncolja homlokát.*
-Kislány, azért el ne pityeredj itt nekem.
*Egészen jól szórakozik most, nem akarja, hogy valami nyálas lelkizős társalgás alakuljon itt, az nem igazán megy neki még ittasan sem. Gyorsan terelődik is a téma szerencsére, noha nem épp olyan irányba, amire számított.*
-Titkot?
*Vonja össze elgondolkodva szemöldökét. Nem könnyű ám ilyen állapotban elmélkedni, így hát végül arra jut, mindegy mit mond a másiknak, hát honnan a búbánatból tudná, hogy az tényleg titok-e.*
-Egyszer annyira berúgtam, hogy félmeztelenül táncoltam egy tavernában. Egy éjszakára be is zártak a wegtoreni fogdába.
*Nem hazudik ugyan, s talán nem nagyon említette még az esetet senkinek, akkora titoknak azért nem tartja a dolgot, ezért is gondolta úgy, hogy megfelel válaszként.*