//Színfoltok az asztalok közt//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Krell is kifejezetten értékeli a kis játékot, ami közte és Nysity között zajlik. Megfigyeli, mire hogyan reagál a lány, puhatolózik, hol vannak a határok, aztán abból tanulva igyekszik kiigazodni a másikon. Mindeközben még jól is érzi magát. Ilyesmi lehet játszva tanulni.
Neki azért nem kering a fejében olyasmi, hogy a vele egyneműekkel nem tudna ugyanígy tréfálkozni, de ha párbeszédet folytatnának erről a hölgyeménnyel, pár dologban azért egyet tudna vele érteni. Például abban, hogy ilyesmi csak férfi és nő között lehetséges, és ha lehetséges is más felállásban, arra ő ugyan nem kíváncsi. Álláspontja viszont eltér azon a ponton, hogy a másik szerint jelen párbeszéd nem fog hajcibálással végződni – itt Krell fenntartaná a lehetőséget.
A megjegyzést a fennálló „problémáról” válasz nélkül hagyja, megintcsak azért, hogy ily módon „megkegyelmezzen” a másiknak. Különben rávágná, hogy az _még_ nem a másik problémája. Magában azért somolyog saját riposztján.
Bár Nysityt nem nehéz zavarba hozni, valahogy mindig sikerül kivágnia magát belőle, Krell ezt pedig nagyon szimpatikus vonásnak találja. ~ Derék lány ez. ~ erősíti meg magát eddigi gyanújában, közben pedig figyeli és hallgatja, ahogy a tündérszép ajkak szavakat formálnak a semmiből – egyenesen neki.*
- Igen? És kivel teteti le magát?
*Talál fogást még ezen az ártatlan kijelentésen is. Már amennyire kettejük párbeszédének bármely részét ártatlannak lehet bélyegezni. Ha nem az öreglánynál lakna, akkor a beszélgetés ezen pontján következne el az a rész, mikor meginvitálja magához a színes szépséget, de sajnos erre most nincs lehetősége. Marad hát a cseverészés a fogadóban, ameddig bírják ébren. A férfi pedig életmódjából fakadóan igencsak bírja az éjszakázást. Főleg, ha ilyen nyomós oka van rá. Az pedig, hogy végül ki hol hajtja nyugovóra a fejét, még a jövő zenéje.
Néha mintha felfedezni vélné, ahogy a szeplős pofikák fölött kémlelő szemek tekintgetnének az inge irányába, és ez kifejezett elégedettséggel tölti el. Ami azt illeti, ő is kukucskálgat, de csak finoman. Elvégre egy nő nagyobb patáliát csap ilyesmi felett, mint egy férfi. A formás lábakat és csípőt (már amit magaslati pozíciójának köszönhetően elcsíp belőlük) például akkor szemléli meg, mikor a menyét a lány ölébe kucorodik, hogy úgy tűnjön, csak az állatot figyeli. Az meg közben még valamiféle hangokat is hallat. Fene a fajtáját. A kalapos nagyon reméli, hogy ha valaha bármi is lesz közte és az „ajándék” között, akkor az a szőrös valami nem fog ilyeneket sipákolni. Legjobb esetben csak kellemetlen élmény lenne, legcikibb esetben megijedne tőle, legrosszabb esetben pedig egészen véletlenül lábának egy aprócska – és természetesen teljesen akaratlan – lendítésével ki találná repíteni a menyétet egy ablakon. Egyébiránt egészen aranyos az a bizonyos hanghatás, de azért még az ő perverz vágyai között sem szerepel olyasmi, amiben a nulla darabnál több állat szerepel.*
- Nem harapok. Csak ha szépen kérsz. *Mondja egy újabb kaján vigyor kíséretében.
Hiába ígérte meg magának, hogy finomabban bánik az apró hölgyeménnyel, ha egyszer az ilyen magaslabdákat dob. Sőt, így jobban belegondolva, ilyen magaslabdák esetén az ígéret érvényességét veszti. Bizony, ez így helyes.
Aztán persze mikor komolyabbra fordul a szó, félreteszi a bohóckodást. Helyette megértően és komoran bólogat. A magány bizony nem egy vidám dolog.*
- Megértelek. Azt hiszem.
*De ezután nem sokkal a leányzó már ismét sugárzik. Nem hazudtolja meg önmagát, az biztos. Ebben a váltásban pedig Krell is igyekszik követni őt.*
- Én pedig élvezhetem a sziporkáidat.
*Emeli meg borospoharát a másik felé, aztán pedig bele is kortyol párat az italba.
Az ezt követő néhány mondatból mintha valami ismerős hangulat sugározna. Az arcocska is mintha furcsán mocorogna, a szövegezés is mintha meglehetősen központba helyezné a nőket… de még ha ezek nem is lennének, akkor sem lenne túl nehéz kitalálni, hogy egy ilyen könnyen zavarba hozható lány, aki ilyen pillantásokat vet rá, vajon mire gondolhat e téren. Ó, igen, Krell akárhol megismerne egy féltékeny nőt. Volt belőlük része bőven. Kötelességének érzi hát megnyugtatni a hölgyet.*
- Nem unalmas az élet, ha az embernek a munkája a szórakozása. Mármint nem a temetkezés – azt igazából már egy ideje szüneteltetem. Így hát elmókázgatok kedvemre, a nap hátralévő részében pedig a jól megérdemelt pihenőmet töltöm – jól mondod, némi alkohol társaságában. De a nők nem igazán vannak most képben. Bodza néni – akinél lakom –, ugyanis nem nagyon díjazná, ha „mindenféle fehérnépet” hordanék haza.
*Ezzel talán a lány féltékenységét kicsit sikerült elaltatnia, még ha kicsit torzított is vele az igazságon - elvégre neki is vannak szükségletei. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy mondandója bármely más pontja kételyeket vethet fel a másikban. Némelyeket nem is megalapozatlanul. Mindenesetre a férfi élete stabil, akár egy kártyavár, és erre büszke is. Nem a legszilárdabb alapokon nyugszik, valójában nagyjából semmi sem tartja össze, de csodával határos módon mégis egyben van. Kérdezhet tőle Nysity amit csak szeretne, Krell válaszolni fog rá – a lehetőségekhez képest őszintén. Ha azonban a nő mégsem kapná fel a fejét erre a helyenként hézagos magyarázatra, részéről az is teljesen rendben van.*