//Második szál//
//Learon és Myr//
*Alapesetben helyből elutasítaná a gnóm a felajánlást, ám most önkéntelenül is fontolóra veszi a lehetőséget. Hallotta már, hogy a mágusok megbízhatók. ~Különben meg ki is jelentette, hogy köztünk marad.~ Ez lenne az első alkalom, hogy valakinek beszélne erről az egészről. Hosszasan hallgat, csak a gyümölcstál tartalmát fogyasztja. Aztán egyszerre abbahagyja az evést, s komolyan ránéz Learonra. Ahogy így nézi a pásztormágus arcát, kissé felbátorodik, s elhatározza, hogy beszélni fog. Bele is kezd, hogy elmesélje az esetet:*
- A nagyapám rendszeresen járt hozzánk ebédre. Ezek mindig nagyon jó hangulatban teltek. Egyébként anyámmal és a testvéremmel éltem. Apám még kisebb koromban meghalt egy kereskedelmi út során. Egyik nyáron - azt hiszem, tizenöt éves lehettem - a nagyapám megint eljött hozzánk. A megszokott módon jó hangulatban telt az ebéd. Aztán kihívott engem egy sétára, ahol elmondta, hogy útja végéhez ért. Ezt a medált, a kabátot és a csizmát hagyta rám.
*Itt rá is mutat a nyakában függő medálra.*
- Azt mondta, Lenerahra, a testvéremre nem akarja hagyni, mert nem tudna rájuk vigyázni. Ám akkor rögtön nem tudta nekem odaadni, csak egy levelet kaptam a nagyapámtól. Abban írta le, hogy hol találom meg őket. A levelet a testvérem ellopta tőlem még aznap éjjel, majd leírta ugyanazt a szöveget egy üres lapra, ami az eredeti levélen volt. Csak annyit változtatott, hogy mindenhová, ahol az én nevem volt, a saját nevét írta. Az eredeti levelet meg elégette. Így akarta elérni, hogy az övé legyenek a dolgok, amiket a nagyapám rám hagyott. Még anyámat is sikerült megtévesztenie ezzel az ármányával. Aztán nekem sikerült visszaszereznem az örökségem, de nem tudtam időben elhagyni Lenerah szobáját. A kabát egy kis asztalka fölé volt felakasztva, és miközben leakasztottam, levertem valami üvegcsét. Erre a testvérem felébredt, és nekem esett, hogy szándékomtól eltérítsen. A kettőnk között kialakult kis harc során vágta le a füleimet egy tőrrel, amiről fogalmam sincs, honnan került elő. Persze anyám is felébredt a lármára, és én voltam a hibás az egészért. Legalábbis ő ezt mondta.
*Kis szünetet tart, mert kicsit még felkavarják a néhány évvel ezelőtti események. De aztán folytatja:*
- Anyám kitagadott a családból, mondván, hogy aki a saját testvére ellen fordul, annak nincs helye náluk. Bár sokkal inkább Lenerah fordult ellenem, s szúrt hátba rútul. Megmagyarázni ezt azonban nem tudtam, de nem is akartam. Addig nagyon jó kapcsolatom volt mind anyámmal, mind Lenerahhal. Ám ez egy pillanat alatt romba dőlt. Fájt, és mai napig is fáj, hogy így hátba támadott. Fölszedtem az örökségem, s még akkor éjjel elindultam. Magam sem tudtam, merre megyek. Egy célom volt csupán: minél messzebbre kerülni Lihanechtől. Egész életemre meggyűlöltem azt a várost. Megfogadtam, hogy soha többé nem fogok elmenni oda. Másnap az úton találkoztam édesapám bátyjával. Vele jöttem Artheniorba, de azután nem sokkal, hogy ide érkeztünk, meggyilkolták. Fogalmam sincs, miért. Így egyedül maradtam. Jó részt sikerült elérnem, hogy soha semikor ne gondoljak se Lihanechre, se a volt családomra.
*Utolsó mondatával nem arra utal, hogy Learon miatt most kénytelen volt felidézni a rossz emlékeket. Ezért még hozzá is teszi:*
- Nem is baj, hogy elmondhattam önnek ezt a történetet. Kicsit jól esett róla beszélni, ha lehet így fogalmazni. Megkönnyebbültem tőle. Köszönöm a lehetőséget.
*Nagyon valószínű, hogy erről ismételten nem fog sokáig beszélni senkinek. Tulajdonképpen Learonnak sem tenné, ha nem mágus lenne. De ennek tudatában valahogyan képes - ha nem is teljesen - de kellőképpen megbízni benne. S miután elmeséli a történetet, még eltünteti a tányérról a maradék gyümölcsöt. Ha pedig ezzel is végez, a tányérokat egymásba rakja, így legalább kevesebb helyet foglalnak el. És persze az sem utolsó szempont, hogy ilyen módon a felszolgálónak is könnyebb lesz majd elvinni.*