//Második szál//
//A nem olyan régmúlt hajnala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Bizony, az őszinte szavakat is lehet úgy csomagolni, hogy az egyszerű hallgató ne jöjjön rá valódi jelentésükre, s hamis igazságokkal áltassa magát, így Rocha valóban jól mondta, az őszinteség Aldonál alapból nem sokat jelent. De azért mégis más valakinek ravaszul lyukat beszélni a hasába, mint aljas módon a szemébe hazudni. Abban nincs semmi művészet és élvezet.
S ha már az élvezetekről van szó, az elf némi megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy a szeretett nő nem kínozza tovább, s vele együtt, beleegyezően közelíteni kezd az ágy felé, huncut módon oda is lökve a férfit a párnák közé. Aldonak bőven elég az a kis lökés, hogy elveszítse egyensúlyát, s talán már rosszallóan ráncolná is a szemöldökét, de ahogy szembe találja magát a rajta elhelyezkedő nővel, mint ma már oly sokszor, megint elakad a szava, s csak egy sokat mondó mosolyra futja, ahogy ismét elveszti magát az arany szemekben. S nehezen bár, de átengedi Rochának a vezető szerepet, legalábbis így az elején, aztán úgyis lesz még lehetősége kimutatnia foga fehérjét. A tüzes csókok, s még forróbb érintések közben a férfi száját is elhagyja nem egy elégedett, de többért sóvárgó mély sóhaj, s immár kezeit sem próbálja visszatartani, serényen simogatja eleinte a nő oldalát, majd a vágy hirtelen hevében hátára igyekszik rámarkolni, s könnyen lehet, hogy véletlenül egy-két halvány körömnyomot is ott hagy.*
- Nekem nem úgy tűnik, mintha annyira vissza akarnál lépni.
*Sóhajtja, miközben kezei lecsúsznak a fenékre, majd be a combok közé, ahol hasonlóképpen kezdi kényeztetni a félvért, még inkább feltüzelve így is már-már egekbe kiáltó vágyaikat.
Majd amikor már mindkettejük légzése érzékelhetően szaporábbá és akadozóbbá válik, fogást keres Rocha combjai alatt, de mielőtt bármit mozdulna, megszakítja a csókot, hogy egy pillanat erejéig határozottan a másik szemeibe néz.*
- Rocha...
*Mondja ki tisztán a félvér nevét, mintha csak néma megerősítést várna elkövetkezendő tetteire irányulva, de van ebben a névben minden, tomboló vágy, gyengédség, határozottság, kihívás, szomorúság és öröm, vagyis érzelmek egész hadát vonultatja fel két rövid szótagban. Talán még egy apró figyelmeztetés is kihallható, mintha fel akarná készíteni a nőt következő mozdulatára, de talán úgyis felesleges, hiszen mindketten érzik, milyen határt készülnek átlépni a következő pillanatokban. S ha nem ütközik semmilyen ellenkezésbe, határozottan megemeli a rajta ülő nőt, de csak annyira, hogy előrébb tudja húzni, egyenesen lángoló ölére, s végre tényleg övé lehessen a nő, mit már első találkozásukkor szokatlanul erősen vágyott.*