//Második szál//
// Naty - Soreyl //
//Holdudvar//
*Natalayda szívesen mesél egy keveset arról, hogy miért gondolja, hogy az a fajta gyógyító nem lehet már, mint amit eddig ismert. Hisz eddig a vízmágiát ismerte. Csak éri, ogy a templom óta valami más motoz benne, de hogy mi, azt nem tudja. Eeyrhez lehet köze, de nem ismeri olyan mélyen a varázslatait, hogy meglássa az összefüggéseit. S mivel ezzel nincs tisztában, nem is mondhatja biztosra.*
- Igen, akkor, mikor a karomba dőltél. Nagy volt a meleg. Egy kicsit meg is ijedtem *S mikor Soreyl pillantása ugyan úgy rajta függ, az ezüst hajú leány szíve meglódul, és persze a rózsás pír is elönti.*
- Először, igen akkor. Azelőtt sosem éreztem, de akkor nagyon szerettem volna segíteni. *süti le szemeit.* aztán legközelebb azután éreztem amikor megsérült egy gyermek. És ott már nem tudtam segíteni. *Igaz, hogy a sérülést ő okozta, és olyan sokkban volt, hogy bárki másba is képes lett volna beleállítani a kést az első váratlan mozzanatra.* Aztán amikor megbolondultak az emberek a tisztáson, Satereth hatására és megvágtam egy férfit, aki ránk támadt. Másik gyógyító segített rajta, mikor a sötét bűvölet elszállt, és újra tudott beszélni a férfi. És én, borzasztóan sajnáltam, hogy nem tudom helyre hozni a hibámat. *Hiába, az elmúlt időszak akár hogy is bővelkedik Natalayda körül a sebesülésekből.*
- Ez, amit érzek, olyan mint az aranysárga folyam. Nem tudnám leírni más szavakkal. Biztosan kell tanulni is, de én hiszem, hogy valami másnak is lennie kell a tudás mellett. És nekem a vízhez már nincs kötődésem. Helyette ez a másik érzés vonz. Eeyr tanai, és Teysusé is, hogy az egyensúlyt meg tudjam tartani. Hogy ne csak sebesültek vegyenek körül, amikor csak kiteszem a lábam az ajtón *Elég alaposan körbeírta itt a kis padon, hogy mit érez pontosan a mágiával és önmagával is kapcsolatban, de persze lehet, hogy Soreyl nem ért majd vele egyet. Esetleg egyenesen bolondnak nézi. A beszélgetés folyama egymás kölcsönös támogatásában szépen csordogál a maga medrében, s Natalayda hiszi minden szavát. Abban viszont, hogy Soreylnél okosabb volna?*
- Nem hiszem, hogy nálad okosabb volnék *pillog párat szürkés szemeivel. S nem tudja azon örömét elrejteni, hogy a lovag szeretne vele újra találkozni. Sűrű pillái közül tompán de csillan a tekintete, s már ez is nagy szó mostanában.
A gyönyörű tájban igazán érdemes gyönyörködni, s Natalayda egy pillanatra meg is teszi, de utána egészen belemerül Soreyl tekintetébe. A kupa pedig tompán puffan a kövön, lényegi tartalmával Natyt borítva be.*
- Jaj *kapja oda figyelmét a kupára úgy, hogy még véletlenül sem gondolja, hogy Soreyl még az arcán tartja tekintetét. Hogy figyeli a vonásait.*
- Sajnálom, nem akartam, csak... *nem is igazán tudja hogyan folytathatná, mert az igazságot semmi képen sem hozhatja fel magyarázatképp. Inkább a felajánlást kezdi mérlegelni.*
~Nem fogadhatom el, mégis hogy nézne ki? De másik ruhám...~ *felrémlik a megharcolt foszlányokban lógó szoknyájú egyszerű, ám finom anyagú kelme. Abban érkezett ide és mindent az a ruha kapott a harcokból. Nem is érti, miért tartotta meg, de való igaz, hogy a dög vére, és még sok egyéb nem jött ki belőle, így azt biztosan nem veheti fel.*
~Kell még egy váltás ruha, ez így nem maradhat.~
- Megköszönném a kölcsön inget, *harapja be alsó ajkát, s néz nagy boci szemekkel Soreylre közben.* nincs másik ruhám, amit felvehetnék. *S ez alapján köszönettel él a lehetőséggel, hogy kölcsön ingben várja meg míg a mosoda megmenti a bortól ezt az egyszerű vászonzsáknak is beillő rongyot. Tétova lépést tesz a korábban mutatott fel irányába, vagyis az ajtó felé, ami arra vezethetne a fogadón belül, aztán egy újabbat inkább a mosoda felé, mire tudatosul, hogy a lovag lehozná az inget. Az viszont már csak akkor jut az agyáig, mikor a lovag netán elindul a fogadó felé.*
- Várj, és egy szál ingben fogok várni majd valahol? *kérdezi fojtott hangon, kissé ijedten, mikor ez a kép megjelenik lelki szemei előtt.*