//Rheyra, Ukrom//
*Hallgatja Rheyra magyarázatát és bizony nem esik jól neki, amit mond, mert tényleg egy érzékeny pontja, hogy a többiek szerint lassú és ügyetlen a rövid lábaival. Mindig jól fel is szokták paprikázni azzal, hogy utoljára hagyják vagy pedig teljesen kizárják a játékból. Csak azért szokta magát türtőztetni, hogy mégiscsak bevegyék. Mert még mindig jobb utolsónak lenni mint egyedül unatkozni...
Most sem szól egy szót sem a maga védelmében, megtartja magának sértett érzéseit. Meg különben is, annyira örül, hogy a lány itt van, egészben, hogy csak szipogni tud, meg néha hangosan is fel-felbömböl és szorongatja Rheyrát, mert tényleg nagyon aggódott, hogy többé nem látja őt és most adja ki magából ezt a félelmet és feszültséget. Aztán elhallgat, mikor a lány beszélni kezd, mert különben saját magától nem hallaná őt.
Mikor Rheyra fölhívja az orkra a figyelmét, akkor fejével egy kicsit elhúzódik a lánytól, hogy könnyes szemeivel fölnézzen Ukromra. Okoz némi nehézséget, merthogy jó magasan van a férfi feje.
Most, hogy a haragja elszállt, vele együtt a bátorsága is... Megszeppen a hatalmas fickótól és félve nézi azt a nagy markot, ami az előbb még az ő fejét fogta.*
- Nem: nem igaz? Vagy nem: nem eszel? - *Kérdi halkan, szipogva, szinte motyogva, mert számára nem egyértelmű a válasz. Igaz, Rheyra azt mondta, az ork nem eszik gyerekeket és Rheyrában bízik, meg aztán egyiküket sem ette meg eddig... De Ukrom ábrázata másról beszél.
Gondolatmenetét aztán kizökkenti a lány, ahogy folytatja. Hallja, hogy majdnem azon a nem kedvelt becenevén említi őt Rheyra, de hamar el is felejti, a kalandról hallva.*
- A kikötőbe? - *Kérdez vissza csodálattal, pedig nem sok fogalma van a helyről. Aztán a következő gondolata máris az, hogy őt biztos most is itt akarják hagyni és már nyílik a szája, hogy kifejezze, hogy ő is megy, ez nem vita tárgya... mikor maga Rheyra hozakodik elő azzal, hogy ő is velük tarthat.
Annyira meglepődik, hogy a lánynak most lehet alkalma elhúzódni is, mert a karok ölelése kicsit felenged körülötte.
Ruuno arca elképedten és izgatottan fordul pajtása felé, noha még mindig csillog a könnyektől és az orra alatt is megült a nedvesség. Majd az egész csoda el lesz rontva azzal, hogy Rheyra végül az ork kezébe bízza a döntést.
Ruuno érzi, hogy az előbbiek után nem indul jó esélyekkel, úgyhogy máris durcásan áll a szája, pedig meghunyászkodón és kérlelőn szeretne nézni a magasból figyelő fekete szempárba.
Majd elhangzik az a mondat, ami végül is elég megengedőnek bizonyul, Ruuno legalábbis úgy értelmezi, hogy ez azt jelenti, hogy jöhet.*
- Jó! - *Jelenti ki határozottan és boldogan. Magára veszi a kölyök megszólítást és azt hiszi, az az ő feladata, hogy Rheyrára vigyázzon.
Ez egy igazán csodálatos és izgalmas nap! Végre történik valami!
Megtalálta Rheyrát, akit mégsem ettek meg és még vele együtt kalandozni is mehet! Csak ő, miközben a többiek itthon maradnak!
Kicsit most csöndben marad, amíg Ukrom leereszkedik Rheyra elé, hogy megbeszéljenek valamit, mert tart tőle, ha kinyitná a száját még elrontana valamit és meggondolnák magukat.
Addig mocskos ingujjába törölközik és figyel. Csak akkor szól közbe, ha épp mindenki más hallgat.*
- Szomjas vagyok. Ugye megvártok? - *Kérdi és csak akkor szalad el a szökőkút felé, ha biztosítják róla, hogy nem fogják itt hagyni. Persze akkor is szemmel tartja őket, nehogy egy óvatlan pillanatban meglógjanak előle.*