//Skarlát és Ében//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Greyka számára mindig az volt az igazán megkapó egy férfiban, aki szeret tetszelegni. Persze nem úgy, hogy hős áriákat zeng arról mennyire is tökéletes, milyen jó harcos, mennyire remek szerető. Hanem az, aki egy-egy átlagosnak gondolt mozdulattal, egy semmisnek tűnő mondattal is képes hirdetni magát, felkelteni a nő figyelmét: "Igen csibém, én vagyok az, aki képes felkelteni az érdeklődésed. Akivel megéri macska-egér játékot játszani." Az olyan férfi unalmas, aki hamar a tárgyra tér, akinél tudja, hogy mit vár el tőle, s azzal is tisztában van, hogy mit kaphat. Viszont a titokzatosságban lapul egy olyan mélyen buja felhang, ami minden apró mozzanattal, minden kétes, kimondott szóval csak egyre inkább szítja fel a parazsat. S a végén az a parázs olthatatlan tűzzé érik, a titokzatosság pedig heves vágyat szül. Kevés férfi tud élni azzal a fegyverrel, amit a nők hosszú évek alatt már tökélyre fejlesztettek. Mégpedig azzal, hogy elérjék a másik sóvárgását. Egy olyan leküzdhetetlen vágyat, ami arra sarkallja, hogy gondolkodás nélkül vessék oda magukat a kívánatos férfi elé. Sajnos Greykában az évek alatt felgyülemlett annyi negatív tapasztalat, amitől nagyobb a tartása, ezzel együtt pedig az önmegtartóztatása is. Persze csak akkor, ha nem éppen pénz forog szóban. De a magától rátörő szenvedélyt már nehezen engedi szabadjára. A vágyódás egy ostoba dolog, amit inkább meghagy a naiv csitriknek.*
- Szóval akkor még akár találkozhattunk is.
*Jegyzi meg, miközben jól tudja, hogy az képtelenség. Ahogy már mondta, ezt a vörös hajzuhatagot nem felejtette volna el, még akkor sem, ha az nem oly rég még rövid mivoltában pompázott.
Noha a tegeződés ötlete nem rossz gondolat, ez a nő fejében is szöget üt hamar, kezét nem nyújtja, még akkor sem, ha sokkal illedelmesebb úgy egy köszöntés. Hiszen ismeri magát. Ha valaki ilyen hamar ennyire felkelti a figyelmét, még egy kósza kézcsók is képes arra, hogy csak tovább korbácsolja a kíváncsiságát, abból pedig igen hamar nehezen leküzdhető vágy lesz. Az emberek egyik gyenge pontja az, hogy jól megválasztott fegyverrel hamar le lehet taszítani a másikat a bujaság hívogató szakadékába, ahonnan pedig rettentő nehéz a menekvés. S hiába tapasztalt már az érzékek terepén, nos ő is csak egy ember, akinek megvannak a maga hibái. Így amíg fizikai kontaktus nem létezik a vöröskével, addig csak az ártatlannak tűnő kíváncsiság marad, s csak néha botlik meg egy kis érzéki ábrándozásba süllyedve.
Az asztalhoz ülés ötletére hamar rá is kap, így a pulttól elhúzódva bólint is rá.*
- Remek gondolat. Mint artheniorinak, gondolom nem kell bemutatnom, hogy a fogadó őzragu levese és a nassoláshoz fenséges gyümölcstála mennyei fogások.
*Kacsint is játékosan, majd baljában a borral lép is a férfi mellé. Megszegve az előbb említett szabályát jobbjával a férfiba karol, persze, ha nem ütközik ellenállásba, majd ha az elf készen áll meg is indul egy üresen pihenő asztalhoz. Persze nem okozott magának csalódást. Ahogy szinte a férfihoz simul a szívverése szaporább lesz, s érzi, ahogy kíváncsisága sokkal vadabb vizekre evez. Olyan felé, ahol képzeletében ismét a párás levegőjű szobában hódolnak az érzékiség oltárán. Igyekszik, hogy arcára ne üljön ki semmi ezekből az ábrándokból. Talán csak a szaporábban emelkedő és süllyedő mellkas lehet árulkodó jele annak, hogy kicsit jobban belemerült a bűnösnek mondható gondolataiba, melyet igen hamar kiváltott a vörös hajzuhatag gazdája.*
- Nos, ha nem bánja akár tegeződhetnénk is. Egyikőnk sincsen abban a matuzsálem korban, hogy egy fogadóban a magázódás ostobaságának hódoljunk.
*Nevet is fel halkan, majd a székhez érve kissé kelletlenül ereszti el a vöröst, hogy helyet foglaljon.*
- Itt már kényelmesebben mesélheted el nekem, hogy mi az, ami az unalmas személyeknek nem tetszik. Azután szépen sorban elmesélem a három mesét, amiből te kitalálhatod melyik is az igaz történetem.
*Vigyorodik el jó kedéllyel. Rég volt már ilyen, hogy pár röpke pillanat alatt a teljes melankóliából ilyen hamar vidámmá és élettel telivé váljon.*