//A történet úgy kezdődött...//
//Nyílt, két főig//
*A történet úgy kezdődött, hogy két törpe lerészegedett. De nem ám azok a világi, már-már elvárosiasodott fajták! Az egyik szakálla rőt, mint a legvörösebb róka farka töve, s majd' a földet verdesi, a másiké, akár a kandalló hamu lepte fahasábjai, feketéből szürkébe vált át, s derekáig lóg. Tagbaszakadt mindkettő, amolyan jó munkásember fajták, kezük kérges a csákánytól és a sörös kriglitől, arcuk vöröslik a dühtől, fülük világlik a szakállukkal egybenőtt hajuk alatt. Valóban jó munkásember fajták. Zekéjük porlepte, s a nyest, mely mindkettejük nyaka körül tekeredik körbe, rég elpusztult már. Nadrágjukon számtalan zseb, némelyikből apró kalapács, vagy drágakő vizsgáló csipesz, bokaszáruk vastagon, cserzett és keményre munkált, barnálló, elnyűtt csizmájukba tűrve. Fejükbe egyszer, öntött vas sipka, mely jó az eső ellen, jó a szél ellen, jó a sziklaomlás ellen, s jó a fésülködés ellen is, mert azt bizony nem sokszor próbálták. Valószínűleg először meghökkenve néznének arra, ki erre merészelne rákérdezni, hogy aztán nagy röhögésben törjenek ki, egymás vállát csapkodva. De most nem így történt.
Mert a dolog úgy történt, hogy két törpe bizony aljasul lerészegedett, s ki környékükön éppen tartalmas eleségét kívánná elpusztítani, mind hallhatja, láthatja. A törpékkel az a baj, hogy sosem tudnak halkak lenni, nincs sutyorgó csevej, csak ha készülnek valamire, s nincs halk pletyka sem, ha mondanak valamit, akkor azt elmondják, s most is csattan két kupa az ablakon, majd a zord szemezést követően rivall az egyik:*
- Már meg mi az, hogy az én hibám??! HÁ' MI KÖZÖM VAN NÉKEM AHHOZ, JÓ TÖRPE URAM?
*a másik meg csak mormogott*
- Hogy apád szítta volna vissza, mikó' neved adta teee, szeneslapátképű! *amannak se kellett több, s az első pofon máris elcsattan, persze volt apró előzménye ennek is.*
- Mivanmivanmivan??? *A mormogós egyből asztalt fejel a pofontól, s törik a kupa szerteszéjjel, de már ugrik is, s a fogadó eddig talán mélabús, lanthangos, beszélgetős csendje máris fatányérok koppanásával, s asztal borulásával telik meg. Innentől, ha fordítanánk sem értenénk meg az artikulálatlan üvöltést, mert ezek hajba kaptak, de rendesen. Szegény fogadós, lépne közelebb, de ennek a fején meg a kupa durran, s vinnyogva húzódik hátrébb, csak annyit kiáltva.*
- Mit vétettem, Eeyr, most aztán ki segít meg??? *Mered az ég felé tárt karokkal. A két törpe, jó barátság szerint már összekapaszkodva ütik vágják egymást, s hengerednek a földön, további asztalokat borogatva.*