*Az erdő bódító illata, kusza hangjai is megszokottá válnak az idő rohamos múlásával, és ha valakiben halovány lámpása gyúlik fel a megismerésnek, az iránti vágynak, kénytelen továbbállni.
Ealwen sem másért intett búcsút gazdag világban megtelepedett hazájának, népének, apjának... Változatosságot éhezett, tudásért szomjazott, zöldes mintával díszített lélektükrei pedig szinte könyörögtek, hogy más népek csodáit is láthassák, megtapasztalhassák, érezhessék...
És most itt vagyon, Arthenior, a levegő városa mellett húzódó szépséges erdőben, melynek fenséges szőnyegei a hegyen vonulnak felfelé. Madarai minduntalan ódákat csicseregnek azok számára, akik megérthetik őket, az avarban rejtőző állatok apró neszeikkel teszik mindennapi dolgukat, míg a fenyvesek finoman hajolnak meg a lágy szellőknek, nem állva útjukat e hatalmas térben.
Mégis, a tünde hölgy hiába óhajtja megtalálni békéjét e harmonikus közösségben, ahol mindenki társ és barát, felizzik gondolataiban a vágy a tudás iránt, és szinte követelődzik, hogy újabb szép arcokat véshessen elméjének rögös útvesztőibe.
Így hát, mint egykoron hazájának is, a méltóságteljes erdő előtt is fejet hajt, majd hátat fordít, hogy a Holdudvarba mehessen.*
*Rég ízlelte a lágyan ringatózó virágok édeskés zamatát, és oly ködösen dereng fel zöldes ékkövei előtt a pillanat, mikor itt heveredett nyugovóra, de előtte még kipillantott a kedves kis épület ablakán, magáénak tudván az éjszaka ezüstös csillámait, amik mindent beterítettek messze e vidéken.
Ó igen, a Hold népeinek ősi erejét érezte akkor, a fénylő sugarak lágy simításait vélte arcán megtapasztalni, ahogy egészen a bőrétől a bensőjébe hatolt.
Egészen különös érzés volt, ám most a nappal az úr.
A délután megfáradt fényei játszanak itt-ott, melegséggel árasztva el megtapasztalójának lényét.
Ám ezúttal sem kíván sokáig ámélkodni a természet kincsein az úrnő, a Pegazus fogadó hátsó ajtajához lépdel, majd finoman kitárja a hosszú évek sújtotta fát.*
*Odabent a megszokott, súlyos levegő ül, homályos fényekkel, gyanakvóan derengve a bent ülőkre, akik többnyire a maguk bajaikkal vannak elfoglalva, semmint azzal, hogy épp ki lép be és hol.
Ealwen viszont nem veszi sietősre a bejutást, talán még pár pillanatot vár, minekután kitárta a rozoga faajtót. Vár, hogy a narancsos napsugarak megtörjék az építmény belsejében honoló megszokottságot, és terepet biztosítsanak a természet urának páratlan szépségű leánya előtt.
A vibráló fényben nemes, sudár nő alakja körvonalazódik ki, bár hófehér, csipkékkel és egyéb ékekkel díszített ruhája, tejfel szőke tincsei alig tűnnek ki, inkább egybeolvadnak a fényesség magasztos valójával.
Csupán akkor nyer igazi alakot a titokzatos hölgy, mikor mögötte lassú nyikorgással becsukódni látszik a kedves kis fogadó sokat megélt ajtaja.
Csupán ekkor szemlélheti meg igazán a rávetülő szempár a lágyan fodrozódó, méltóságteljesen aláomló ruhaköltemény ezüstös, kacifántos díszeit, melyek a természet motívumait hivatottak megeleveníteni e különleges darabon. Ekkor tűnhetnek fel a derékaláomló, hullámos fürtök mögül előbúvó hegyes fülecskék, és a szépséges hajkoronára simuló ezüst dísz finoman ívelt vonalai is, amik egy csúcsban fonódnak össze homloka tetején.
Viszont nem feltételezhető, hogy itteni lélek ő, vállait ugyan teher nem nyomja, de selymesen simul reájuk fehér köpenyének könnyed anyaga, melyet nyakánál egy aranylóan csillanó kis dísz fog össze, egy apró levél, ami mégis oly értékes viselője szívének.
Egyhamar nem pillant fel a bent tartózkodókra, de kíváncsiságának sokáig nem tud ellenállni, így zöldes tekintetét csakhamar megemeli a földről, s végigpásztázza a fogadó vendégeinek hosszú sorát. Emberek, itt-ott mélységiek és fajának pár ismeretlen képviselője is lélektükrei elé tárul.
Rózsálló ajkai gyöngéd mosolyra görbülnek, majd lesütve pilláit, odébb andalog egy magányos kis asztalhoz, melynél helyet foglalva, az étlap kacifántos betűinek rejtelmeibe süllyed. Figyelme azonban nem lankad, éppoly kíváncsi másokra, mint valószínűleg most sokan őreá is.*
A hozzászólás írója (Idhreniel Ealwen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.12.20 20:33:50