//Második szál//
// Naty - Soreyl //
//Holdudvar, majd Darenn szobája//
*Ugyan a lány valóban nem megy bele a kettejük szellemi erejének összemérésébe, és még ha igaza is van, annak egyenlőségéről, egészen más irányban indulnának el. A lovag sokkal inkább az egzakt dolgokat kedveli. Megmagyarázható dolgokat, szilárd pilléreken. Neki a mágia érzése, a hit, és a lány által említett "sárga folyam", és "víz érzete" olyan ködös, mint egy őszi kikötői hajnal, dacára annak hogy ő is érzi ezeket. Sose tudná így megfogalmazni, és már ideje sincs minderre, mert beüt a bizonyos galiba, és már ott állnak többé-kevésbé borfoltosan, és a lovag férfiúi tisztességéről tárgyalnak.*
~Elkalandoztál?~
*Kérdezi Perchi karcos hangján, mikor a lovag egy egész rövidke pillanatra elmélázik azon a gondolatképen, ahogy Naty egy szál ingben, és mosolyban áll a holdudvar közepén. Soreyl közben épp a tarkóvakargatással áll Natyval szemben.*
~Egy pillanatra.~
*Mondja szigorún agyában, de a kedve egy halk nyugodtságban végzi, ahogy a lány biztosítja a bizalmában.*
~Noha nem szolgáltál rá.~
*Teszi hozzá a kard, mire Soreyl nem veszi magát, hogy reagáljon inkább egy kedves mosollyal Jelzi a lány felé, hogy köszöni a bizalmat. Még egy igazi félig derékból indított, de nyakból végzett biccentéssel is megtoldja, amit csak amolyan jó nemesi neveltetést flegmán felhagyva szoktak. Közben a lány nagyokat pillog szürkés szemével, amin egy pillanatra jól el is bámészkodnak Soreyl barna íriszei. Ha a szürke egér kifejezést hallaná a lovag, sok ponton bele tudna kötni, de ez a helyzet nem áll fent. Ám mire visszaegyenesedik, és előre engedné a lányt, az még tréfál egyet. Somolyogva, kicsit szemlesütve. A lovag nem érti félre a dolgot, Perchi természetesen igen, és pont olyan hangokat ad ki, mikor cseperedő gyermekek, először látnak egy párt csókolózni. Tettetett undorral, és be nem vallott izgatottsággal.*
~Perchi! Nincs valami, amit csak úgy szó nélkül hagynál igaz?~
*Kérdezi kardjától a lovag, mire az hirtelen abbahagyja a kurjongatást a fejében, és mint egy igazi tudós élete nagy tételének kinyilatkoztatásakor, hideg tudálékossággal válaszol.*
~Semmi a világon.~
*Soreyl kontrollálja magát, pedig egy hatalmas sóhaj indulna belőle, nem kis fáradtsággal, de inkább csak visszanyitja az ajtót a fogadóba. Hamarost újra a szobájába vannak, de egészen más hangulatban, mint egy kis idővel ez előtt. A hangulat jobb, bár a szobába érve, ahogy beteszi maga után a faajtót a lovag kissé zavarba jön, és a lány is mintha kissé feszengne a helyzettől. Naty megáll a szoba közepén, a lovag pedig gyorsan feltúrja az utazózsákját, és a váltás inge után kutat. Hamarost meg is találja, és a válvarrásnál megcsippentve felemeli.*
-Nem egy hozzád illő báli ruha, de amíg mosnak remélem megteszi.
*Mondja mosolyogva, majd az ágyra teríti. Újra fejébe villan a kép, ahogy a lány neki áll átöltözni, és nagyon sok felé indul meg a vér a testében. Ennek elsőre látható jele, hogy egészen elpirul, kicsit még jobban zavarba is jön, ami immáron mozgásán is látszik. Magán is megigazítja egyszer a ruhát, még kisimítja a ráncokat az ágyon fekvő ingen, majd barna szemeit a lányéra emeli, és egy pillanatra megáll. Vett előtte egy levegőt, mint aki mondani akar valamit, és most úgy néz ki mint aki nem tudja mit mondjon, majd egy kis iső múlva kinyögi.*
-Megvárlak odakint.
*Nyugodt mély hangja, nem tudja palástolni, hogy zavarában összekapta az elhadart szavakat, pedig mindent megtett, hogy megtartsa a kemény férfi látszatát. Azzal el is indul kifelé, majd az ajtónál megáll, még nem nyitja ki. Nem néz hátra, szavai mintha az ajtófélfához címezné.*
-Majd csak nyújtsd ki a ruhát, én meg leszaladok vele a mosodára.
*És ha a lány szavai nem állítják meg, akkor kilép az ajtón, és mint egy katona aki őrt áll, nem tágít mellőle.*
~Kulcslyuk?~
*Kérdezi gyorsan Perchi.*
~Anyád.~
*Válaszolja nyugodtan Soreyl.*