// Kíséret érkezik //
*Odasomfordál az ajtóhoz, miközben próbálja kitalálni, hogy ki is lehet az idegen fakopáncs. Léptei csendesek, mozgása pedig kezd lelassulni. Ebből is csak azt lehet levonni, hogy nem igazán sieti el a dolgot. Sőt, ideje a tengerhez hasonlítható. Annyi kivetéssel, hogy ezt az időt nem a különös esti teapartinak szánta. A helyzetet ugyan még mindig nem érti, de ennek ellenére mégis kinyitja az ajtót a lány előtt. Ezt követően határozott kérdésekkel próbálja kideríteni, vajon mit akarnak tőle. Ugyan látja a kezében a friss ágyneműt, mégis úgy gondolja, hogy biztosabbra megy azzal, ha megkérdezi. Nem kell sokat várakozni a válaszra. Az elf ugyan is egyből a lényegre tér. Bár elismerésre méltó, hogy ez a fiatal lány még most is dolgozik és lesi a főnöke minden kívánságát, számára valami még mindig nem tiszta és annak biza köze sincs az ágyneműhöz.*
-Az mondja, hogy ez a szoba kimaradt? *Merev pillantásokat vesz rá, majd reflexből visszafordítja fejét az ágy felé, mintha pár másodpercnyi nézésből meg tudná állapítani annak állapotát. Egy keveset be is hajol, hogy még jobban lássa, bár valahol tudja, hogy ennek most semmi értelme, hisz feküdt már benne és akkor nem tapasztalt semmiféle kellemetlenséget. Újra a lányt nézi, közben ott folytatja, ahol abbahagyta.*
-Szerintem eltévesztettetek valamit, mert itt minden a legnagyobb rendben. ~Főleg akkor, ha már rég az ágyban lehetnék. Az nagyszerű lenne, de persze ez nem olyan egyszerű, ahogy azt elsőre gondoltam.~ *Arcára kiül egy halvány mosoly, mint aki azt mondja, hogy nincs semmi baj, ilyesmi előfordul, mindenki hibázik, de ez így van rendjén. Mert ez tényleg így van rendjén. Az életben mindenki hibázik és senki sem tökéletes. Ha mindenki tökéletes lenne, az csak is unalmat szülne. Persze ezeknek a tévedéseknek is megvan a maga súlya és ez az eset pont nem az, amin egymás fejét a falba lehetne verni. Ez így mind szép és jó, annyi bökkenővel, hogy Zsonorha nem is sejti a részleteket.*
-Szóval nyugodtan mondja meg a munkaadójának, hogy bizonyára elnézhettek valamit, mert nem érzem szükségesnek a friss ágyneműt. Az igyekezetét meg utólag is köszönöm. Szép estét. ~Ez aztán különös volt.~ *Bár próbálná nem kimutatni a lány előtt, hogy van benne némi gyanakodás, az arca mindent elárul. De ennél többet Ő sem tud. Ezért úgy véli, hogy jobb inkább hivatalosnak maradnia. Ennél jobban nem is megy bele mélyebben a dologba. Meg amúgy sem mutat ez iránt olyan nagy érdeklődést, mivel neki most ebben a pillanatban a legfontosabb dolog az, hogy alhason egy jót és hajnalig fel se keljen. Makacs módon tartja magát az állításához, mit mindig, aztán ezt nem fél az elfel is megosztani. Magától amúgy sem engedné be, hogy közben ott van minden felszerelése. Ha valaki belép, egyből kiszúrhatja a széknek támasztott íjat, az asztalon lévő tőrt, az ágy mellett elhelyezett táskát, benne a ma vett dolgokkal, a cipőjét, mi a táska mellett lapul és a még mindig vizes ruhadarabjait, ami szerencsére már kezd megszáradni. Reggelre már nyoma sem lesz annak, hogy az valaha is vízbe került. Udvariasan elköszön, ha nem akadályozzák meg, akkor már csukja is be az ajtót, azzal visszamegy az ágyba, hogy végre befejezhesse, amit a kopogás előtt elkezdett.*