//Második szál//
//Viszontlátások//
*Több pillanatig is mindössze üres tekintettel mered a fáklyákra, csodálkozik rajtuk, miért világítanak ennyire erősen. Miután Nawanthiri hangja eljut hozzá, rázza meg magát és feje visszafordul barátjához, nem tágasra nyílt, nem is nagyon éber, de még működő szemekkel. Nagyon nem kellett volna elfogadni az utolsó korsót, és megkérdőjelezi, megéri e tovább inni belőle, ha végig akarja mondani saját történetét, vagy csak megválaszolni a kérdéseket.*
- Nem. *Rázza meg fejét szerzetes társa felvetésére.* - Olyan helyen ültünk meg, ahol az út egyik oldala fákkal volt teli. Azok közt öten bújtak meg, köztük íjászok, kiknek le kellett volna szedniük a Vöröst és pajtásait, ha nem működtek volna együtt. *Magyarázza el, reménykedve hogy tisztább képet fest fel ezzel.* - És mindössze az volt a gond, hogy Baldur varázstudó volt, és ezzel egyikünk sem volt tisztában. *Csóválja meg bosszúsan fejét. Kifejezetten gyűlöli, ha bármi szituációt nem képes előre vagy a helyzetben felmérni és hideg fejjel kezelni, márpedig eddigi tapasztalatai szerint a legtöbb vajákos e fajta körülményekbe juttattja. Itt sem tudott időben cselekedni.* - Mikor megállt a két marhájával az úton, csinált valamit és felkavart egy porvihart, hogy amíg vakok voltunk, áttörjenek rajtunk. Az íjászok is csak egy embert tudtak leszedni, ő és egy nehézpáncélos másik átgaloppoltak rajtunk. És mivel csak nekem és Akanaeunak volt abban a pillanatban hátasa, csak mi tudtunk utánuk hajtani. *Folytatja, lassan áttérve az izgalmasabb részre.* - Az út kétfelé ágazódott ahova mentünk, és mivel a két bandita is kétfelé ment, különváltunk: Akanaeu már előttem volt, és ő a Vörös után ment, így én maradtam a nagydarabbal. Annak egy lándzsával el tudtam találni a lovát, így az dobta le amazt, és a földön hagyományos módon intézhettem el. *Bök ujjával hátra, mintha pallosa most is az ottlévő tokjában pihenne, és nem egy kis ládikában, páncéljával együtt az emeleti vendégszobában. Talán ezért érzi magát olyan furcsán.* - És ahogy később tudtam meg, Akanaeu is hasonlóképp járt. Belevágtam a lábába, és "ártalmatlanítottam", de ő is fejbecsapott egy buzogánnyal, így a földbe feküdtem. *Tapint homlokára, ahol bal szemöldöke felett nem sokkal látszik egy már halvány, de még mindig vöröses árnyalatú forradás.* - Egy vassisak miatt élek még, és mire tisztesen magamhoz tértem, már a városőrök által fölállított táborban voltam, ismét a fák között. Kedves ellenfelem úgyszintén, megkötözve. Később Akanaeu is megjött, sebzett lábbal, de egy darabban egy véres fegyverrel, és nem sokkal mögötte a katonák. Hozták Vörös Baldur hulláját lovon, tehát megtudhattam, hogy sikerrel járt. Sőt, egy nappal később a végre valahára megjött parancsnoki erősítés betört és felszabadította a vezetőség nélküli rabszolgatábort is. *Itt győzelmi mosoly helyett mindössze egy szomorú sóhaj hagyja el az orkot.* - Visszamentünk a városba, és megvártuk, míg elhozzák a felszabadított foglyokat. De az asszony gyerekei nem voltak köztük. *A megszokott indulat vagy szigor helyett most csak keserűség érződik hangjából; kemény pillantása megtörik, de ezúttal nem a sör hatása miatt.* - Az a korcs halála előtt elújságolta gyilkosának, hogy már eladta őket, ki tudja ennek a földnek melyik sarkába. És ahogy nézhettük az üres kaput, igazat mondott. Nem tudom, azóta mi történt. *Fejezi be gyenge hanggal, nagy búval nézve bele korsójának félig megivott tartalmába.*