//Szomjasak vagyunk//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hősünk szemöldökei igencsak felkerekednek a friss információ hallatára, ami bár nem egy udvarias gesztus, ennek ellenére még mindig meghatározhatatlan mértékben kielégítőbb, mint egy hangos és legalább ennyire, ha nem jobban, gúnyos horkanás. Bár szó mi szó, meglehetőst indokolt lépés lenne a zsoldos részéről, udvariatlanság ide vagy oda, elvégre elméjét csupán nagyon komoly erőfeszítés árán képes rávenni arra, hogy ivócimboráját elképzelje ahogy épp egy bordélyházban dolgozik. Persze sokféle ember tapossa Lanawin kopott földjét, szóval egy örök klasszist idézve: „Igény vóna rá.” Ez nyilvánvaló.
Még mielőtt ezen gondolatmenet túlzottan elfajzana, Norhelt számára leesik, hogy a lány valószínűleg más feladatot töltött el ezen intézmények berkein belül. Elvégre a bordélyházak gyakran alkalmaznak kidobókat, pont az olyanok miatt, mint jómaga.
A következő kijelentést mindössze egy vállrándítással nyugtázza. Tény és való, hogy a hős szót klasszikus értelemében véve valószínűleg drága zsoldosunkra alkalmaznák a legkevésbé, azonban nem is törlik a seggét arannyal átszőtt kendőcskével a szolgái, mint azon hősöknek, akik megengedhetik maguknak azt, hogy ily sanyarú időkben is oly nagylelkűek legyenek. Az ilyenektől felfordul a gyomra. Éppen ezért hamar el is tereli gondolatait. Elvégre a népi bölcsesség szerint sem tanácsos a zavaros gyomrot egy kupica pálinkával megajándékozni. Vagy valami ilyesmi.
Ivócimborája nagylelkűsége előtt fejet hajt, majd megragadja az elé tolt kupicát, a magasba emeli a formalitás kedvéért, majd lehúzza, úgy ahogy illik, hogy aztán egy cifra káromkodással koronázza meg a kis rituálét. Testét átjárja a melegség, mely egyfajta kellemes transzba ringatja elméjét. Messze még az este, de ha így megy tovább a folytatásra amúgy se fog emlékezni.*
- Legyen hát!
*Mondja, majd pipájára ráharapva hirtelen összecsapja tenyereit majd jól összedörzsöli őket.*
- Előre szólok, hogy nem balladával készültem, szóval ne keress rímeket, mert nem találsz.
*Nagyot szippant a szájában lévő füstölgő szerkezetből, mint szinte azon nyomban hangos és erőteljes köhögés követ, de olyan mértékű, hogy hősünknek épp csak sikerült megmentenie pipáját na meg benne égő borzasztó dohányt.*
- Teysus punnyadt pöcsére, ez fog egyszer a sírba vinni.
*Morogja a zsoldos a köhögéstől kicsordult könnyeivel küszködve.*
- Na szóval. Pályakezdő koromban ért még azon megtiszteltetés, mikoris felkértek egy igen befolyásos wegtoreni kereskedő lányának kíséretére. Az ember gondolná, hogy egy romantikus történetnek állunk elébe. Hát nem. Bottal sem piszkáltam volna a némbert, és ennek nem az volt az oka, hogy ha kitudódik akkor levágják a saját botomat.
*Saját humorosnak gondolt tréfáján a zsoldos jóízűen kacag. Még ivócimborája oldalát is megböködi könyökével, némi együttérzést, vagy megértést várva, azonban realizálva ez mennyire meddő ötlet, Norhelt megköszörüli torkát s folytatja.*
- Kiváló napnak indult. A nap kivételesen nem sütött perzselően, s a szél is kellemesen hűsnek bizonyult. Arról nem is beszélve, hogy egy gyönyörű leány mellett ébredtem, a másnaposság gyötrelmeitől mentesen. Ki hitte volna, hogy azon a napon élem át a tűzkeresztségem? Na, de ne rohanjunk előre.
*Ismét pipájába szív, ezúttal jóval visszafogottabb módon, szinte csak a hatásszünet kedvéért.*
- Késő délelőtt indultunk útnak. Alig tízen vágtunk neki a sivatagnak. Ebből mindössze nyolcunknál volt fegyver és csupán négyen voltunk zsoldosok. Olyanok, akik értenek is az acélhoz. A maradék négy fegyveres mindössze túlfizetett ficsúrok voltak, akik nem átallnak magukat testőrnek nevezni. Nem is egy majdnem tettlegességig fajuló szóváltás történt aznap út közben, ettől eltekintve azonban az utazás ezen része meglehetőst eseménytelennek mondható, így rá is térnék az éjszakára, mikoris az ég oly sötétté vált, hogy még a csillagok fénye is kihunyt egy akkor és ott emberöltőnyinek tűnő időre. Késő volt már, tábort vertünk s a tüzet körül ülve jóízűen lakmároztunk abból, ami épp jutott. Az edények alja még nem is látszódott mikor egy démoni erejű visítás rázta meg a sivatag homokját, melyet súlyos csapások követtek, s a tűz egyik pillanatról a másikra, mintha csak elfújták volna, kihunyt. Majd csend. Egy pisszenés se, csakis a sötétség és a csend rideg ölelése. Abban a pillanatban mind azt hittük, hogy eljött értünk a halál. Pedig annál valami sokkal rosszabb csapott le ránk. Mind azt kívántuk, hogy törjön meg végre a hallgatás. Nem is sejtettük milyen fene jó dolgunk van. Az első dolog, amit hallottunk néhány súlyos lépés volt, melyet hangos ordítás követett és ocsmány recsegés ropogás zárt. Végül tompa puffanással egy emberre alig emlékeztető hús cafat zuhant a lábaim elé. Ekkor ragadtunk fegyvert, de sokaknak már túl késő volt. Óriási vérengzés vette kezdetét, s bár a vaksötétben nem sokat láttunk, mit sem számít ez annak, aki az életébe kapaszkodva próbál küzdeni. Ütöttünk vágtunk, amit értünk. Szavamra, az egyik testőr saját társa hátába mártotta pengéjét, remélve, hogy az a fenevad húsába mar majd. Én tűzhöz rohantam, s bár a bestia próbálta utamat állni, ügyesebb voltam nála. Megragadtam egy pislákoló ágat, és a parázsba életet lehelve lángra lobbant. Ekkor láthattam micsoda pusztítást is végzett a szörnyeteg. Összesen hárman voltunk már csak talpon. Én, az egyik zsoldos cimborám, s a drágalátos megbízónk nem túl attraktív leánya, aki halott szolgálója félbe szakított teteme mellett rimánkodott, kegyelem után esedezve. Viszont nem ez volt az egyetlen dolog, ami szemet szúrt. A tekintetem hamar megakadt a pikkelyes fenevadon. Gonosz szemei izzottak a gyűlölettől, szájából vér és méreg undorító egyvelege folyt s úgy bűzlött a rohadástól akár egy tömegsír. A még talpon álló társam ezt látva menten össze is vizelte magát. Sok időm persze nem maradt megcsodálni a látványt, ugyanis a bestia támadt. Én azonban résen voltam, s kardomat előre szegezve, egyenesen a bestia egyik szemébe mélyesztettem a pengét s ezzel hősies küzdelem vette kezdetét. A sebzett állat számtalanszor mart felém, én azonban egy róka ügyességével vetettem félre magam a csapások elől, s vágtam vissza rögtön, míg végül a több sebből vérző fenevad megfutott. Mindössze a karmából egy darabot sikerült megőriznem, amit pár évre rá el is vesztettem. Szintén egy elég jó történet, azonban azt már meghagynám máskorra, ha nem bánod.
*Mondja kissé fáradtan, majd rá is kacsint ivócimborájára.*