*Kicsit később előveszi táskájából a könyvét. Felcsapja borítóját, mire ez van írva: Lebegő Világ Krónikái*
"Végre, megint a kedvenc regényemet olvashatom!"
*Szeme szinte rátapad a papírra. Tapasztalt könyvmoly, gyorsan fut sorról sorra.*
"A lebegő Világ Krónikái, regény"
*Áll a könyv első oldalán*
"Kedves kalandor, ki e sorokat fürkészed! Kíváncsiságod nem csillapszik, a tudás szomja tör rád, ha ajkadon kiejted eme két szót: Lebegő Világ? Ha igen, akkor a megfelelő könyvet választottad. E sorokban minden le van írva az imént említett földről. Csak nyisd ki a szemed, figyelj, hagyd, hogy átéld a történetet! hagyd, hogy a szél lebegtesse a hajad! Hagyd, hogy a kalandok egy másik földre repítsenek Téged! Halld a patkók dobogását, a lovak nyerítését, a hős lovagok bizalomgerjesztő szavát! Éld át a történetet!"
*Rabul ejtette a regény. Olvassa tovább:*
"Hogy hol kezdődött minden? Bizonyára eme kérdés szeli át elmédet, kedves Olvasó, mikor e könyvet olvasod. Az egész a nagyon távoli múltba nyúlik vissza. Halld, hát, kedves barátom, krónikáját e felettébb érdekfeszítő helynek. Azt híresztelik az ott élők, hogy minden egy csapásra történt. Az öregek úgy vélik, egy hosszú folyamot volt. Ezt nem tudni. De az biztos, már amennyire biztos lehet, hogy volt egy háború. Egy háború, mely mindent elsöpört. A világra sötétség borult. A mezők nem zöldelltek. A virágok nem nyíltak ki évszázadokig. Mindent hamu borított. Az isteneknek ebből elegük lett. S hogy az Újjáteremtés regéjéből idézzek: S lőn a Világ a világ felett. Egy hegy, mi legalább volt akkora, mint e föld, hol most éljük életünket, fel emelkedett, s az éterben maradt. Innen is kapta nevét. Új, eddig ismeretlen fajok népesítették be ezt a vidéket, úgy mint az alattuk lévő területeket is. Emberek, elfek, gnómok, orkok, és a többi. Újra indult a fejlődés. A fejlődés, melyért élnek tudósok, melyért élni, halni tudnak. A Lebegő Világ alatt háborúskodás folyt. Mindenki többet akart. Újra és újra: csak háború és háború! Mire jó eme körforgás, kérdem én? Ez volt a kérdésük a fentieknek is, Lebegő Világ lakosainak. Ők elvetették eme életmódot. Minő bölcsesség! Ők csak élték tovább békés életüket. De egyszer, ismét sötét korszak állt be. A lentiek valahogyan feljutottak. Beférkőztek a fentiek közé. Megbabonázták őket, a kísértés rabjaivá váltak. Minek legyek egy kis pék, ha lehetek akár mindennek az ura is? Vélték. Így hát sokan elvándoroltak, folytak tovább a háborúk. Lám, mily szamár az elméje eme kor szülötteinek. S ekkor, mikor minden veszni látszott, falakkal vonták körbe a fentiek a földjüket, mondván, ők a tudás birodalma, s nem holmi ütközetekre pazarolják idejüket. Hát ez volt az első kör eme világban, mely bezárult, mint a kagyló, ki védi egyetlen kincsét: a drágakövét. De még nincs vége. Jöttek új korok, új szokások, a cél még mindig ugyanaz maradt."
*Ásít egyet. Elálmosodott a sok olvasásban.*
"Érdekes történet. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi a valóság alapja és mennyi benne kitalált."
*Álmosan elteszi táskájába könyvét. Holnap is nap lesz, akkor is olvashat még.*
"Még olvastam, legalább addig nem magamat sajnáltam. Azt hiszem, ma a Pegazus előtt alszok."
*Szomorúan elmosolyodik.*