*Nem szereti, ha valaki búslakodik, különösen akkor nem, amikor éppen az ő közelében van. ha ő mindig mosolyog és örökké vidám, akkor legyen más is az! Egyszer, még régebben ki is tűzte életcéljául, hogy mindenkit felvidít, de persze erről azóta régen megfeledkezett, de a belső késztetés, hogy mosolyt varázsoljon környezete arcára, megmaradt.*
-De hát szomorúnak tűntél... Akkor most mégsem vagy az? - *érdeklődik élénken. Bár ez eléggé részletkérdés, ami nem fog változtatni azon a tervén, hogy felvidítsa valahogy.
Sikerrel elindulnak a fogadó felé, Lisil elöl, szökdécselve, mögötte pedig Kazgo, akit kezénél fogva rángat magával a tündérlányka. Érdekes páros, de ez a leányzót még sosem zavarta, sőt! Kifejezetten szereti, ha érdekes tündérek veszik körbe és a fiú annak tűnik, még a maga fekete módján is.
Elsőként is Li lép be a fogadóba, bár az ajtóval meg kell küzdenie, az ilyen masszív, tömörfa nyílászárók nem épp az ő fizikumához vannak igazítva, így ha Kaz nem segíti ki, akkor bizony erőlködés árán tudja csak egymaga kinyitni. De megéri a fáradtságot, hiszen ami odabent a szeme elé tárul, az valóságos álomként hat neki. Mindenről elfelejtkezve röppen beljebb, felemelkedve, ameddig csak tud és úgy néz körbe, az ámulattól hatalmasra nyílt szemekkel.*
-Ez csodálatos! És milyen élettel teli! Szép napot kívánok minden kedves valakinek! Hát nem mesejó, hogy mindannyian így összegyűltünk? - *látszik rajta, hogy mennyire le van nyűgözve, nem is tudja, hogy nem illendő ilyen fennhangon zavarni a többi vendéget. Egyszerűen a szíve túlcsordul a boldogságtól, hiszen úgy gondolja, ezek a lények mind összegyűltek egy közös étkezésre úgy, ahogy odahaza náluk családi körben volt szokás. Milyen csodás, hogy ők még a rokonsági kapcsolat nyilvánvaló hiányában is összeülnek! A vendégek felfigyelnek a tündöklő, repkedő lányra és annak szavaira. Van, amelyik csak elnézően mosolyog rajta, más a szemét forgatja, hogy micsoda őrült szabadult be, valaki pedig csak morog, hogy mire jó ez a nagy hangoskodás.*
-Kaz, gyere Kaz, üljünk ide! - *integet vissza barátja felé egy ork asztala mellől, ahol még három üres szék is akad, lévén a szerzet nem kifejezetten vágyott társaságra. Lisil erről mit sem sejt, kedves akar lenni és társaságot nyújtani mindenkinek.*