// Egyezményes keringő //
//az egyik emeleti szobában//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valami változott. Valami, amire már Doras figyelmeztette, de eddig játszi könnyedséggel siklott el felette. Nagyot mondó zsoldos, gondolta akkor, de most, ahogy a feltüzelt, s türelmét már eléggé elfogyasztott férfi maga mögött hagyja a kíméletesebb együttlét eshetőségét, már nem érzi magában azt a nagyszájúságot, mint a kezdetekben. Azt természetesen nem állítja, hogy egyetlen pillanat sem esik jól neki, ahogy azt sem, hogy továbbra sem kívánja a férfit. Arról sincs szó, hogy esetleg megrettent volna. Csupán csak a saját elvárásaihoz mérten nem egészen olyan a kínálat. De ismét csak azt tudja magának hajtogatni, hogy ezt a zsoldos előre megmondta. Így sodródik az árral, mint engedelmes szerető, aki igazából csak nem akarja tovább szítani a tüzet. Nem ez lesz, ahol lelkileg megtörik majd, akkor is bebizonyítja a férfinak, hogy nem olyan elesett ő, mint azt gondolja. Nem töri le a szarvát, nem adja meg azt az örömet, hogy Doras fürdőzhessen a dicsben, hogy minden úgy lett, ahogyan azt ő megmondta. Finoman és lassan fúr bele az önteltségbe, közben pedig kiélvezi a feltárult lehetőségeket. Hisz a fájdalom nem tart örökké. A férfi önzőnek ható mozdulatainak kínja lassan kéjjé formálódik, amitől csak fokozódik combjainak szorítása, s egyre többet és többet akar. Így nem hiába éri váratlanul, s majdhogynem megrázóan, ahogy a zsoldos elszakad tőle. Még akkor is, ha ez csak a nadrág levételéig tart is. A kérdésre viszont már felkapja a fejét. Ravasz mosoly kúszik ajkaira, vékony ujjaival pedig elmélázva cirógat fel a szakállba. Szükségtelen lenne válaszát szavakba önteni, hisz combjai között a forróság bőven megválaszolná helyette. De ennek ellenére csak szóra nyílnak ajkai, ahogy finoman megmarkolja a szakállat, úgy húzva magát közelebb a férfi arcához.*
- Miért? Ha nem, akkor kénytelen leszel magadnak befejezni?
*Suttogja úgy, hogy ajkai súrolják a férfiét. Nem vár rá választ, reakciót is csak egyet. Hogy újra combjai közt érezhesse a zsoldost. Ezen az estén nőt akar belőle faragni, hát úgy is tesz neki. De megszelídíteni nem könnyű továbbra sem. Hiába nem vérmes szuka ő, az önérzete és makacssága elég ahhoz, hogy ne feleljen meg minden elvárásnak. Van annyi tartása, hogy nem fog szavakkal könyörögni a férfiért, hogy aztán amaz abban is kielégüljön, hogy mennyire igaza volt. Ó, mennyire, hogy nem adja ezt meg. A zsoldos legyen elégedett azzal, hogy a kapcsok is úgy adják meg magukat, ahogyan ő adta meg magát a férfinak. A lány könyörög a férfiért, de nem szavakba önti. Lábait a dereka köré fonva invitálja egyre mélyebbre, s már minden szemérmességet elhagyva ad hangot a gyönyörnek, amit érez. Hiába akarta megmutatni neki a zsoldos, hogy nem olyan egyszerű ez a helyzet, mint ahogyan azt a csibe elgondolta. A vad és győzni kívánó zsoldos erőfeszítése ott kimerül, hogy a lány csak még jobban kíván alatta lenni. Egyszer majd talán fölötte is, meg előtte, de majd ezen ötletét a későbbiekben fogja szóvá tenni. Egyre szaporábban kapkodja a levegőt, ahogyan teste is fokozatosan sűrűbben feszül meg. Ezt bizony érezheti a zsoldos is, hisz a finom ujjak markolása egyre többet érik haját, azzal nem foglalkozva, hogy a másiknak ez mennyire lehet kényelmetlen és kellemetlen. A beteljesülés pedig részéről nem várat sokáig már magára. De úgy érzi, hogy kezdő létére már ez az eredmény is éppen elég nagy. Öle erősen feszül a zsoldos köré, ahogy körmei ismét maradandót alkotva szántanak végig a hátán. Hangját pedig először hagyja szabadon feltörni, így biztosítva teljesen arról a zsoldost, hogy amit csinált azt tökéletesen vitte véghez. Persze valószínűleg a végkimenetelben is teljesen biztos volt Doras. Sokáig pedig már a férfira sem kell várnia. Ahogy amaz legördül róla levegőt kapkodva hunyja le a szemeit pár röpke pillanat erejéig, majd a kendőt elvéve tisztítja le magát. Az arcára kiülő lenyűgözöttség viszont átmenetileg elmarad, hiába várja azt a férfi. Persze le van ő nyűgözve, de a makrancosság nem engedi, hogy Doras önteltsége tovább nőjön. Lassú, fáradt mozdulatokkal kényszeríti magát ülésbe, majd miután megszabadult a csatában elesett felsőtől, kényelmesen nyújtózik át a férfin, hogy ő is olthassa szomjúságát a megkaparintott üveg tartalmával. A kortyok gyors egymásutánban csúsznak le, mikor pediglen végzett az üveget visszahelyezi a férfi mellé.*
- Nem is táncolsz olyan rosszul Nagyúr.
*Hint is apró csókot az orra hegyére, majd kiülve az ágy szélére nyújtóztatja ki megfáradt tagjait. Ahogy pedig a művelettel végez sóhajtva tologatja meg lábujjával a meggyalázott fűzőt.*
- Van egy inged kölcsönbe?
*Pillant végül kérdőn hátra. Talán Dorasnak bosszantó lesz az, hogy nem kezd el ódákat zengeni teljesítményéről a szűzietlenített lány, de legyen elég a smaragd szempár kéjes csillogása.*