//Rocha Burcqar//
*Nem kerüli el figyelmét a néhány kíváncsi pillantás, amit egykori barátjának újbóli emlegetése eredményez, habár Mordokhai hangsúly most sokkal inkább a törpök általános szellemességére helyezte, akik bizony nem szoktak semmit magukban tartani, ha szokatlan küllemű alakokat sodor utukba a sors. Persze mi tagadás, a Vörössel közös kalandjaik szívének legkedvesebb emlékei közt foglalnak helyet, na meg persze a legnagyobb őrültségek között, amikre valaha rávették őt.*
- Na az lenne még csak a látvány, ha a fogadósnak kéne minket összekaparnia az asztal alól! *Kacag.* Alighanem még engem is kipenderítene, pedig tisztességesen megfizetem azért, hogy a fedele alatt alhassak!
*A férfi persze még jól emlékszik az alkalomra, amikor is az ivóban ücsörögve elszenderedett az egyik asztalnál, mindennek ellenére pedig hagyták, hogy átaludja ott az éjszakát, de hát az mégsem ugyanaz, mint többedmagával lealjasodni. Amire mellesleg alkalomadtán ugyancsak kapható, ő lenne az utolsó ember széles e világon, aki ilyen csekélységekért ítélkezne. Hiszen az ő szobájában is ott pihen a kis bőrtáska, benne a különleges dohánykeverékkel, mely boszorkányos dolgokat tud művelni az elmével...*
- Nem-e?
*Kacsint még futólag a leányra, ami a hatalmasságot illeti - annyira azért nem merítette ki az egész napos rohangálás, hogy egy ilyen félresikerült megfogalmazást ne csapjon le -, kisvártatva pedig már fejedelminek távolról sem nevezhető lakosztályában találják magukat. Eleinte meg sem fordul a fejében, hogy esetleg megvárja, amíg Rocha másfelé pillant, egész életét katonák, kalandorok, zsoldosok között töltötte, csupa olyan kompánia, ahol nem szokás szégyellősködni. Így hát már csak akkor kapcsol, amikor megérzi magán a leány tekintetét, s úgy érzi, szinte hallja is a gondolatait. Hajlamos elfelejteni, hogy van társaság, ahol ez nem szokványos látvány, de hiába, a rutin már csak ilyen.*
- Látnod kellett volna a másik fickót... nőt... bestiát!
*Kuncogja, hogy oldja kissé a feszültséget, persze azzal is tisztában van, hogy ez talán csak még ijesztőbbé teszi az egészet, elvégre akaratlanul is arra utal vele, hogy ő valaki - vagy valami - másnak sokkal jobban ellátta baját, s miközben Rocha hümmögve próbálja eldönteni a világot megrengető dilemmát, nevezetesen, hogy két közönséges ruhadarabból melyiket válassza, az ő keze akaratlanul mellkasának arra a részére téved, ahová a pókot égették egykoron.
Végül a csendes köszönetnyilvánítás repíti vissza a jelenbe.*
- Igazán nem tesz semmit. Szép kis alak lennék, ha az egész napos szórakozás után arra kárhoztatnálak, hogy vizes ruhában fagyoskodj, miközben ennyivel megoldható a dolog.
*Válaszolja ugyancsak minden komolytalanságot mellőzve. Az meg sem fordul a fejében, hogy esetleg lopjon néhány pillantást, elrévedve álldogál, amíg a leány nem jelzi, hogy elkészült. Partnerének ágyra dobott gönce láttára azonban rosszalló pillantást vet.*
- Azon én még aludni szeretnék a mai nap folyamán.
*Mondja tettetett szigorral, és hát valóban nincs ínyére a gondolat, hogy a ruhája után az ágynemű is átázzon, szeme azonban most is nevet, ahogy felkapja az átázott felsőt és beakasztja a szekrénybe az onnan kivett tunika helyére, ami nem mellesleg így alighanem könnyebben is szárad majd.*
- Együnk.
*Dönti el végül halk sóhaj kíséretében.*
- A ruhánk végre száraz, odalent pedig kifogástalanul végzi a dolgát a kályha, szóval a fagyoskodásnak búcsút inthetünk. S ha utána még mindig van kedved és energiád fürdeni, hát bepótolhatjuk.
*Biccent, majd követi társát a folyosóra, majd az ivóba. Keres maguknak egy szabad asztalt, ledobja magát az egyik székbe, majd int a fogadósnak, hogy igénybe venné a szolgálatait.*
- Mit kérsz?
*Vet közben kérdő tekintetet a lányra, jelezvén, hogy bár az első italt beígérték neki, a vacsorát mégiscsak ő szeretné állni.*