//Rocha Burcqar//
//Holdudvar//
- Még hogy venni egy lovat, hát micsoda kényelemre vágynak egyesek!
*Csóválja a fejét, mint akit szörnyű csalódás ért. Persze azt is tudja a férfi, hogy egy teljes, lóháton eltöltött nap után ugyanolyan fáradtan szokott bezuhanni az ember az ágyba, mintha naphosszat kutyagolt volna, de hát miért is ne ragadná meg az alkalmat egy kis egészséges piszkálódásra, mielőtt újra megkomolyodik?*
- Tudod, ennél többre aligha van szükség. Úgysem tudod mi fog történni, úgysem tudsz mindenre felkészülni, máskülönben nem is lenne benne semmi kalandos. Nekivágni a nagyvilágnak véletlenszerű irányba, fogni egy kocsit vagy egy karavánt, ami elvisz egy darabon, nem tudván hol ér aznap az éjszaka, esetleg mit tartogat a másnap... Nem gondolkozni semmin, főleg nem azon, hogy "Mi lesz, ha?", mert úgy igen gyorsan azon kapja magát az ember, hogy inkább ücsörögne otthon a jól kiismert unalomban.
*Szélesen elmosolyodik. Lám, ennyi év után is szinte gyermeki örömmel tölti el a puszta gondolata is annak a kiszámíthatatlan káosznak, amit vándoréletnek neveznek. Alapesetben ez a pár mondat elég is lenne ahhoz, hogy másnap reggel már csomagoljon és a délidő már az úton találja, de hát olybá tűnik, ma megtréfálta őt az élet azzal, hogy olyasvalakit sodort útjába, aki mellől enyhén szólva sem érzi sietősnek a távozást.*
- Ó, mily' nemes lélekre vall ez öntől, úrnőm, ha már így megengedi, hogy a szolgálatába álljak, akkor azt is megengedi, hogy ne pusztuljak éhen, és elősegítendő ezt, ki is fizeti az igénybe vett szolgáltatást.
*Mondja csúfondárosan, elvégre ha partnere a dívát adja, akkor ő sem rest előrántani a kardját áruló zsoldost.*
- Lehet róla szó. *Komolyodik meg végül.* Ha szeretnéd.
*Fűzi hozzá csendesen. Hazugság lenne azt állítani, hogy neki nem futott át agyán a gondolat, elvégre ő is szívesen körbenézne a kikötőben, oly' sok éve már, hogy utoljára ott járt. Másrészt óvakodik attól, hogy kéretlenül rátelepedjen a lány életére, elvégre valóban alig ismerik egymást, s ha egy régi barátot akar meglátogatni, ahhoz neki a világon semmi köze.*
- Színtiszta bosszú, nahát! Az ember nem csinál semmit, csupán önmagához hűen viselkedik, és máris a vérét akarják, hallatlan!
*Kuncog, újfent fejét csóválva az őt érő igazságtalanság okán.*
- Ne félts te engem...
*Teszi még hozzá mielőtt ajkuk összeforrna, és halálosan komolyan is gondolja. Ő már az összes hibát elkövette, amit el lehet, s amekkora feloldozásnak érződik most ez az egyetlen csók, nehezére esne a mai napot közéjük sorolni. S ahogy szépen lassan megszűnik létezni köröttük a világ, folytonosan száguldó gondolatai lecsendesednek. Végül csak-csak visszatérnek a valóságba, nyaka köré karok fonódnak, ő pedig azt kívánja, bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Aztán, elfogadván, hogy ezt a kérését nincs, aki teljesíteni tudná, úgy dönt, megtöri inkább a csendet. S mivel ezután sem húzódnak vissza tőle, végérvényesen ellazul, megnyugszik.*
- Az jó. *Feleli halkan.* Nem szeretem a szokványos dolgokat.
*Teszi hozzá, majd viszonozván, amit neki adnak, lágy csókot lehel a lány orcájára. Aztán újra beáll a csend, bár Mordokhai esküdni merne rá, hogy szívdobogását kifelé is hallani. Végül pedig újabb komisz hangvételű kérdést intéznek hozzá, ő pedig sóhajtva emeli fel fejét, hogy egy pillantást vessen a fogadó ajtajának irányába. Olyan távolinak tűnik most számára az a világ, mintha a létnek egy teljesen más síkján foglalna helyet.*
- Visszamehetünk. *Vonja meg a vállát.* Vagy behozhatjuk a fürdést, ha igényt tartanál rá. Vagy akár itt is maradhatunk.
*Persze tudja, hogy ez nem nagy segítség, de olyannyira nem akaródzik elengednie a leányt, hogy ha azt javasolná neki, ücsörögjenek itt egymás karjában az este hátralévő részében, ellenkezés nélkül belemenne.*
- Na meg persze, a ma éjszakai nyugodt álmot már valaki úgyis ellopta tőlem, szóval aligha fontos sietnem nyugovóra térni.
*Nevet, miközben újfent megcirógatja Rocha arcát, majd néhány pillanatra hagyja magát elveszni a lélektükreiben.*