//Rocha Burcqar//
//Holdudvar, majdan Fürdőház//
- Való igaz, elnézést kérek, elfelejtettem a közismert tényt, hogy a hölgyek fizikailag képtelenek a gyaloglásra, így számukra a ló az egyetlen módja a közlekedésnek.
*Kuncog, ahogy folytatódik véget nem érő szócsatájuk. Természetesen hazudna, ha azt mondaná, hogy az esetek nagy többségében nem preferálja a lóháton közlekedést. Szereti megfuttatni jelenleg az istállóban pihenő Csellengőjét, de egy lovat sem lehet a végtelenségig hajtani, így hát gyakorta dönt a gyaloglás mellett, ha úgy ítéli meg, hogy négylábú társának pihenésre van szüksége. *
- Vacsorát, hát hogyne, az nagy segítségemre lesz abban, hogy átvészeljem a következő hónapot.
*Villant gúnyos vigyort, persze ez már tényleg csak merő piszkálódás Mordokhai részéről, ha már egyszer a lány akarva-akaratlanul olyan jól adja a zsoldos szolgálataiért fizetni nem akaró munkaadót. Valójában a férfiban is egyre erősebben ég a vágy, hogy újra útra keljen, s annyi év magányos barangolása után rendkívül tudna örülni egy kellemes útitársnak.
Mi sem támasztja alá ezt jobban, mint a megnyugvás, amire egymás karjaiban lelnek rá, s érzi a lányon, amivel magának is nehezére esik megbirkózni, hogy nem nagyon akaródzik visszatérni a civilizációba, a világba, ami nem sokkal ezelőtt mintha nem is létezett volna.*
- Nos, te követted el azt a hibát, hogy arra próbáltál rábízni valamit, aki csak megy amerre a lába viszi, bármiféle terv és ami még fontosabb, társaság nélkül. Elszoktam tőle, hogy valaki a kezembe helyezi a döntést.
*Nevet a lányra, akinek látszólag szintén sikerült elfogadnia, hogy bármennyire is szeretnének, nem éjszakázhatnak kinn a padon. Ennek ellenére különös fájdalom hasít a férfiba, ahogy végül kibontakoznak egymás karjából, mintha valamit végérvényesen elveszített volna. Bosszankodva hessegeti el a kellemetlenkedő gondolatokat magától. Ma éjjel nem hagyja magát becsapni saját elméje által.*
- Legyen hát.
*Biccent a fürdőre. Ami azt illeti neki sincs ellenére a gondolat, több okból sem. Egyrészt mert a meleg víz gondolata számára is igen csábító, másrészt mert a Fürdőház csendes nyugalma sokkal jobban vonzza, mint a fogadó zsibongása és díszes népsége.*
- Igazán kedves tőled, de azért emlékeztetnélek rá, hogy nem az én ruhám szárad odafenn, így hacsak nem szeretnél vizesen hazamenni, úgy nem csak nekem érdekem, hogy szórakoztass még egy kicsit.
*Szurkálódik még egy kicsit, hogy aztán a fogadóba érve beigazolódjon korábbi gondolatmenete, miszerint egy porcikája sem vágyik ebbe a közegbe jelen pillanatban, így hát amennyire csak lehet, megszaporázza lépteit Rocha mögött.*
- Az attól függ melyikünk fog pucérkodni.
*Viszonozza a vigyort, ahogy visszagondol egy-egy napra, melyet katonaként vagy zsoldosként töltött el, akik között nem kimondottan opció a szégyenlősködés, és nem is vár senkit a sátrában eldugva egy meleg fürdő.
Ahogy az öltöző felé veszi az irányt, hálát ad amiért eddig húzták, halasztották a dolgot, ezen az órán már aligha fog ide betérni valaki. Háta mögött egyre távolodik zsivaj, hogy helyét kellemes, ámde enyhén kísérteties csönd vegye át. Ruháitól lassú, kimért mozdulatokkal szabadul, mintha fejben valahol egészen máshol lenne. Bal keze ösztönös mozdulattal tapad a mellkasára, a húsba vágott hálószerű motívumra, a közepébe égetett pókra, s érzi, ahogy valami sötét megrohanja az elméjét. Végül hatalmas sóhajjal fújja ki a levegőt, izmai ellazulnak, ő pedig megcsóválja fejét, arcára fanyar mosoly húzódik. Végül derekára csavar egy törölközőt, ezzel az őt tarkító millió hegnek legalább a negyedét eltakarva, s megindul a megbeszélt találka helyre, hogy ott várja Rochát, esetleg csatlakozzon hozzá, amennyiben nála hamarabb végzett.*