//Rocha Burcqar//
//Fürdőház//
- Akkor még szerencse, hogy az én utam már azelőtt tele volt bajjal és veszedelemmel, hogy felhagytam volna az élettel, ami megadatott.
*Vigyorodik el szélesen, miközben lapos pillantást vet a fegyverforgató karján éktelenkedő sebhelyre. Életének legelső csatájában tüntették ki vele, még fegyverhordozó korában, épphogy csak belépett tizenhatodik életévébe. Szinte teljesen átvágták felkarjában az izomköteget, és volt aki egy lyukas garast nem tett volna rá, hogy valaha is fel tudja még emelni a kardot. Sok mindent el lehet mondani az életről, melyet maga mögött hagyott, de hogy kevesebb halálos veszélynek tette volna ki, azt éppenséggel nem.*
- A mélységiek vendégszeretete napsütéses kiruccanás egy rendes csatához, két több száz, netán több ezer főt számláló sereg között. Efféle úri szórakozásban pedig azóta nem volt részem, hogy nekivágtam a nagyvilágnak.
*Villant cinikus vigyort. Persze ehelyett volt szerencséje trollokhoz, vérszomjas mélységiekhez, megbűvölt farkasokhoz és mindenre elszánt, könyörületet nem ismerő rablóbandákhoz. Mindezen tapasztalatokkal a háta mögött is tartja, hogy egyik sem volt rosszabb, mint az a néhány hadjárat, amelyben ifjúkorában részt vett.*
- Ó, ami a veszélyek listáját illeti, igazán nem sorolnám rajta hátra a kecskéket, főleg, ha még démoniak is!
*Kuncog. Ha úgy esik, hogy a férfit zord időjárás éri az úton, előszeretettel száll meg egy-egy közeli tanyán némi munka fejében, s bizony az évek során megtanulta, hogy ha valakit csak egy kecske rúg meg mondjuk a ló helyett, annak is éppen eléggé el lesz rontva a napja.
Szélesen vigyorogva hallgatja a lány történetét, majd a tettetett ijedtség láttán hangos hahotában tör ki, mielőtt újra szorosan egymásba fonódnának.*
- Tudod, nekem is volt már dolgom démoni állatokkal, kétszer is.
*Mondja mosolyogva, majd ahogy felidézi az emlékeket, vonásai fokozatosan megkomolyodnak.*
- Egyszer még fegyverhordozó koromban mindannyiunknak el kellett tölteni egy éjszakát az erdőben, egyedül, télen. Rám támadt egy vadkan, három bordám, és a jobb karom bánta. Esküdni mernék, hogy gyilkolási vágy égett a szemében.
*Persze ezzel az esettel kapcsolatban semmi bizonyosságot nem tudott szerezni, de akkoriban az udvar, ahol nevelkedett folyamatos intrikák és hátbaszurkálósdi színtere volt, néhány kíváncsi, kotnyeles fegyverhordozó pedig sok problémát tud okozni, ha véletlenül rosszkor rossz beszélgetéseket fülelnek ki.*
- Másodszor pedig a túlélőtúra során, amelyről már meséltem, felderítés közben összeakadtunk egy farkassal, akinek a tekintetében bizony mondom, ugyanaz a pokoli vérszomj ült, mint a vadkanéban.
*Ebben az esetben pedig szüksége sem volt bizonyosságra, amit a sziget barlangjainak mélyén találtak a Vörössel, ahhoz képest egy megbűvölt állat, ami az életükre tör, igazán nem is számít furcsaságnak. Mit meg nem adna azért, hogy egyszer visszamehessenek és felderíthessék a számtalan titkot és rejtélyt, amit az a hely és különös lakói tartogathatnak!
Persze eztán gyorsan csillapodik kalandor vére, ahogy újabb csóközönnel tüntetik ki egymást, a férfi pedig maradéktalanul boldog, hogy ma este legalább a lány titkait és rejtélyeit felgöngyölítheti.
Egyetértéssel biccent a felvetésre, miszerint eleget időztek itt, felegyenesedik, majd kilép a kádból. Áttörli magát, miközben a lány szavait hallgatja, aztán mosolyogva biccent egyet.*
- Na és, mit szeretnél, mit rendeljek?
*Vigyorog a lányra, mint aki készpénznek veszi, hogy úgyis ő fog hamarabb végezni az öltözködéssel, ami mellesleg aligha alaptalan...*