//Violëttyne//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Örömében elvigyorodik, a pipa is kiesik a szájából. Elvégre engedélyt kapott, hogy mindenféle becenévvel aggassa tele a leányzót, és e téren mindig igen kreatív szokott lenni. *
~ Lám, a cinka. Zavarba hoztam. ~
* Érti félre az elvörösödés tárgyát. Döngő léptekkel az újonnan választott széke felé fordul. *
- Nem-e? Az én szememben továbbra is gyerek maradsz. Gyerek vagy. Hány férfit csábítottál el mostanáig? Sok kérőd van?
* Gondolatai szerint, ugyanis ez az a bizonyos határvonal, ami a leányt és a nőt megkülönbözteti egymástól. A vörös leány összefonja a karjait, ekképpen feljebb tornázva kebleit, így a mozdulat nem is marad hatástalan Daiorynra nézve. Az emlőpáron legelteti a szemét, igen gyorsan megfeledkezve az előbbi kijelentéseiről.
Ám hamarosan egy céltudatosabb fehérnép vonja el a figyelmét. Egy lengén öltözött leányasszony, kinek keblei kibuggyanni készülnek a kacér ruhakivágásból. A nagyszájú vörös odainti hozzájuk, amit nem is igen tud mire vélni, így kíváncsisága felébred. Kisvártatva a rátörő érzetektől gyanút fog, de már későn, az arcára fagy az önelégült vigyor. *
- Nagyapád ám a nedvedző bőrüszök!
* Haragjában hátraveti lapockáig érő, sörénydús, hullámos, kékezüst fényű, fekete haját. Ám hiába a poétikus hajviselet, a daliás termet, tudatában van gyengeségének. Végignéz magán. Nem úgy fest, mint a híres-neves, ünnepelt harcosok egyike. A hősies idők rég véget értek. Amennyiben egyáltalán hősiesek voltak. Izmai elolvadtak, legendás ereje elillant. *
~ Ezen a szemtelen fruskán azért még bosszút állhatok. ~
* Az eszét persze még használhatná. Csakhogy hajdan, midőn kiábrándult a hazug, feslett, léha világból, a ravaszságot is mélyre temette magában. Megfogadta: ezentúl egyenes szavú-szándékú férfiú lesz. Nem nevet fel, nem derül önmagán. Szótlanul ráhagyja a leányra a hazugságot.
Pálinkat vesz neki, méla döbbenetére, s jóllehet, ezért nem haragszik rá. Végtére is, oly régen nevetett. Óhaja teljesül: a leány szavait hallgatva, valóban nevet, noha nem felhőtlenül és felszabadultan, hanem kissé érdesen, keserűn. *
~ Nos, igen. ~
* A térdét csapdossa, nevettében csaknem elkönnyezi magát. Meghallva az utolsó mondatot, legyint a férfi. Már nem is vigyorog. Egykedvűnek tűnően elfordul.
Majdnem a fején találta a szöget a lány, annyi különbséggel, hogy a felesége úgy hagyta el, hogy elhunyt. *
- Szörnyen zajos vagy.
* Sóhajt Daioryn. Még egy utolsó, vágyakozó pillantást vet a széles csípőjű menyecskére. Midőn felfogja végre, hogy csakugyan rútul cserben hagyták, a pálinka felé fordítja tekintetét. *
- Túlságosan gyerekes vagy. Figyelj, vakarcs!
* Egy szemkápráztató mozdulattal gördíti végig az ajkán a poharat és hagyjta fel a csípős nedűt, majd elégedetten csettint. Végignézi, ahogy a némber is így tesz. *
- Legalább rázkódj össze, az anyád isteneit.
* Csóválja a fejét, magában visszagondolva, hogy a mai fehérnépek, bizony jóval másabbak, mint az ő suhanckorában voltak.
Sóhajtva körülpillant, másik asszonyszemélyt keresve. Más egyébre sem vágyik, mint testi tevékenységre: evésre, ivásra, ölelésre. Gyorsan elfeledte, mennyire megvetette hajdan a henye élvhajhászás. *
- Elkergetted a kiszemeltemet.
* Mordul rá. *
- Tán magadat ajánlod, helyette?
* Bizonyára a féltékenység vezette, szegény párát. *
- Rendben, megerőszakollak. Persze, nem jókedvemből!
* Sóhajt önfeláldozó módon és úgy tesz, mint aki megmozdulna. *
- Legszívesebben elfenekelnélek. Ám nem férek a hátsó feledhez, mivel rajta ülsz.