*Míg a pultnál időzik, és levesét várja körbetekint a fogadó vendégein. Először a tőle nem messze helyet foglaló, sötét bőrű, magas férfin időzik el tekintete, és ha a férfi biccentéssel üdvözli, ő sem marad faragatlan, viszonozza, egy alig, emberi szemmel nehezen észrevehető fejmozdulattal. A mozdulat igen kimért, egy cseppel sem ad többet mint amennyit ő is kapna, hisz nincs rá oka. Lassan végigméri a férfit, öltözékéből úgy gondolja mintha pap lenne, vagy vándor, esetleg egy vándorló pap. Abban viszont biztos, hogy az a sétabot többet tud, mint amennyire elő körben látszik. Ránézésre az egyszerűbb dolgokban sokszor nagyszerű dolgok rejlenek. A férfihoz hasonló vándorból már sokat látott, többnyire céltalanul járják a falvakat városokat, de nap mint nap újabb céllal kelnek fel, és roppantmód elmések. De az hogy most vajon milyen célból lehet ebben a városban már nem Arvelára tartozik, és hogy őszinték legyünk eddig már nem is jut el a gondolatmenetben.
Halkan koppan a pulton a tányér, ahogyan a pultos elhelyezi előtte a kért ételt.*
- Köszönöm. *A leves gyöngyözően arany színű, nem túl tartalmas, de forró.. A belőle áramló gőz pedig finom illatú. Belekanalaz a forró lébe és szájához emeli a kanalat mikor érzékeli hogy valaki egyenesen a hátába fúrja a tekintetét. Nem lát ebből ugyan semmit, csak egy megérzés. Így mielőtt megkóstolhatná az ételt, leteszi a kanalat és ismét a fogadó belseje felé tekint.
A sötét sarokban egy másik vendég ül, láthatólag nyugodtan, pipával a kezében. Arvela átható tekintete azonban nyomban leszűri, hogy a férfi őt nézi. Csak néhány pillanat telik el, és Arvela ismét visszafordul leveséhez. Látszólag nem tulajdonított sok jelentőséget a sarokban ülőnek sem, de valójában elindul egy gondolat fejében.*
~Talán mégsem volt botorság betérnem ide..~