Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 958 (19141. - 19160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
19160. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-01 10:23:16
Üzenet elküldve: 2024-09-01 10:23:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*A válaszát várja a kérdésére, amit ő maga adott a saját válasza helyett. Sosem rossz terelésnek. De valóban kíváncsi. Ha nem érdekelné nem kérdezné. Mindig megteheti azt is, hogy egyszerűen csendben marad, mintha valóban csak egy talapzatáról szökött szobor volna. De idő, amíg a másik felel. A hosszúéletűre forduló pillantást közben ő sem hagyja figyelmen kívül, bár nem olyan haragosan mint a nő maga, de bizonyosan nem is barátsággal követi az elhaladó alakját. Egy idegen hiányozna a legkevésbé. Beszélgetni, vagy kötekedni, bármelyiket is akarja, utóbbit gyorsabban megkapná. Mégis visszafordul róla a tekintete inkább az elf alakjára, az eddig késett szavakra, a becsukott szemekre. Reflexből morranna talán az újabb képtelennek ható megfogalmazásra, de néma marad, választalanul fürkészve csak a hosszúéletű arcát. Vár. A következő adag szavakra felelhetne akár hasonlóan is, hogy ő sincs hozzászokva, de nem teszi. Kifejezéstelen marad az arca, amivel tovább figyeli a másikat, miközben az újabb falatot vesz el a tányérjáról.*
- Én sem szeretem ezt jobban, mint te.
*Feleli végül halkan. A tálon maradt ételre esik a pillantása. Nem éhes, csak bambul. Lehet, hogy jobban tartja magát, de ugyanolyan napja volt, mint a nőnek, ha előtte való éjszaka ő maga aludt is, és nem utazott, ahogy valószínűleg a hosszúéletű tette a kikötőből. S hogy ezzel valójában mit válaszolt meg, vagy mit nem, nem is igazán érdekli. A rosszallását talán. Hogy azt nem az elf jelenléte szüli. Amit akar, kérdést, azt pedig úgyis mindig figyelmen kívül hagyja a félvér. Szeretné.
Visszafordul előre. Továbbra is a térdeire támaszkodik, onnan fürkészi tovább a helyet. Nyugtot keres a szemének, ha a gondolatainak nem is talál. Hamarabb mozdul inkább. Az üres bögréjéért nyúl; feláll vele az asztaltól, hogy visszavigye a pulthoz.*
- Kérsz még valamit?
*Kérdezi közben a nő felé fordulva nyugodtan, anélkül, hogy közben akárcsak a bor felé nézne. Nincs messze a pult, nem vesz igénybe sok időt, nem is az számít, de muszáj járatnia a lábait. Ez az egy helyben ücsörgés sosem volt kedvére való.*
*A válaszát várja a kérdésére, amit ő maga adott a saját válasza helyett. Sosem rossz terelésnek. De valóban kíváncsi. Ha nem érdekelné nem kérdezné. Mindig megteheti azt is, hogy egyszerűen csendben marad, mintha valóban csak egy talapzatáról szökött szobor volna. De idő, amíg a másik felel. A hosszúéletűre forduló pillantást közben ő sem hagyja figyelmen kívül, bár nem olyan haragosan mint a nő maga, de bizonyosan nem is barátsággal követi az elhaladó alakját. Egy idegen hiányozna a legkevésbé. Beszélgetni, vagy kötekedni, bármelyiket is akarja, utóbbit gyorsabban megkapná. Mégis visszafordul róla a tekintete inkább az elf alakjára, az eddig késett szavakra, a becsukott szemekre. Reflexből morranna talán az újabb képtelennek ható megfogalmazásra, de néma marad, választalanul fürkészve csak a hosszúéletű arcát. Vár. A következő adag szavakra felelhetne akár hasonlóan is, hogy ő sincs hozzászokva, de nem teszi. Kifejezéstelen marad az arca, amivel tovább figyeli a másikat, miközben az újabb falatot vesz el a tányérjáról.*
- Én sem szeretem ezt jobban, mint te.
*Feleli végül halkan. A tálon maradt ételre esik a pillantása. Nem éhes, csak bambul. Lehet, hogy jobban tartja magát, de ugyanolyan napja volt, mint a nőnek, ha előtte való éjszaka ő maga aludt is, és nem utazott, ahogy valószínűleg a hosszúéletű tette a kikötőből. S hogy ezzel valójában mit válaszolt meg, vagy mit nem, nem is igazán érdekli. A rosszallását talán. Hogy azt nem az elf jelenléte szüli. Amit akar, kérdést, azt pedig úgyis mindig figyelmen kívül hagyja a félvér. Szeretné.
Visszafordul előre. Továbbra is a térdeire támaszkodik, onnan fürkészi tovább a helyet. Nyugtot keres a szemének, ha a gondolatainak nem is talál. Hamarabb mozdul inkább. Az üres bögréjéért nyúl; feláll vele az asztaltól, hogy visszavigye a pulthoz.*
- Kérsz még valamit?
*Kérdezi közben a nő felé fordulva nyugodtan, anélkül, hogy közben akárcsak a bor felé nézne. Nincs messze a pult, nem vesz igénybe sok időt, nem is az számít, de muszáj járatnia a lábait. Ez az egy helyben ücsörgés sosem volt kedvére való.*
19159. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-31 20:06:35
Üzenet elküldve: 2024-08-31 20:06:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Visszakérdez. Hát persze, mint a legtöbb válasz helyett, egy újabb kérdést tesz fel, pedig épp úgy nehéz kinyögnie a látszat ellenére a sajátját is. De ha olyan jól meg tudná fogalmazni magában, ha találna magyarázatot igazán arra, hogy miből gondolja, akkor kezelhetné puszta tényként és nem zavarná össze szemernyit sem. Tudja, hogy ez mellette nem szokás. Ha bárki is tett érte valamit, annak az alapja az ő által generált hazugságok voltak, mert puszta feladat volt. Ha valaki haragosa lett, az sem volt másképpen. Apró játékok, életekkel, s talán pont az a bizalmatlanság üt vissza, amit ismer. Benne nem lehet megbízni. Vagy, ha igen, már a saját szemében is mindegy. Legalábbis még biztosan. Kutatja a választ a fejében, serkentené a bor, mégis tompítja a háttérbe küldött fáradtság. A mellette elhaladó éppen rosszkor őt mustráló alakra villannak helyette az aranyak, minden haragját a nézésbe téve, mintha a fogadó nyugalma csak rajta múlna. De persze nem mozdul. Csak ne nézzenek rá. Még mindig nem tűnik ez sem biztosnak. Hogyan is tűnhetne? De ilyesmit nem szokása megosztani mással. Végül csak a félvérre fordulnak a szemek, amik a rövid út során megenyhültek.*
- Van, hogy ha csak hozzád szólok is a rosszallást látom.
*Hunyja le a szemhéjakat, mert ostobának hat az olyan válasz, amit végül nem tudott megfogalmazni rendesen magának sem. Nem az a csevegős fajta, ilyenkor biztos nem. Hideg tények kellenek, talán egyetlen szavas válaszok. Azt érti.*
- Aztán mégis maradtál, nem vagyok hozzászokva. Hogy bárki itt van.
*Talán ez a legkézenfekvőbb. Mert valóban fogalma sincs, hogy hogyan kell valahol csak úgy lenni, ami nem feladat. Valakivel. De ez nem lehet a félelf hibája. Ezt azért tudja ő is. Inkább még egy korty, még egy falat. Soha nem akar eltűnni az étel a tányérról, de legalább már nincs tőle hányingere. Valami haszna mégis volt.
Nem ismeri a másik gondolatait, lehetnek azok sokkal egyszerűbbek, de sokkal tekervényesebbek is, mint az övé. Amikor az erdőben követi, akkor egyszerű. Amikor valamit csinálni kell, összedolgozni, ha csak egy piacon is, az is egyszerű. Még a csend is az, amikor nem hagyja eluralkodni magán az ismeretlent. Kissé elréved a söntés irányába, vonásai pedig sokkal szelídebbé alakulnak, mindössze mintha elgondolkodott volna. Aztán a lépcső teteje felé pillant.*
*Visszakérdez. Hát persze, mint a legtöbb válasz helyett, egy újabb kérdést tesz fel, pedig épp úgy nehéz kinyögnie a látszat ellenére a sajátját is. De ha olyan jól meg tudná fogalmazni magában, ha találna magyarázatot igazán arra, hogy miből gondolja, akkor kezelhetné puszta tényként és nem zavarná össze szemernyit sem. Tudja, hogy ez mellette nem szokás. Ha bárki is tett érte valamit, annak az alapja az ő által generált hazugságok voltak, mert puszta feladat volt. Ha valaki haragosa lett, az sem volt másképpen. Apró játékok, életekkel, s talán pont az a bizalmatlanság üt vissza, amit ismer. Benne nem lehet megbízni. Vagy, ha igen, már a saját szemében is mindegy. Legalábbis még biztosan. Kutatja a választ a fejében, serkentené a bor, mégis tompítja a háttérbe küldött fáradtság. A mellette elhaladó éppen rosszkor őt mustráló alakra villannak helyette az aranyak, minden haragját a nézésbe téve, mintha a fogadó nyugalma csak rajta múlna. De persze nem mozdul. Csak ne nézzenek rá. Még mindig nem tűnik ez sem biztosnak. Hogyan is tűnhetne? De ilyesmit nem szokása megosztani mással. Végül csak a félvérre fordulnak a szemek, amik a rövid út során megenyhültek.*
- Van, hogy ha csak hozzád szólok is a rosszallást látom.
*Hunyja le a szemhéjakat, mert ostobának hat az olyan válasz, amit végül nem tudott megfogalmazni rendesen magának sem. Nem az a csevegős fajta, ilyenkor biztos nem. Hideg tények kellenek, talán egyetlen szavas válaszok. Azt érti.*
- Aztán mégis maradtál, nem vagyok hozzászokva. Hogy bárki itt van.
*Talán ez a legkézenfekvőbb. Mert valóban fogalma sincs, hogy hogyan kell valahol csak úgy lenni, ami nem feladat. Valakivel. De ez nem lehet a félelf hibája. Ezt azért tudja ő is. Inkább még egy korty, még egy falat. Soha nem akar eltűnni az étel a tányérról, de legalább már nincs tőle hányingere. Valami haszna mégis volt.
Nem ismeri a másik gondolatait, lehetnek azok sokkal egyszerűbbek, de sokkal tekervényesebbek is, mint az övé. Amikor az erdőben követi, akkor egyszerű. Amikor valamit csinálni kell, összedolgozni, ha csak egy piacon is, az is egyszerű. Még a csend is az, amikor nem hagyja eluralkodni magán az ismeretlent. Kissé elréved a söntés irányába, vonásai pedig sokkal szelídebbé alakulnak, mindössze mintha elgondolkodott volna. Aztán a lépcső teteje felé pillant.*
19158. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-31 18:55:17
Üzenet elküldve: 2024-08-31 18:55:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Beleveszik egy darabon a környező zajokba. Ha nem is szereti ezt a helyet, ha eléggé figyel, el tudja felejteni, hogy hol van. Fontosabbak lesznek a történések, a rendelések, az ételek szaga, a mozgás a teremben, a meg-megnyikorduló lépcsőfokok, ha valaki fel vagy lejön az emeltről. Nem tudja, de sejti, hogy arra lehetnek a szobák.
A szótlan nézelődését, ami lassan valójában menekülésbe fordul át, a nő szavai törik meg végül. Visszafordul rájuk a tekintete, elengedve a fogadós hátát, aki közben hátramegy a pult mögötti ajtón át. Talán raktár lehet ott. A gondolatai még másfele járnak, fél füllel hallgatná csupán a kérdést, viszont az nem olyasmi, amit várt volna, főleg az ellenséges hangnem nem, amit mégis mögé hall, ha a másik nem is úgy mondja. Néha elég a szavak sorrendje, a megválasztott szavak maguk, hogy elárulják, mi van mögöttük. Egykedvű marad azonban az arca, amivel az elfet figyeli, csak a szemét húzza összébb. Nem tetszik neki, amit hall, de nem is igazán érti. Hogy mikor mondott olyat, hogy marad, nem tudja, de tény, hogy itt van, s marad, amíg a másik eszik. Talán csak így érti a nő. Valójában már ennek sincsen több értelme, mintha valóban maradni készülne.*
- Miből gondolod, hogy bajom van?
~Veled?~
*Kérdez végül vissza inkább. Ha baja is van, az nem miatta van, hanem a hely miatt. A helyzettel. Még csak nem is a piaccal, nem is a reggellel. Szinte már el is felejtette volna a mostanra szinte álomnak tűnő, megmagyarázhatatlan képeket, a tényt, hogy hajlandó volt elkísérni a másikat a piacra utána egyáltalán. Régen haza kellett volna küldenie. Még akkor, reggel. Akkor most otthon enne, otthon aludna, a kikötőben, nem itt. De legalábbis nem az ő gondja lenne megmutatni neki, hol van fogadó a városban. S hogy ő maga mit keres itt, az pedig legyen egyedül az ő dolga. Vissza tud menni, igen. Vissza is fog. De ha baja van, az nem a hosszúéletű miatt van, s valóban kíváncsi rá, hogy amaz miért gondolja így.
A félig teli bögréjére pillant az asztalon, egykedvűen húzva le belőle a maradék tejet. Halkan koppan az asztal lapján a pohár alja. Most már ez sincs, ami visszatartsa. Mint egy jelzés. Ám továbbra sem indul. Letörli a szája fölül a fehér bajszot, visszatámaszkodva a térdeire; előrehajolva a széken fogja össze maga előtt a kezeit, onnan figyelve tovább a teret. A beszélgetéseket hallgatja, amennyit ki tud venni belőlük. Hogy mikor mondta volna, hogy marad, nem tudja, de nem mozdul, hogy menjen. Hogy a nő hanyadik pohár bornál jár közben, direkt nem számolja. Csak felbosszantaná magát vele. Arra sem reagál, hogy a másik utálja a helyet. Tudja. Mondta már. Ő sem szereti, de attól, hogy mondja, még nem lesz jobb. Egyiküknek sem. Különben sem ő hozta magát olyan helyzetbe, hogy képtelen hazamenni..*
*Beleveszik egy darabon a környező zajokba. Ha nem is szereti ezt a helyet, ha eléggé figyel, el tudja felejteni, hogy hol van. Fontosabbak lesznek a történések, a rendelések, az ételek szaga, a mozgás a teremben, a meg-megnyikorduló lépcsőfokok, ha valaki fel vagy lejön az emeltről. Nem tudja, de sejti, hogy arra lehetnek a szobák.
A szótlan nézelődését, ami lassan valójában menekülésbe fordul át, a nő szavai törik meg végül. Visszafordul rájuk a tekintete, elengedve a fogadós hátát, aki közben hátramegy a pult mögötti ajtón át. Talán raktár lehet ott. A gondolatai még másfele járnak, fél füllel hallgatná csupán a kérdést, viszont az nem olyasmi, amit várt volna, főleg az ellenséges hangnem nem, amit mégis mögé hall, ha a másik nem is úgy mondja. Néha elég a szavak sorrendje, a megválasztott szavak maguk, hogy elárulják, mi van mögöttük. Egykedvű marad azonban az arca, amivel az elfet figyeli, csak a szemét húzza összébb. Nem tetszik neki, amit hall, de nem is igazán érti. Hogy mikor mondott olyat, hogy marad, nem tudja, de tény, hogy itt van, s marad, amíg a másik eszik. Talán csak így érti a nő. Valójában már ennek sincsen több értelme, mintha valóban maradni készülne.*
- Miből gondolod, hogy bajom van?
~Veled?~
*Kérdez végül vissza inkább. Ha baja is van, az nem miatta van, hanem a hely miatt. A helyzettel. Még csak nem is a piaccal, nem is a reggellel. Szinte már el is felejtette volna a mostanra szinte álomnak tűnő, megmagyarázhatatlan képeket, a tényt, hogy hajlandó volt elkísérni a másikat a piacra utána egyáltalán. Régen haza kellett volna küldenie. Még akkor, reggel. Akkor most otthon enne, otthon aludna, a kikötőben, nem itt. De legalábbis nem az ő gondja lenne megmutatni neki, hol van fogadó a városban. S hogy ő maga mit keres itt, az pedig legyen egyedül az ő dolga. Vissza tud menni, igen. Vissza is fog. De ha baja van, az nem a hosszúéletű miatt van, s valóban kíváncsi rá, hogy amaz miért gondolja így.
A félig teli bögréjére pillant az asztalon, egykedvűen húzva le belőle a maradék tejet. Halkan koppan az asztal lapján a pohár alja. Most már ez sincs, ami visszatartsa. Mint egy jelzés. Ám továbbra sem indul. Letörli a szája fölül a fehér bajszot, visszatámaszkodva a térdeire; előrehajolva a széken fogja össze maga előtt a kezeit, onnan figyelve tovább a teret. A beszélgetéseket hallgatja, amennyit ki tud venni belőlük. Hogy mikor mondta volna, hogy marad, nem tudja, de nem mozdul, hogy menjen. Hogy a nő hanyadik pohár bornál jár közben, direkt nem számolja. Csak felbosszantaná magát vele. Arra sem reagál, hogy a másik utálja a helyet. Tudja. Mondta már. Ő sem szereti, de attól, hogy mondja, még nem lesz jobb. Egyiküknek sem. Különben sem ő hozta magát olyan helyzetbe, hogy képtelen hazamenni..*
19157. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-31 18:16:26
Üzenet elküldve: 2024-08-31 18:16:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Ez a csend pontosan olyan ellensége, mint amennyire a barátja. Vannak végtelenbe nyúló pillanatok, órák, amikor egyáltalán nem kíván egyetlen árva szót sem hallani, de amikor nem békés a csend, amikor mintha valami nem az idillbe illő sötét hártya vonná be, akkor elkezd zavaró lenni. Ő sem érzi itt jól magát. Attól sem, hogy belevonta a másikat. Minden korty bor pedig mintha fokozná a saját rosszallását, s bár oldódik valami, ezzel együtt kezdi felszabadítani benne azt, amit igazán nem kíván kimondani, vagy gondolni. Ő még mindig azt hiszi, hogy vele marad. Hogy valaki, pusztán az ő kedvéért megtesz olyasmit, ami egyiküknek sem túl kellemes. Már csak ezzel az egyetlen ténnyel is igen nehéz lenne megbirkóznia, de rétegződik a másikból kiolvasható nemkívánatosság. Legalább ne láttatná. Talán ha már semmit nem mutatna is ezt hinné, mert él benne a morranás, a rosszallás, mikor beléptek. És nem fér össze a kép, még mindig nem. Érte nem kell tenni semmit. Főleg, ha rossz a szájíz. Ő mentette meg az esőtől és vitte magához. Ő harcolt, amikor elesett, mégis nála kötött ki, aztán a párkányára menekült. Most is vele van, pedig egészen nyugodtan eltűnhetne innen. Hogyan lehet valakit megérteni, aki mindent sugároz, csak azt nem, amit cselekszik? Ostoba kérdés magától, mert ha nem a félvérről lenne szó, már megfejtette volna, aztán pontosan tudná, hol van az a fogás rajta, amit keres. És csak egy villanás, majd nincs tovább benne motoszkáló lélek. Vagy semmilyen apró szoborba vésett él, ami mutatja, hogy nem jó itt. Mert már nem lenne sehol.
Hamar ürül ki a második pohár is, sokkal hamarabb, minthogy az étel fele legalább eltűnjön a tányérról. Nem a teste fáradt. Azt nem tudná úgy ellazítani az a néhány korty, hogy leessen róla a teher. Nem teljes, koránt sem, de már nem az elmúlt nap lenyomata csak, mi dolgozik. Lopva pillant a másikra, ahogy helyezkedik. Inkább eszik még néhány falatot, jót tesz, hiába nem kívánja. A pohár újra tele. Most nem nyúl hozzá, csak az asztallapot fürkészi, hogy annak barázdáiban talál-e megoldást bármire is. Újabb falat, a tálra sem néz. Aztán mégis a félvért támadják meg az aranyak. Bebarangolja az összes vonást, hogy találjon valamit, ami csendre inti. Ami elfogadtatja a helyzetet, amit teremtett. De semmit nem talál, magában kellene ehhez kutakodni tán.*
- Ha folyton bajod van mellettem, miért mondtad, hogy maradsz?
*Dől végül hátra. Töri a kard, de nem érdekli. Nem válik meg tőle ő sem. Nem vádló, csak érdeklődő, bár belül már megindult valami. Nem ért semmit. Itt az ideje.*
- Én is utálok itt lenni, de te vissza tudsz jutni. Én most képtelen lennék.
*Emeli végül a poharat újra. Nem látni haragot, pusztán zavarja a meg nem értés. És az is zavarja, hogy zavarja.*
- Tényleg nem értem.
*Ez a csend pontosan olyan ellensége, mint amennyire a barátja. Vannak végtelenbe nyúló pillanatok, órák, amikor egyáltalán nem kíván egyetlen árva szót sem hallani, de amikor nem békés a csend, amikor mintha valami nem az idillbe illő sötét hártya vonná be, akkor elkezd zavaró lenni. Ő sem érzi itt jól magát. Attól sem, hogy belevonta a másikat. Minden korty bor pedig mintha fokozná a saját rosszallását, s bár oldódik valami, ezzel együtt kezdi felszabadítani benne azt, amit igazán nem kíván kimondani, vagy gondolni. Ő még mindig azt hiszi, hogy vele marad. Hogy valaki, pusztán az ő kedvéért megtesz olyasmit, ami egyiküknek sem túl kellemes. Már csak ezzel az egyetlen ténnyel is igen nehéz lenne megbirkóznia, de rétegződik a másikból kiolvasható nemkívánatosság. Legalább ne láttatná. Talán ha már semmit nem mutatna is ezt hinné, mert él benne a morranás, a rosszallás, mikor beléptek. És nem fér össze a kép, még mindig nem. Érte nem kell tenni semmit. Főleg, ha rossz a szájíz. Ő mentette meg az esőtől és vitte magához. Ő harcolt, amikor elesett, mégis nála kötött ki, aztán a párkányára menekült. Most is vele van, pedig egészen nyugodtan eltűnhetne innen. Hogyan lehet valakit megérteni, aki mindent sugároz, csak azt nem, amit cselekszik? Ostoba kérdés magától, mert ha nem a félvérről lenne szó, már megfejtette volna, aztán pontosan tudná, hol van az a fogás rajta, amit keres. És csak egy villanás, majd nincs tovább benne motoszkáló lélek. Vagy semmilyen apró szoborba vésett él, ami mutatja, hogy nem jó itt. Mert már nem lenne sehol.
Hamar ürül ki a második pohár is, sokkal hamarabb, minthogy az étel fele legalább eltűnjön a tányérról. Nem a teste fáradt. Azt nem tudná úgy ellazítani az a néhány korty, hogy leessen róla a teher. Nem teljes, koránt sem, de már nem az elmúlt nap lenyomata csak, mi dolgozik. Lopva pillant a másikra, ahogy helyezkedik. Inkább eszik még néhány falatot, jót tesz, hiába nem kívánja. A pohár újra tele. Most nem nyúl hozzá, csak az asztallapot fürkészi, hogy annak barázdáiban talál-e megoldást bármire is. Újabb falat, a tálra sem néz. Aztán mégis a félvért támadják meg az aranyak. Bebarangolja az összes vonást, hogy találjon valamit, ami csendre inti. Ami elfogadtatja a helyzetet, amit teremtett. De semmit nem talál, magában kellene ehhez kutakodni tán.*
- Ha folyton bajod van mellettem, miért mondtad, hogy maradsz?
*Dől végül hátra. Töri a kard, de nem érdekli. Nem válik meg tőle ő sem. Nem vádló, csak érdeklődő, bár belül már megindult valami. Nem ért semmit. Itt az ideje.*
- Én is utálok itt lenni, de te vissza tudsz jutni. Én most képtelen lennék.
*Emeli végül a poharat újra. Nem látni haragot, pusztán zavarja a meg nem értés. És az is zavarja, hogy zavarja.*
- Tényleg nem értem.
19156. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-31 17:14:46
Üzenet elküldve: 2024-08-31 17:14:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Nincs mit tenni. Valakinek, akinek az élete az örökös mozgás, aki sokszor még aludni is úgy szokott, futólag, bokrok tövében, szinte csak a teste kényszereként, mielőtt tovább indulna a dolgára, annak egy fogadóban egy helyben ülni sosem lesz vonzó, s még hamarabb válik unalmassá. Annak pedig, aki egyébként gyűlöli a népeket is maga körül, s szívesebben van egyedül, annak még kevésbé kedvére való egy városi ivóban tölteni az idejét. Az arcán ugyanúgy nem látszik meg, hogy kifejezetten haragos lenne, de a helyzet összessége okozta frusztráció akaratlanul is megül a vonásain. Hangosan nem szól azonban, mert nincs mit mondania. Nem kötelező itt lennie, de mégis az. Pedig itt is hagyhatná a nőt, most már tényleg, hogy a piac után még ide is elkísérte is sok lett volna egy idegen miatt. Borúsan pillant félre a térdeire támasztott alkarjai fölül egy megnyikordulva hátratolt szék felé.
Ha nem lenne egyébként is elővigyázatos, akkor már csak a tétlenség miatt is vizslatná a helyet. Minden sarkot, asztalt, arcot, hangot, szagot, mozdulatot, ami a bezárt térben éri. Igyekszik nem gondolni arra, hogy a kinti hűvös után fullasztó az ételszag, és a csukott ajtó, de eltitkolni mégsem tudja maga elől egészen. Minden erre emlékezteti. A nőnek pedig nincs több szava. Vagy elfáradt ennyire tényleg, vagy egyszerűen csak nincs mit mondania, az eredmény ugyanaz. Csend. Mégis betölti a fogadó zaja.
Az ujjaival dobol egy darabon a két keze között tartott bögre szélén, de abbahagyja, amint észreveszi magát. Nincs szüksége ilyesmire. Hogy figyelmet vonjon magára. Bár talán azzal, hogy nem beszél az elffel is megteszi ugyanezt. Mégsem hajlandó megszólalni csak ezért. A másik ételét várja, ami éppen időben érkezik ahhoz, hogy a hosszúéletű pohara is újra legyen töltve. A térdeire támaszkodva figyeli csupán a nő jelzését, az aranyakat, a bort. Nem tetszik neki, bár tudja, hogy csak számára ellenszenves inni. Mégis, ha a másik annyira fáradt, nem biztos, hogy a bor a legjobb döntés. Ahogy látja, még enni sem igazán akaródzik neki. Pedig azt mondta éhes is.
Összeszorítva a száját néz inkább félre újra. Felegyenesedik ültében a helyén, az asztalra emelve a bögréjét is, a másik kezét a széke támlájára fektetve. Nem érdekli, hogy mit csinál a másik. Felnőtt elf, valószínűleg több évvel a háta mögött, mint amennyi neki jutott, hozza meg a saját döntéseit. Ha inni akar, igyon. Biztosan ismeri a határait. Nem az ő dolga. Ha zavarja is a bor, hamar lenyomja a felelősséget a saját válláról. Nem is kellene, hogy ott legyen. Megissza a maradék tejet, és megy. Megvárja, amíg a nő befejezi az evést és felmegy aludni, aztán elindul haza. Hogy a hosszúéletű aztán itt marad-e reggelig, vagy sem, nem tartozik rá. Megvárnia sem kellene, amíg felmegy. Mégsem mozdul a keze, hogy igyon a tejből; szótlanul fordul a pult mögött pakolászó fogadósra a pillantása.*
*Nincs mit tenni. Valakinek, akinek az élete az örökös mozgás, aki sokszor még aludni is úgy szokott, futólag, bokrok tövében, szinte csak a teste kényszereként, mielőtt tovább indulna a dolgára, annak egy fogadóban egy helyben ülni sosem lesz vonzó, s még hamarabb válik unalmassá. Annak pedig, aki egyébként gyűlöli a népeket is maga körül, s szívesebben van egyedül, annak még kevésbé kedvére való egy városi ivóban tölteni az idejét. Az arcán ugyanúgy nem látszik meg, hogy kifejezetten haragos lenne, de a helyzet összessége okozta frusztráció akaratlanul is megül a vonásain. Hangosan nem szól azonban, mert nincs mit mondania. Nem kötelező itt lennie, de mégis az. Pedig itt is hagyhatná a nőt, most már tényleg, hogy a piac után még ide is elkísérte is sok lett volna egy idegen miatt. Borúsan pillant félre a térdeire támasztott alkarjai fölül egy megnyikordulva hátratolt szék felé.
Ha nem lenne egyébként is elővigyázatos, akkor már csak a tétlenség miatt is vizslatná a helyet. Minden sarkot, asztalt, arcot, hangot, szagot, mozdulatot, ami a bezárt térben éri. Igyekszik nem gondolni arra, hogy a kinti hűvös után fullasztó az ételszag, és a csukott ajtó, de eltitkolni mégsem tudja maga elől egészen. Minden erre emlékezteti. A nőnek pedig nincs több szava. Vagy elfáradt ennyire tényleg, vagy egyszerűen csak nincs mit mondania, az eredmény ugyanaz. Csend. Mégis betölti a fogadó zaja.
Az ujjaival dobol egy darabon a két keze között tartott bögre szélén, de abbahagyja, amint észreveszi magát. Nincs szüksége ilyesmire. Hogy figyelmet vonjon magára. Bár talán azzal, hogy nem beszél az elffel is megteszi ugyanezt. Mégsem hajlandó megszólalni csak ezért. A másik ételét várja, ami éppen időben érkezik ahhoz, hogy a hosszúéletű pohara is újra legyen töltve. A térdeire támaszkodva figyeli csupán a nő jelzését, az aranyakat, a bort. Nem tetszik neki, bár tudja, hogy csak számára ellenszenves inni. Mégis, ha a másik annyira fáradt, nem biztos, hogy a bor a legjobb döntés. Ahogy látja, még enni sem igazán akaródzik neki. Pedig azt mondta éhes is.
Összeszorítva a száját néz inkább félre újra. Felegyenesedik ültében a helyén, az asztalra emelve a bögréjét is, a másik kezét a széke támlájára fektetve. Nem érdekli, hogy mit csinál a másik. Felnőtt elf, valószínűleg több évvel a háta mögött, mint amennyi neki jutott, hozza meg a saját döntéseit. Ha inni akar, igyon. Biztosan ismeri a határait. Nem az ő dolga. Ha zavarja is a bor, hamar lenyomja a felelősséget a saját válláról. Nem is kellene, hogy ott legyen. Megissza a maradék tejet, és megy. Megvárja, amíg a nő befejezi az evést és felmegy aludni, aztán elindul haza. Hogy a hosszúéletű aztán itt marad-e reggelig, vagy sem, nem tartozik rá. Megvárnia sem kellene, amíg felmegy. Mégsem mozdul a keze, hogy igyon a tejből; szótlanul fordul a pult mögött pakolászó fogadósra a pillantása.*
19155. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-31 16:16:27
Üzenet elküldve: 2024-08-31 16:16:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Látja a másik mozdulatait, annyit érzékel belőle, hogy hová kíván leülni, de nem méltatja sok gondolatra, csak akaratának tesz eleget és úgy helyezkedik. Talán most, hogy helyet foglaltak, s fellélegezhet, hogy bár egy számára rendkívül ellenszenves helyen, de mégis lehetőséget kap arra, hogy feltöltekezzen. Semmilyen módon nem tudna megfelelő lenni, most sem az igazi, de csődöt mondott és erre kényszerült. Zajos bár, de nem tűnik olyan fogadónak, ahol leselkedhet rájuk bármi veszély, nem egy amolyan kikötői késdobáló, ahol nem szívesen dőlne hátra. A másik az éberebb. Ril figyelme sokkal lankadtabb a fáradtság okán, de az feltűnne, ha baj lenne készülőben. A köszönetre nincs válasz, nincs egy rezdülés sem, ami egyáltalán jelezné, hogy hallotta. Bár nem vár rá sokat, annyi mégis jól jönne az így is megtépázott tudatának, hogy nem gyűlöli annyira, hogy vele kell lennie. Mert nem kell. Nehezebb összetenni a képet, ha a félvérről van szó. Hagyatkozhatna a jól megtanult összefüggéseire, de valahogy nem akaródzik felhasználnia. Jó, hogy kissé takarja őt a pohár, hogy megtöri az alakját a halovány színű ital, amin át csak épphogy áttetsző a látkép, amikor maga felé emeli. Nem tetszik a mozdulatsor, frusztrálja, hogy úgy ül ott, hogy mégis mintha ellenséges lenne. Nem fér össze a maradással az, amit maga köré von. Ő pedig még mindig lehetetlenül fáradt, még ahhoz is, hogy ezt kihangosítsa és egy határozott mondattal hozza tudtára, hogy akár el is mehet, ha ilyen kellemetlen vele maradni. Kell egyáltalán mindent érteni? Jó volna.
Fogy a pohár tartalma, elveszett az éppen pislákoló gondolatok okozta örvényben, amiből egyetlent sem tud igazán megélni, mindössze mellkasában köt csomót egy nemlétező kötélre. Egyre többet és többet. Az étel még sehol, a pohár jobbára üres, mi foglalja le, ha amazt hiába kérdezné, úgysem válaszolna. Ezzel sem kellene törődnie.
Telnek a percek, a fogadós pedig végre megérkezik, ő pedig jelzésértékűen adja kezébe üres poharát, egy kört leírva hanyagul ujjaival, hogy ha az kiürülni látszik, akkor hozza az újabbat. Nem fog ő itt gondolkodni. Ha a fáradtság nem elég, hogy eltüntesse a csomókat, majd az elfogja.
Előtte a tányér, s csak néz végig annak rendezettségén. Szép a tálalás, de hiába, ha csak az esze kívánja, ő igazából nem. Az illatok amilyen jók voltak ide belépve, most olyan taszítóak. De enni kell. Még az első falathoz sem nyúl, miközben már a Borral újratöltött üvegcse elé is kerül. Megéri a 22 érmét, amit cserébe ad.
Nem beszél, nem kérdez, csak kikeresi újfent, amit kell. Aztán végre nehezen, de nekilát az evésnek. Az az érzés, amikor olyannyira üres a gyomra, hogy a hányinger tölti meg. Lassan fogy, pedig időzni sem akar. Néhány korty segít lejuttatni, ami önként nem megy.*
*Látja a másik mozdulatait, annyit érzékel belőle, hogy hová kíván leülni, de nem méltatja sok gondolatra, csak akaratának tesz eleget és úgy helyezkedik. Talán most, hogy helyet foglaltak, s fellélegezhet, hogy bár egy számára rendkívül ellenszenves helyen, de mégis lehetőséget kap arra, hogy feltöltekezzen. Semmilyen módon nem tudna megfelelő lenni, most sem az igazi, de csődöt mondott és erre kényszerült. Zajos bár, de nem tűnik olyan fogadónak, ahol leselkedhet rájuk bármi veszély, nem egy amolyan kikötői késdobáló, ahol nem szívesen dőlne hátra. A másik az éberebb. Ril figyelme sokkal lankadtabb a fáradtság okán, de az feltűnne, ha baj lenne készülőben. A köszönetre nincs válasz, nincs egy rezdülés sem, ami egyáltalán jelezné, hogy hallotta. Bár nem vár rá sokat, annyi mégis jól jönne az így is megtépázott tudatának, hogy nem gyűlöli annyira, hogy vele kell lennie. Mert nem kell. Nehezebb összetenni a képet, ha a félvérről van szó. Hagyatkozhatna a jól megtanult összefüggéseire, de valahogy nem akaródzik felhasználnia. Jó, hogy kissé takarja őt a pohár, hogy megtöri az alakját a halovány színű ital, amin át csak épphogy áttetsző a látkép, amikor maga felé emeli. Nem tetszik a mozdulatsor, frusztrálja, hogy úgy ül ott, hogy mégis mintha ellenséges lenne. Nem fér össze a maradással az, amit maga köré von. Ő pedig még mindig lehetetlenül fáradt, még ahhoz is, hogy ezt kihangosítsa és egy határozott mondattal hozza tudtára, hogy akár el is mehet, ha ilyen kellemetlen vele maradni. Kell egyáltalán mindent érteni? Jó volna.
Fogy a pohár tartalma, elveszett az éppen pislákoló gondolatok okozta örvényben, amiből egyetlent sem tud igazán megélni, mindössze mellkasában köt csomót egy nemlétező kötélre. Egyre többet és többet. Az étel még sehol, a pohár jobbára üres, mi foglalja le, ha amazt hiába kérdezné, úgysem válaszolna. Ezzel sem kellene törődnie.
Telnek a percek, a fogadós pedig végre megérkezik, ő pedig jelzésértékűen adja kezébe üres poharát, egy kört leírva hanyagul ujjaival, hogy ha az kiürülni látszik, akkor hozza az újabbat. Nem fog ő itt gondolkodni. Ha a fáradtság nem elég, hogy eltüntesse a csomókat, majd az elfogja.
Előtte a tányér, s csak néz végig annak rendezettségén. Szép a tálalás, de hiába, ha csak az esze kívánja, ő igazából nem. Az illatok amilyen jók voltak ide belépve, most olyan taszítóak. De enni kell. Még az első falathoz sem nyúl, miközben már a Borral újratöltött üvegcse elé is kerül. Megéri a 22 érmét, amit cserébe ad.
Nem beszél, nem kérdez, csak kikeresi újfent, amit kell. Aztán végre nehezen, de nekilát az evésnek. Az az érzés, amikor olyannyira üres a gyomra, hogy a hányinger tölti meg. Lassan fogy, pedig időzni sem akar. Néhány korty segít lejuttatni, ami önként nem megy.*
19154. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-31 15:20:18
Üzenet elküldve: 2024-08-31 15:20:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Megszokás a nézelődés, megszokás, hogy nem hagyja őrizetlenül a hátát, főleg egy fogadóban nem. Nem mintha sokat hallott volna bármelyikről ebben a városban, vagy sokat tudna, sokat járna ide, egyszerűen csak az ösztön, ami egy idegen helyen feléled. Mint a dokkoknál is számtalanszor. Az erdőket már ismeri, de sokszor a kikötőben is csak a védtelenségét érzi, a hűvösét a hátán, ahol nincs szeme.
Némán várakozik a pultnak dőlve, egyedül a tekintete méri a teret maguk körül éberen, amíg a nő eldönti mellette, mit akar. Ahogy hallja ételt is kér, de a hallása jó részét is lefoglalják a benti beszélgetések, zajok. Mégis, ha nem találná tányért a másik előtt hamarosan, biztosan nem a boldogság vetné szét tőle.
Ahogy a hosszúéletű ránéz végül, miután végzett a számolással sem enged a bizalmatlansága; csupán félszemmel pillant felé a mozdulatra. Az intésre még egyszer visszafordítja a tekintetét a bentiek felé, mintha hideg vizet pásztázna maga előtt, ami tudja, hogy bele kell ereszkednie, ha nem is fűlik hozzá egyetlen foga sem. Mégis követi a nőt; hátranyúlva emeli el a tejét a pultról, ezúttal már csak oda sem nézve a fogadósra közben. Követi a másikat, nem szól annak asztalválasztása ellen sem, amíg nem a legzajosabb, legtömöttebb helyre vezeti, de látszólag az elf sem élvezi ezt jobban nála. Ha hihet annak, amit eddig mondott, amit eddig tud róla. Az egész nagyon kevés, és honnan is tudhatná igazából, hogy igaz-e egyáltalán? Talán csak a hely teszi, a kényelmetlen helyzet, de az egyébként is melankólia felé tendáló gondolatai hamar lesznek komorabbak a szokottnál is a zárt térben.
Olyan székre ül az asztalnál, amiről rálát az ajtóra, a pultra, s lehetőleg fal van mögötte. Ez utóbbi feltételt tudja csupán feladni, a többit nem. Hogy lássa a kijáratot, az ajtókat, a lépcsőt, hogy lássa ki jön be, ki megy ki, lássa a fogadóst is, ha az hátra is megy, mindezt minimális fejforgatással. Oldalt ül le az asztaltól valamivel távolabb húzott székre, nem csak azért, mert nem akar sem enni, sem sokat időzni, de a tegezzel a hátán, azon az íjával amúgy is bajos volna a háttámla dolga. Megválni mégsem tervez tőle. Egyedül a mozsarat teszi le az asztalra, beljebb tolva annak széléről, hogy véletlenül se tudjon leborulni.
A baljában fogva a bögrét vet még egy pillantást maguk köré. Nem érzi itt jól magát. A nő szavai billentik vissza egy rövid időre. Felnéz rájuk, a borát iszogató elfre nézve, de ezúttal elmarad részéről a biccentés. Egykedvűen fordul vissza a pohara felé, néhány korttyal tüntetve el a tej felét belőle. A szája fölé bajszot rajzol az ital; oda sem figyelve törli félre a kézfejével, miközben előredől a térdére, onnan fürkészve tovább a fogadót. A fogadóst, hátha hoz a hosszúéletű után tányért is, étellel. A fáradtság és a bor mellé jó lenne.*
*Megszokás a nézelődés, megszokás, hogy nem hagyja őrizetlenül a hátát, főleg egy fogadóban nem. Nem mintha sokat hallott volna bármelyikről ebben a városban, vagy sokat tudna, sokat járna ide, egyszerűen csak az ösztön, ami egy idegen helyen feléled. Mint a dokkoknál is számtalanszor. Az erdőket már ismeri, de sokszor a kikötőben is csak a védtelenségét érzi, a hűvösét a hátán, ahol nincs szeme.
Némán várakozik a pultnak dőlve, egyedül a tekintete méri a teret maguk körül éberen, amíg a nő eldönti mellette, mit akar. Ahogy hallja ételt is kér, de a hallása jó részét is lefoglalják a benti beszélgetések, zajok. Mégis, ha nem találná tányért a másik előtt hamarosan, biztosan nem a boldogság vetné szét tőle.
Ahogy a hosszúéletű ránéz végül, miután végzett a számolással sem enged a bizalmatlansága; csupán félszemmel pillant felé a mozdulatra. Az intésre még egyszer visszafordítja a tekintetét a bentiek felé, mintha hideg vizet pásztázna maga előtt, ami tudja, hogy bele kell ereszkednie, ha nem is fűlik hozzá egyetlen foga sem. Mégis követi a nőt; hátranyúlva emeli el a tejét a pultról, ezúttal már csak oda sem nézve a fogadósra közben. Követi a másikat, nem szól annak asztalválasztása ellen sem, amíg nem a legzajosabb, legtömöttebb helyre vezeti, de látszólag az elf sem élvezi ezt jobban nála. Ha hihet annak, amit eddig mondott, amit eddig tud róla. Az egész nagyon kevés, és honnan is tudhatná igazából, hogy igaz-e egyáltalán? Talán csak a hely teszi, a kényelmetlen helyzet, de az egyébként is melankólia felé tendáló gondolatai hamar lesznek komorabbak a szokottnál is a zárt térben.
Olyan székre ül az asztalnál, amiről rálát az ajtóra, a pultra, s lehetőleg fal van mögötte. Ez utóbbi feltételt tudja csupán feladni, a többit nem. Hogy lássa a kijáratot, az ajtókat, a lépcsőt, hogy lássa ki jön be, ki megy ki, lássa a fogadóst is, ha az hátra is megy, mindezt minimális fejforgatással. Oldalt ül le az asztaltól valamivel távolabb húzott székre, nem csak azért, mert nem akar sem enni, sem sokat időzni, de a tegezzel a hátán, azon az íjával amúgy is bajos volna a háttámla dolga. Megválni mégsem tervez tőle. Egyedül a mozsarat teszi le az asztalra, beljebb tolva annak széléről, hogy véletlenül se tudjon leborulni.
A baljában fogva a bögrét vet még egy pillantást maguk köré. Nem érzi itt jól magát. A nő szavai billentik vissza egy rövid időre. Felnéz rájuk, a borát iszogató elfre nézve, de ezúttal elmarad részéről a biccentés. Egykedvűen fordul vissza a pohara felé, néhány korttyal tüntetve el a tej felét belőle. A szája fölé bajszot rajzol az ital; oda sem figyelve törli félre a kézfejével, miközben előredől a térdére, onnan fürkészve tovább a fogadót. A fogadóst, hátha hoz a hosszúéletű után tányért is, étellel. A fáradtság és a bor mellé jó lenne.*
19153. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-31 13:38:14
Üzenet elküldve: 2024-08-31 13:38:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Jelen állapotában nem is sok minden történhet csak úgy egyszerűen, és ha a gondolatai abban ülnek meg, hogy szeretné, hogy a másik maradjon, úgy azt is érti, amit akar. Újabb hiba, újabb elszámolni való, ha ez kibukik. Bár nem tud most miértekkel igazán foglalkozni, talán sokkal jobbat tenne, ha mégis. Egy biztos, ezt a fajta fáradtságot soha többé nem engedheti meg magának. Tudnia kell, hogy mikor kell hazamenni, még ha az nem is otthon igazán. Vagy egyáltalán elindulni. És felmérni, hogy hová nem való. Ide egyáltalán nem az, s minden egyes inger érezteti is vele. Amilyen gyorsan lehet, biztosan távozik. Még mindig hisz benne, hogy csak néhány órácska elég lesz minderre. A félvért sem szeretné ebben a börtönben tartani, még ha szabad a választás is.
A pultnál próbálja felmérni, hogy mi az, amire szüksége van, ami után a leggyorsabban szelheti majd a lépcsőket felfelé a szobákhoz, hogy minél kevesebb időt kelljen ismeretlenek között töltenie. Kyr gyorsan dönt, nem tudja megdöbbenteni a tény, hogy ő nem akar enni, de az sem, hogy már teszi is le az aranyakat a pultra a tejért. Mindent választana, csak azt nem, ez némileg szórakoztatja.
Ő maga sem válogat sokáig, de bármennyire is éhes, nem terheli le magát holmi sültekkel. Választása így hát semmiképp Nem főtt ételre esik, jó az arany középút. Számolni kezd fejben. Szerencséjére megy. 7. Ami még biztos az az, hogy kell valami, ami még azt a maradék gondolatát is elűzi, ha csak nem inkább segít benne, hogy kitisztázódjanak. Kér hát egy pohár Bort is, ami drágább az ételnél. Érdekes. Fejben tovább számol: még 11. Már csak a Szoba ára maradt, amit hozzá kell adnia. 16. Kinyitja hát az erszényt, amiből igyekszik pontosan leszámolni a kért összeget, hiszen nem kíván még egyszer szóba elegyedni a pultossal sem, neki elég a kulcs, amit kézhez kap. Csak ne kellene helyet foglalnia, amíg elkészítik azt a cseppet sem bonyolult ételt számára. Néhány szelet sajt, kenyér és valami füstölt hús féleség, ahogy kivette a szavakból. Nem érdekli, csak ehessen. Ujjai közé kerül a pohár is, amit ha tehetne egy szusszanásnyi idő alatt hajtana le, de ma már nem kíván több balgaságot elkövetni.
A félelfre néz, még mindig ugyanazzal a fáradt tekintettel, s rajta sem lát sokkal több változást. De itt van, maradt. Csak a fejével int, hogy üljenek le addig, amíg muszáj. Ki is keresi azt a helyet, ahol legalább a mellettük lévő asztalnál nem foglal helyet senki, s elindul felé, hogy leüljön. Túl sok időt töltött ilyesfajta helyeken, de akkor nem érezte a rátelepedő ellenszenvet. Mégis, mintha egy fokkal jobban lenne így, hogy biztosnak látszik a mai helyzete. *
- Köszönöm... hogy elkísértél.
*Néz rá fürkészően egy pillanatra, majd ajkához emeli a bort. Talán nem jelent semmit maga a szó, de tényleg hálás. Még ha egyáltalán el sem kellett volna indulni...*
*Jelen állapotában nem is sok minden történhet csak úgy egyszerűen, és ha a gondolatai abban ülnek meg, hogy szeretné, hogy a másik maradjon, úgy azt is érti, amit akar. Újabb hiba, újabb elszámolni való, ha ez kibukik. Bár nem tud most miértekkel igazán foglalkozni, talán sokkal jobbat tenne, ha mégis. Egy biztos, ezt a fajta fáradtságot soha többé nem engedheti meg magának. Tudnia kell, hogy mikor kell hazamenni, még ha az nem is otthon igazán. Vagy egyáltalán elindulni. És felmérni, hogy hová nem való. Ide egyáltalán nem az, s minden egyes inger érezteti is vele. Amilyen gyorsan lehet, biztosan távozik. Még mindig hisz benne, hogy csak néhány órácska elég lesz minderre. A félvért sem szeretné ebben a börtönben tartani, még ha szabad a választás is.
A pultnál próbálja felmérni, hogy mi az, amire szüksége van, ami után a leggyorsabban szelheti majd a lépcsőket felfelé a szobákhoz, hogy minél kevesebb időt kelljen ismeretlenek között töltenie. Kyr gyorsan dönt, nem tudja megdöbbenteni a tény, hogy ő nem akar enni, de az sem, hogy már teszi is le az aranyakat a pultra a tejért. Mindent választana, csak azt nem, ez némileg szórakoztatja.
Ő maga sem válogat sokáig, de bármennyire is éhes, nem terheli le magát holmi sültekkel. Választása így hát semmiképp Nem főtt ételre esik, jó az arany középút. Számolni kezd fejben. Szerencséjére megy. 7.
Ami még biztos az az, hogy kell valami, ami még azt a maradék gondolatát is elűzi, ha csak nem inkább segít benne, hogy kitisztázódjanak. Kér hát egy pohár Bort is, ami drágább az ételnél. Érdekes. Fejben tovább számol: még 11. Már csak a Szoba ára maradt, amit hozzá kell adnia. 16. Kinyitja hát az erszényt, amiből igyekszik pontosan leszámolni a kért összeget, hiszen nem kíván még egyszer szóba elegyedni a pultossal sem, neki elég a kulcs, amit kézhez kap. Csak ne kellene helyet foglalnia, amíg elkészítik azt a cseppet sem bonyolult ételt számára. Néhány szelet sajt, kenyér és valami füstölt hús féleség, ahogy kivette a szavakból. Nem érdekli, csak ehessen. Ujjai közé kerül a pohár is, amit ha tehetne egy szusszanásnyi idő alatt hajtana le, de ma már nem kíván több balgaságot elkövetni. A félelfre néz, még mindig ugyanazzal a fáradt tekintettel, s rajta sem lát sokkal több változást. De itt van, maradt. Csak a fejével int, hogy üljenek le addig, amíg muszáj. Ki is keresi azt a helyet, ahol legalább a mellettük lévő asztalnál nem foglal helyet senki, s elindul felé, hogy leüljön. Túl sok időt töltött ilyesfajta helyeken, de akkor nem érezte a rátelepedő ellenszenvet. Mégis, mintha egy fokkal jobban lenne így, hogy biztosnak látszik a mai helyzete. *
- Köszönöm... hogy elkísértél.
*Néz rá fürkészően egy pillanatra, majd ajkához emeli a bort. Talán nem jelent semmit maga a szó, de tényleg hálás. Még ha egyáltalán el sem kellett volna indulni...*
19152. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-31 12:10:25
Üzenet elküldve: 2024-08-31 12:10:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Hogy az a kevés kiejtett szava ismét félreértésbe torkollik nem tudhatja. Hogy mire érkezett a rosszkedve, nem akar foglalkozni vele, de hogy mire morran fel aztán azzal igen: arra a lehetetlen kijelentésre, hogy a nő azt mondja mellette, nem marad itt sokat. Nem tudja mit tervez a másik, de majdnem biztos benne, hogy nem gondolkozik józanul. Mi értelme volna ennie, és aztán alvás nélkül visszaindulnia éjjel, ha ez a terve? Ha úgyis azt hiszi, néhány órát alszik majd csak, minek fekszik le egyáltalán? Minek hozta ide? Egy fogadóba. A város közepére.. Nem törődik azonban többet az elf képtelen ötletével, két szóval zárja le a maga részéről csupán azt a vitát, amit nem is hajlandó nyitni róla. Hogy mindez elveszik a kettejük közti térben, egyelőre nem tudja, így nem is foglalkozik vele tovább. Csak magát bosszantaná fel rajta. S hogy ő maga marad-e egyáltalán.. csak annyit fog be az agya, ami közvetlen előtte van. Nem többet.
Szótlanul nyit be az ajtón, a határozottsága mögött nem hagyva helyet annak, hogy meglátszódjon a hely és a helyzet iránti ellenszenve. Nem személyesen a bennlévők, nem maga a fogadó, hanem az egész összege adja az arcára költözött semmitmondó, elsőre talán barátságtalan kifejezést. A mögötte belépő elf, meg az ötletei.. Addig marad csupán a küszöbön, amíg biztos lehet benne, hogy bent nem borul asztal, nem repülnek korsók, de miután megbizonyosodott róla, hogy csend van, odébb is húzódik, hogy helyet adjon a nőnek, de nem megy sokkal beljebb. A pult mellett áll meg, a korábban piacon hagyott nyugalmatlanságával fürkészve a helyet, a bentieket, a kijáratokat. Ha az arcán nem is látszik, a folyóparton kiengedett izmok lassan kötnek újra a bőre alatt. Egyedül a hosszúéletű kérdésére fordítja végül vissza a fejét előre, bár a tekintete vonakodna elengedni a hátuk mögött vakon hagyott teret. A fogadósra pillant.*
- Tejet.
*Biccent futólag felé a szavai mellé, mintegy a korábban lemaradt köszönés kiengesztelésképpen. A szabad kezével nyúl közben, hogy a pultra tegyen 5 aranyat az erszényéből a Tejért . Látja, hogy a nő is mozdul mellette, de nem fogja engedni, hogy bármit is fizessen. Fel sem merül benne. Bár sok esetben nem kenyere a büszkeség, ez esetben a legmélyebben sértené egy meghívás, szóljon az bármiről. Hogy ő mit vesz magának, az legyen az ő dolga, ha azt a néhány aranyat, amit főleg a kikötői munkákból keres nem is egy fogadóban tervezte volna elütni.
Szótlanul fordul vissza a belső tér felé, a derekát döntve a pult szélének, miközben a tejre vár, és arra, hogy az elf is kérjen, amit akar. A mozsarat egy másodpercre sem engedné közben a kezéből; visszatámasztva a hasának fogja maga előtt a követ, miközben nézelődik.*
*Hogy az a kevés kiejtett szava ismét félreértésbe torkollik nem tudhatja. Hogy mire érkezett a rosszkedve, nem akar foglalkozni vele, de hogy mire morran fel aztán azzal igen: arra a lehetetlen kijelentésre, hogy a nő azt mondja mellette, nem marad itt sokat. Nem tudja mit tervez a másik, de majdnem biztos benne, hogy nem gondolkozik józanul. Mi értelme volna ennie, és aztán alvás nélkül visszaindulnia éjjel, ha ez a terve? Ha úgyis azt hiszi, néhány órát alszik majd csak, minek fekszik le egyáltalán? Minek hozta ide? Egy fogadóba. A város közepére.. Nem törődik azonban többet az elf képtelen ötletével, két szóval zárja le a maga részéről csupán azt a vitát, amit nem is hajlandó nyitni róla. Hogy mindez elveszik a kettejük közti térben, egyelőre nem tudja, így nem is foglalkozik vele tovább. Csak magát bosszantaná fel rajta. S hogy ő maga marad-e egyáltalán.. csak annyit fog be az agya, ami közvetlen előtte van. Nem többet.
Szótlanul nyit be az ajtón, a határozottsága mögött nem hagyva helyet annak, hogy meglátszódjon a hely és a helyzet iránti ellenszenve. Nem személyesen a bennlévők, nem maga a fogadó, hanem az egész összege adja az arcára költözött semmitmondó, elsőre talán barátságtalan kifejezést. A mögötte belépő elf, meg az ötletei.. Addig marad csupán a küszöbön, amíg biztos lehet benne, hogy bent nem borul asztal, nem repülnek korsók, de miután megbizonyosodott róla, hogy csend van, odébb is húzódik, hogy helyet adjon a nőnek, de nem megy sokkal beljebb. A pult mellett áll meg, a korábban piacon hagyott nyugalmatlanságával fürkészve a helyet, a bentieket, a kijáratokat. Ha az arcán nem is látszik, a folyóparton kiengedett izmok lassan kötnek újra a bőre alatt. Egyedül a hosszúéletű kérdésére fordítja végül vissza a fejét előre, bár a tekintete vonakodna elengedni a hátuk mögött vakon hagyott teret. A fogadósra pillant.*
- Tejet.
*Biccent futólag felé a szavai mellé, mintegy a korábban lemaradt köszönés kiengesztelésképpen. A szabad kezével nyúl közben, hogy a pultra tegyen 5 aranyat az erszényéből a Tejért
. Látja, hogy a nő is mozdul mellette, de nem fogja engedni, hogy bármit is fizessen. Fel sem merül benne. Bár sok esetben nem kenyere a büszkeség, ez esetben a legmélyebben sértené egy meghívás, szóljon az bármiről. Hogy ő mit vesz magának, az legyen az ő dolga, ha azt a néhány aranyat, amit főleg a kikötői munkákból keres nem is egy fogadóban tervezte volna elütni.Szótlanul fordul vissza a belső tér felé, a derekát döntve a pult szélének, miközben a tejre vár, és arra, hogy az elf is kérjen, amit akar. A mozsarat egy másodpercre sem engedné közben a kezéből; visszatámasztva a hasának fogja maga előtt a követ, miközben nézelődik.*
19151. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-31 10:44:39
Üzenet elküldve: 2024-08-31 10:44:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Ahogy sötétedik köröttük a tér, úgy válik a biztosabbnál is bizonyosabbá, hogy jó döntést hozott. Először a nap folyamán. Bár érzékeivel igen jól tudna helytállni az éj leple alatt is, mint ahogyan a kikötőből is Vadászlak felé igyekezett benne minden baj nélkül, a saját határait illik tudni. Ködösek, nem élesek azok a vonalak most, s megvan az esélye, hogy még így is meg tudna küzdeni azzal, ami az útját állja, de nem kockáztathat. Nem tudja ugyan mit félt azon az életen, de megtanulta, hogy neki kell győznie. Úgy pedig nem biztos, hogy tud, ha nem a megfelelő felkészültséggel vág bele valamibe. A reggeli első hibája is ebből fakad. Nem gondolt át igazán semmit, megengedte magának, hogy csak cselekedjen. Majd a sárga kis virág kerülte el a figyelmét. Aztán mindezt hátrahagyva hozott egy újabb rosszat; a piacra invitálta a másikat. Egyetlen nap leforgása. Ha követi saját esztelen, gondolatiságtól mentes döntéseit, a végén még megjárja. Most kell jól csinálni. Aludni. Majd másnap számot vet. Majd tanul belőle. Nem mellőzheti többé a hidegségét, amit az a két szürke oszlat el minden bizonnyal.
Az arc árulkodó, de mégsem érti igazán. Szerette volna máshogy kifejezni magát, hívta volna szelídebben, vagy éppen elereszthette volna, akkor nem vonódna rá ismét a rosszallás, nem morranna a felvetésre és Ril nem tartaná tovább a saját maga által generált helyzetben, ami senkinek nem jó. De nem lát már tovább, cél az ágy, cél, hogy ne egyedül. Ki tudja miért.
A kijelentésre ő is hunyorog. Nincs más, ami az arcán játszik, csak a kezet figyeli, ahogy belöki az ajtót és már lép is be egy kis helyzetelemzés után. A hosszúéletű próbálja erőltetni a kerekeket, miközben utána iramodik, de alig mozognak. Nem tetszik a félvérnek, nem akar maradni, mégis megteszi. Miért tesz olyasmit, ma már sokadjára, amit látványosan nem akar? Tényleg nem akarja? Ez most megterhelő. De az ágy lehetősége legalább a nyitott ajtóval egyre közelebb kerül. És az étel is, aminek illata megcsapja orrát. Máskor rosszul lenne ettől. A piactéren felfordult a gyomra, de most szüksége van rá. Követi a másikat ugyan, de már a söntés a fókusz. Nem válaszol, pedig ő még a reggelt sem óhajtja megvárni. Jobb békén hagyni azt, aki már így is túlságosan sokat tett, pedig nem kötelessége. Mert nem az. *
- Te mit kérsz?
*Nézi a lehetőségeit, mielőtt egyáltalán helyet keresne maguknak. Talán az sem lenne utolsó gondolat, hogy egyenesen egy szobába kéressék az ételt. Túl sokan vannak. Minden sokkal több, mint ami a kettősükön felül egyáltalán létezik. Tán csak a fogadósra nem orrol, mert az tud adni nekik valamit, olyat, ami kell. Már nyúl a táskába az erszényért. Meg sem fogan a gondolat, hogy ezért és a másik szinte lehetetlennek tűnő kényelméért ne adjon ki bármennyit.*
*Ahogy sötétedik köröttük a tér, úgy válik a biztosabbnál is bizonyosabbá, hogy jó döntést hozott. Először a nap folyamán. Bár érzékeivel igen jól tudna helytállni az éj leple alatt is, mint ahogyan a kikötőből is Vadászlak felé igyekezett benne minden baj nélkül, a saját határait illik tudni. Ködösek, nem élesek azok a vonalak most, s megvan az esélye, hogy még így is meg tudna küzdeni azzal, ami az útját állja, de nem kockáztathat. Nem tudja ugyan mit félt azon az életen, de megtanulta, hogy neki kell győznie. Úgy pedig nem biztos, hogy tud, ha nem a megfelelő felkészültséggel vág bele valamibe. A reggeli első hibája is ebből fakad. Nem gondolt át igazán semmit, megengedte magának, hogy csak cselekedjen. Majd a sárga kis virág kerülte el a figyelmét. Aztán mindezt hátrahagyva hozott egy újabb rosszat; a piacra invitálta a másikat. Egyetlen nap leforgása. Ha követi saját esztelen, gondolatiságtól mentes döntéseit, a végén még megjárja. Most kell jól csinálni. Aludni. Majd másnap számot vet. Majd tanul belőle. Nem mellőzheti többé a hidegségét, amit az a két szürke oszlat el minden bizonnyal.
Az arc árulkodó, de mégsem érti igazán. Szerette volna máshogy kifejezni magát, hívta volna szelídebben, vagy éppen elereszthette volna, akkor nem vonódna rá ismét a rosszallás, nem morranna a felvetésre és Ril nem tartaná tovább a saját maga által generált helyzetben, ami senkinek nem jó. De nem lát már tovább, cél az ágy, cél, hogy ne egyedül. Ki tudja miért.
A kijelentésre ő is hunyorog. Nincs más, ami az arcán játszik, csak a kezet figyeli, ahogy belöki az ajtót és már lép is be egy kis helyzetelemzés után. A hosszúéletű próbálja erőltetni a kerekeket, miközben utána iramodik, de alig mozognak. Nem tetszik a félvérnek, nem akar maradni, mégis megteszi. Miért tesz olyasmit, ma már sokadjára, amit látványosan nem akar? Tényleg nem akarja? Ez most megterhelő. De az ágy lehetősége legalább a nyitott ajtóval egyre közelebb kerül. És az étel is, aminek illata megcsapja orrát. Máskor rosszul lenne ettől. A piactéren felfordult a gyomra, de most szüksége van rá. Követi a másikat ugyan, de már a söntés a fókusz. Nem válaszol, pedig ő még a reggelt sem óhajtja megvárni. Jobb békén hagyni azt, aki már így is túlságosan sokat tett, pedig nem kötelessége. Mert nem az. *
- Te mit kérsz?
*Nézi a lehetőségeit, mielőtt egyáltalán helyet keresne maguknak. Talán az sem lenne utolsó gondolat, hogy egyenesen egy szobába kéressék az ételt. Túl sokan vannak. Minden sokkal több, mint ami a kettősükön felül egyáltalán létezik. Tán csak a fogadósra nem orrol, mert az tud adni nekik valamit, olyat, ami kell. Már nyúl a táskába az erszényért. Meg sem fogan a gondolat, hogy ezért és a másik szinte lehetetlennek tűnő kényelméért ne adjon ki bármennyit.*
19150. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-30 20:37:40
Üzenet elküldve: 2024-08-30 20:37:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*A szótlanság nem idegen egyiküktől sem, most mégis vegyül valamivel. A lassan esteledésnek indult, város felé vezető úton, a sötétedő térben nem azt a nyugalmat érzi, amit egyébként szokott a csendjükben. Nem csak azt. A visszahűlni kész levegő megül a fokozatosan elnéptelenedő utcákon, kellemesen ereszkedve a bőrére. Ha teljesen üres nem is lesz a világ, jóval csendesebb, mint napközben volt. A lant szót sem hallja már a házak között, pedig félig még mintha számított volna rá. Hogy viszi azt a szél..
A mozsár a kezében, szinte megszokásból fogja már, mint egy rábízott értéket, pedig maga kérte el korábban a nőtől csupán azért, hogy elterelje a figyelmét. Mégis úgy őrzi, mintha bármi védelemre szorulna egyébként a sima kő. Épp olyan mozdulatlan, mint a saját arca, amivel a szembejövőket, a keresztutcákat kutatja, időről-időre futólag a hosszúéletű felé is elpillantva. Elhiszi, hogy fáradt, de nem tudja, mennyire, sosem volt dolga az elffel ilyen állapotban. S mégis, így is többször volt dolga egyáltalán, mint kellett volna. Hogy hogy jutott odáig, hogy a piac után egy fogadóba is elkísérje azt, aki nyúlnak nézte, nem is gondolkozik rajta. Azt teszi csak, amit jónak ítél. Egyedül hagyni a másikat most, egy számára ismeretlen városban, fáradtan, éhesen, sosem lehetne helyes dolog a szemében. Talán ha másról, nem a hosszúéletűről lenne szó, gondolkodás nélkül megtenné, most mégsem ez, hanem az ellenkezője dolgozik benne. Hogy ételt találjon, és ágyat. Vadászlak messze van, a kikötő még messzebb, és egyik út vége sem kecsegtet étellel, ha ággyal szolgál is. Ha nem áll le vitatkozni rajta a nő. Hogy kinek van rá nagyobb szüksége most nem lenne csökönyösség dolga. De hogy a kettő közül, étel és ágy közül melyik a fontosabb az nem kérdés egyelőre számára. Aludni a tisztáson is lehet.
Szótlan az út. Nem gyakran jár Artheniorban, és akkor sem a fogadó felé. Most mégis arrafelé viszik a célirányos léptek, amikkel az utcákat rója, egyedül arra figyelve közben, hogy a másik ne maradjon le mellőle, mögüle, bár nem szokása az elfnek. A fáradtságával most mégis mintha ingatag talajon járna vele kapcsolatban. Nem tudja, mennyire fáradt. Hogy mitől, arról is csak sejtése van. Hogy mikor evett utoljára, magáról sem tudná megmondani, de ő hozzá van szokva a szarvasok mellett. Hogy a nő mihez edződött, nem tudhatja. Csak a jeleket látja rajta, azokból következtethet. A szavakból, amik megtörik végül a hosszas hallgatást. Rosszkedvűen futnak össze a felvetés hallatán a szemöldökei, apró ráncot rajzolva a kettő közé. Nem pillant ezúttal félre rájuk, nem is reagál semmit a hallottakra. Sötéten mered maga elé a fogadóra, nem lassítva a léptein. Nem tervez hosszútávra, éppen csak annyival előrébb, amennyit még képes befogadni, és józanul dönteni. Ha ennél többet akarna megérteni, mostanra már hazafele tartana az alkonyodó földeken.
A másik következő mondatára azonban már nem átall egyet morranni, rosszallóan fújva ki a levegőt az orrán át.*
- Csak reggelig.
*Nem nyit vitát. Rezzenéstelenek a fokozatosan újra mogorvaságba kövült vonások az arcán, miközben átveszi a jobbjába a mozsarat, hogy a kilincsért tudjon nyúlni. Nem tervez sokat maradni.. Nem is méltatja gondolatban sem a lehetetlen kijelentést tovább; a nő előtt lép be a fogadóba, körbepillantva a helyiségben a küszöbről, nyitva hagyva maga mögött az ajtót az elfnek, miután megbizonyosodott róla, hogy nincs bent felfordulás, s beljebb lép annak útjából.*
*A szótlanság nem idegen egyiküktől sem, most mégis vegyül valamivel. A lassan esteledésnek indult, város felé vezető úton, a sötétedő térben nem azt a nyugalmat érzi, amit egyébként szokott a csendjükben. Nem csak azt. A visszahűlni kész levegő megül a fokozatosan elnéptelenedő utcákon, kellemesen ereszkedve a bőrére. Ha teljesen üres nem is lesz a világ, jóval csendesebb, mint napközben volt. A lant szót sem hallja már a házak között, pedig félig még mintha számított volna rá. Hogy viszi azt a szél..
A mozsár a kezében, szinte megszokásból fogja már, mint egy rábízott értéket, pedig maga kérte el korábban a nőtől csupán azért, hogy elterelje a figyelmét. Mégis úgy őrzi, mintha bármi védelemre szorulna egyébként a sima kő. Épp olyan mozdulatlan, mint a saját arca, amivel a szembejövőket, a keresztutcákat kutatja, időről-időre futólag a hosszúéletű felé is elpillantva. Elhiszi, hogy fáradt, de nem tudja, mennyire, sosem volt dolga az elffel ilyen állapotban. S mégis, így is többször volt dolga egyáltalán, mint kellett volna. Hogy hogy jutott odáig, hogy a piac után egy fogadóba is elkísérje azt, aki nyúlnak nézte, nem is gondolkozik rajta. Azt teszi csak, amit jónak ítél. Egyedül hagyni a másikat most, egy számára ismeretlen városban, fáradtan, éhesen, sosem lehetne helyes dolog a szemében. Talán ha másról, nem a hosszúéletűről lenne szó, gondolkodás nélkül megtenné, most mégsem ez, hanem az ellenkezője dolgozik benne. Hogy ételt találjon, és ágyat. Vadászlak messze van, a kikötő még messzebb, és egyik út vége sem kecsegtet étellel, ha ággyal szolgál is. Ha nem áll le vitatkozni rajta a nő. Hogy kinek van rá nagyobb szüksége most nem lenne csökönyösség dolga. De hogy a kettő közül, étel és ágy közül melyik a fontosabb az nem kérdés egyelőre számára. Aludni a tisztáson is lehet.
Szótlan az út. Nem gyakran jár Artheniorban, és akkor sem a fogadó felé. Most mégis arrafelé viszik a célirányos léptek, amikkel az utcákat rója, egyedül arra figyelve közben, hogy a másik ne maradjon le mellőle, mögüle, bár nem szokása az elfnek. A fáradtságával most mégis mintha ingatag talajon járna vele kapcsolatban. Nem tudja, mennyire fáradt. Hogy mitől, arról is csak sejtése van. Hogy mikor evett utoljára, magáról sem tudná megmondani, de ő hozzá van szokva a szarvasok mellett. Hogy a nő mihez edződött, nem tudhatja. Csak a jeleket látja rajta, azokból következtethet. A szavakból, amik megtörik végül a hosszas hallgatást. Rosszkedvűen futnak össze a felvetés hallatán a szemöldökei, apró ráncot rajzolva a kettő közé. Nem pillant ezúttal félre rájuk, nem is reagál semmit a hallottakra. Sötéten mered maga elé a fogadóra, nem lassítva a léptein. Nem tervez hosszútávra, éppen csak annyival előrébb, amennyit még képes befogadni, és józanul dönteni. Ha ennél többet akarna megérteni, mostanra már hazafele tartana az alkonyodó földeken.
A másik következő mondatára azonban már nem átall egyet morranni, rosszallóan fújva ki a levegőt az orrán át.*
- Csak reggelig.
*Nem nyit vitát. Rezzenéstelenek a fokozatosan újra mogorvaságba kövült vonások az arcán, miközben átveszi a jobbjába a mozsarat, hogy a kilincsért tudjon nyúlni. Nem tervez sokat maradni.. Nem is méltatja gondolatban sem a lehetetlen kijelentést tovább; a nő előtt lép be a fogadóba, körbepillantva a helyiségben a küszöbről, nyitva hagyva maga mögött az ajtót az elfnek, miután megbizonyosodott róla, hogy nincs bent felfordulás, s beljebb lép annak útjából.*
19149. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-28 22:09:38
Üzenet elküldve: 2024-08-28 22:09:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Igyekszik mélyen elásni magában a fürdőben kínzó gondolatokat. Mégis kapargatja a földhalmot, mintha egy részének hiányozna az az édes kín, amivel akkor ostorozta magát. Naivan azt gondolta, hogy át tudják mászni a köréjük emelt falat, ami elválasztja őket a világ és apjuk véleményétől. Elölről kezdhetnek mindent. Máshogy. Kellemesebben. Egy része nem érti bátyja ellenkezését, viszont elfogadja. Vagy inkább beletörődik. Így újból az ismert közegbe nyúl, s ha a játszott gyűlölet mégsem olyan erős, akkor is megmarad a jól ismert dacos kis trónbitorlónak.*
- Oh, van még egy testvérünk? Mert eddig nekem csak a nyeszlett jutott.
*Pillázik először tettetett meglepettséggel, ami végül egy gonoszkás mosolyba fordul. Lépteit egészen addig nem fékezi le, amíg mostohája mellé nem ér. Onnan pedig készségesen követi, amint Lazziar elindul. Noha nincs könnyű helyzete, hisz hiába a nyurga alkat, a bátyja így is jócskán túlszárnyalta. Ami neki egy kellemes lépés, az Rine számára kettő sietős. De merő dacból sem hajlandó lemaradni, így igencsak szedi a lábait.*
- Ne sürgess. Nehogy azt hidd, hogy könnyű veled lépést tartani.
*Morogja duzzogva, ahogy közelebb érve kap is a férfi után, hogy karjára markolva rántsa kissé vissza, remélve, hogy ezzel lassabb tempóra tudja visszafogni.*
- Úgy kell csinálni a napunkat, hogy épeszű időben érjek vissza, ha már a Pegazus volt olyan rendes és kaptam pár napra szobát.
*A keze bátyja karján felejtődik. Hogy véletlen? Részben. Mellette mégis megnyugtató, hogy ismét hozzáérhet, még akkor is, ha ez az érintés ilyen felszínes kis semmiség. Valamint igen hasznos is, hisz nem rest belemélyeszteni a körmeit, ha mostohája ismét sietősre akarná fogni a lépteit.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Igyekszik mélyen elásni magában a fürdőben kínzó gondolatokat. Mégis kapargatja a földhalmot, mintha egy részének hiányozna az az édes kín, amivel akkor ostorozta magát. Naivan azt gondolta, hogy át tudják mászni a köréjük emelt falat, ami elválasztja őket a világ és apjuk véleményétől. Elölről kezdhetnek mindent. Máshogy. Kellemesebben. Egy része nem érti bátyja ellenkezését, viszont elfogadja. Vagy inkább beletörődik. Így újból az ismert közegbe nyúl, s ha a játszott gyűlölet mégsem olyan erős, akkor is megmarad a jól ismert dacos kis trónbitorlónak.*
- Oh, van még egy testvérünk? Mert eddig nekem csak a nyeszlett jutott.
*Pillázik először tettetett meglepettséggel, ami végül egy gonoszkás mosolyba fordul. Lépteit egészen addig nem fékezi le, amíg mostohája mellé nem ér. Onnan pedig készségesen követi, amint Lazziar elindul. Noha nincs könnyű helyzete, hisz hiába a nyurga alkat, a bátyja így is jócskán túlszárnyalta. Ami neki egy kellemes lépés, az Rine számára kettő sietős. De merő dacból sem hajlandó lemaradni, így igencsak szedi a lábait.*
- Ne sürgess. Nehogy azt hidd, hogy könnyű veled lépést tartani.
*Morogja duzzogva, ahogy közelebb érve kap is a férfi után, hogy karjára markolva rántsa kissé vissza, remélve, hogy ezzel lassabb tempóra tudja visszafogni.*
- Úgy kell csinálni a napunkat, hogy épeszű időben érjek vissza, ha már a Pegazus volt olyan rendes és kaptam pár napra szobát.
*A keze bátyja karján felejtődik. Hogy véletlen? Részben. Mellette mégis megnyugtató, hogy ismét hozzáérhet, még akkor is, ha ez az érintés ilyen felszínes kis semmiség. Valamint igen hasznos is, hisz nem rest belemélyeszteni a körmeit, ha mostohája ismét sietősre akarná fogni a lépteit.*
19148. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-28 21:47:11
Üzenet elküldve: 2024-08-28 21:47:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hunyorogva a lila foltos szemével, nézi Rinét, azok a másodpercek amik most elszaladnak mellette, örökké valóságnak érződnek. Fehér, és fekete, a két nagy ellentét. Csak nézi azokat a finom vonalakat, ahogy kecsesen libben az irányába. A fehér vizes hajzuhatag ami másoknak talán bántóan hat, és megtörheti a lány szépségét. De Lazziar számára maga a tökély. Miért gyötrik ezek az érzések? Miért nem képes gyűlöletre, hol van az a végtelen harag amit eddig érzett a lány iránt? És mi ez az ijesztő másik? Ez a helytelennek érződő, szívet melengető vágy? Hiába az új ruha, szemében még mindig látja a fürdő gőzében takart vékony test körvonalait, azokat azokat a gömbölyded formákat, és a hófehér selymest bőrt. Ezt a képet még él nem fogja elfelejteni, és azt sem, hogy miért tette tönkre azt a csodálatos pillanatot ott és akkor. Sosem fog magának megbocsátani. Bár szíve mélyén érzi, lehet ez így van jól. Hisz elvégre, ő csak egy trónkövetelő. Saját maga pedig egy önző piperkőc. Egy pukkancs. Aminek pukkadnia kéne. De nem most. Még feladata van.
Pedig milyen jól tenné a lány, ha találna egy idegent, megkímélné mindkettőjüket ettől a galád érzelmi hullámtól. Lehet többször kellett volna forgatnia Sa'tereth tanait, hogy érzelmeit olyan mélyre ássa amilyen édesapját szeretné látni a közeljövőben.
Nincs más hátra, az a pillanat elszállt, és lehet bármennyire is szeretné nem fog visszajönni. Így hát, vissza kell vennie a gonosz mostoha báty szerepét, azt úgy ismeri. Tudja mire számíthat. És még ha nehezen is, de hiányzik neki ez a szerep. Talán utoljára még felveheti, ha a másik valaha visszatér.*
-Ez esetben Ő kegyelme, erre fáradjon!
*Játssza meg ismét gúnyosan a szolgát, és egy rögtönzött nyeszlett hajbókolással mutat a város mélyebbik pontjára.*
-Javasolnám a Glynmaris lakot elsőképp, ahol a drágalátos , jóképű, és sármos bátyja éli békés mindennapjait.
*És folytatja mint valami piperkőc előkelő. Fejével játékosan jobbra vagy balra lötyög minden egyes szónál, hogy adjon a hatásnak egy erős löketet. És a jobbik szemével Rine reakcióját várja. Majd egy hirtelen csapással, abba maradnak a nemesnek szánt grimaszok és a bolondos színjáték. Egy hangosabb sóhajjal és nyűgösen szólal meg.*
-Ehhh... Csak tudnám, hogy képesek egész áldott nap így beszélni azok a karóba ült alakok... Na mozogj, nem fogok egész nap rád várni.
*Szólal meg hangjában egy megjátszott tapló stílusban. Fent akarja hagyni azt a maszkot amit már annyira megszokott. De valami nincs a helyén. Ezt ő is érzi, picit megrémíti. Vajon meddig tudja fenntartani ezt a látszatot? Hogy drága húgocskáját a háta közepére sem kívánja? Holott épp ellenkezőleg.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hunyorogva a lila foltos szemével, nézi Rinét, azok a másodpercek amik most elszaladnak mellette, örökké valóságnak érződnek. Fehér, és fekete, a két nagy ellentét. Csak nézi azokat a finom vonalakat, ahogy kecsesen libben az irányába. A fehér vizes hajzuhatag ami másoknak talán bántóan hat, és megtörheti a lány szépségét. De Lazziar számára maga a tökély. Miért gyötrik ezek az érzések? Miért nem képes gyűlöletre, hol van az a végtelen harag amit eddig érzett a lány iránt? És mi ez az ijesztő másik? Ez a helytelennek érződő, szívet melengető vágy? Hiába az új ruha, szemében még mindig látja a fürdő gőzében takart vékony test körvonalait, azokat azokat a gömbölyded formákat, és a hófehér selymest bőrt. Ezt a képet még él nem fogja elfelejteni, és azt sem, hogy miért tette tönkre azt a csodálatos pillanatot ott és akkor. Sosem fog magának megbocsátani. Bár szíve mélyén érzi, lehet ez így van jól. Hisz elvégre, ő csak egy trónkövetelő. Saját maga pedig egy önző piperkőc. Egy pukkancs. Aminek pukkadnia kéne. De nem most. Még feladata van.
Pedig milyen jól tenné a lány, ha találna egy idegent, megkímélné mindkettőjüket ettől a galád érzelmi hullámtól. Lehet többször kellett volna forgatnia Sa'tereth tanait, hogy érzelmeit olyan mélyre ássa amilyen édesapját szeretné látni a közeljövőben.
Nincs más hátra, az a pillanat elszállt, és lehet bármennyire is szeretné nem fog visszajönni. Így hát, vissza kell vennie a gonosz mostoha báty szerepét, azt úgy ismeri. Tudja mire számíthat. És még ha nehezen is, de hiányzik neki ez a szerep. Talán utoljára még felveheti, ha a másik valaha visszatér.*
-Ez esetben Ő kegyelme, erre fáradjon!
*Játssza meg ismét gúnyosan a szolgát, és egy rögtönzött nyeszlett hajbókolással mutat a város mélyebbik pontjára.*
-Javasolnám a Glynmaris lakot elsőképp, ahol a drágalátos , jóképű, és sármos bátyja éli békés mindennapjait.
*És folytatja mint valami piperkőc előkelő. Fejével játékosan jobbra vagy balra lötyög minden egyes szónál, hogy adjon a hatásnak egy erős löketet. És a jobbik szemével Rine reakcióját várja. Majd egy hirtelen csapással, abba maradnak a nemesnek szánt grimaszok és a bolondos színjáték. Egy hangosabb sóhajjal és nyűgösen szólal meg.*
-Ehhh... Csak tudnám, hogy képesek egész áldott nap így beszélni azok a karóba ült alakok... Na mozogj, nem fogok egész nap rád várni.
*Szólal meg hangjában egy megjátszott tapló stílusban. Fent akarja hagyni azt a maszkot amit már annyira megszokott. De valami nincs a helyén. Ezt ő is érzi, picit megrémíti. Vajon meddig tudja fenntartani ezt a látszatot? Hogy drága húgocskáját a háta közepére sem kívánja? Holott épp ellenkezőleg.*
19147. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-28 20:48:01
Üzenet elküldve: 2024-08-28 20:48:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Áll az ajtóban, mint valami megárvult, kihajított kismacska. Igazából úgy és érzi magát. Talán okosabb lett volna, ha hagyja az egészet a francba és tényleg belebújik a szoba ágyába, hogy mélyen elsüppedhessen az önsajnáltatásban. De továbbra is piszkálgatja az a kellemetlen érzés, hogy ezek után nem igazán akar egyedül maradni. Lazziar társaságánál pedig lehet, hogy találna jobbat, de bőséggel akadhat rosszabb is. Kár lenne kockáztatni. Bátyját nagyjából tudja kezelni. Nagyjából. De az biztos, hogy az ő reakcióit már ismeri, sokszor tudja, hogy mire számíthat. Egy idegen esetében ez viszont nem így lenne. S hiába mutatja a külvilág felé azt, hogy ő mennyire talpraesett, önálló nő lett, bizony java részében még mindig anyuci pici lánya.
Az ajkát harapdálva várja mostohája reakcióját. Megfordul végre? Vagy tovább indul, ezzel pedig maguk mögött hagyhatnak végre mindent? A második lehetőség bizonyosan egyszerűbb lenne. Az a bizonyos könnyebb út. De egyikőjük sem volt sosem az a típus, aki megkönnyítené a másik életét. Bátyja alakja megtorpan, végül pedig hangját is hallhatja. A válasz, a mellé csomagolt mosoly. Gonosznak kéne látnia, ám érzékeli azt a mögötte megbújó változást. Ennek ellenére ő maga annak ellenére, hogy az örömteli mosoly futólag átszalad arcán, ezt most figyelmen kívül hagyja. Pár pillanattal ezelőtt, az illatos gőz fogságában érzékeltették vele, hogy ez a változás helytelen. Ő pedig most nem akar teher lenni. Akkor nem, amikor szüksége van a másikra. Ám ezt a szükséget lecsökkenti pusztán a haszonra. Egyedül van a városban, amit alig ismer. Hát jól jön egy otthonosan mozgó gardedám. Ennyi az egész.*
- Ne aggódj, ezt most így így gondolom.
*Vonja meg a vállait, ahogy erőt vesz magán, s lassan elindul bátyja felé.*
- Ám velem ellentétben te jobban ismered Artheniort. Szóval a pukkadással ráérsz később is.
*Mosolyodik el bájosan, ahogy mellé ér. Ám ezzel a mosollyal nem hazudtolja meg önmagát. Szinte égetően izzik belőle a gúny.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Áll az ajtóban, mint valami megárvult, kihajított kismacska. Igazából úgy és érzi magát. Talán okosabb lett volna, ha hagyja az egészet a francba és tényleg belebújik a szoba ágyába, hogy mélyen elsüppedhessen az önsajnáltatásban. De továbbra is piszkálgatja az a kellemetlen érzés, hogy ezek után nem igazán akar egyedül maradni. Lazziar társaságánál pedig lehet, hogy találna jobbat, de bőséggel akadhat rosszabb is. Kár lenne kockáztatni. Bátyját nagyjából tudja kezelni. Nagyjából. De az biztos, hogy az ő reakcióit már ismeri, sokszor tudja, hogy mire számíthat. Egy idegen esetében ez viszont nem így lenne. S hiába mutatja a külvilág felé azt, hogy ő mennyire talpraesett, önálló nő lett, bizony java részében még mindig anyuci pici lánya.
Az ajkát harapdálva várja mostohája reakcióját. Megfordul végre? Vagy tovább indul, ezzel pedig maguk mögött hagyhatnak végre mindent? A második lehetőség bizonyosan egyszerűbb lenne. Az a bizonyos könnyebb út. De egyikőjük sem volt sosem az a típus, aki megkönnyítené a másik életét. Bátyja alakja megtorpan, végül pedig hangját is hallhatja. A válasz, a mellé csomagolt mosoly. Gonosznak kéne látnia, ám érzékeli azt a mögötte megbújó változást. Ennek ellenére ő maga annak ellenére, hogy az örömteli mosoly futólag átszalad arcán, ezt most figyelmen kívül hagyja. Pár pillanattal ezelőtt, az illatos gőz fogságában érzékeltették vele, hogy ez a változás helytelen. Ő pedig most nem akar teher lenni. Akkor nem, amikor szüksége van a másikra. Ám ezt a szükséget lecsökkenti pusztán a haszonra. Egyedül van a városban, amit alig ismer. Hát jól jön egy otthonosan mozgó gardedám. Ennyi az egész.*
- Ne aggódj, ezt most így így gondolom.
*Vonja meg a vállait, ahogy erőt vesz magán, s lassan elindul bátyja felé.*
- Ám velem ellentétben te jobban ismered Artheniort. Szóval a pukkadással ráérsz később is.
*Mosolyodik el bájosan, ahogy mellé ér. Ám ezzel a mosollyal nem hazudtolja meg önmagát. Szinte égetően izzik belőle a gúny.*
19146. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-28 20:07:38
Üzenet elküldve: 2024-08-28 20:07:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Becsapja maga mögött a fogadó ajtaját és sietős léptekkel indul meg a polgárnegyed irányába. Léptei azonban, lépésről lépésre lassulnak le. Még végül megáll. Egy pillanatra megfordul, ránéz a csukott ajtóra. Hezitál. Vajon kilép rajta a Rine? De ha igen? Utána mi lesz? Odasiet hozzá, hogy felpofozza? Igaz is. Arra meg felesleges várni. Miért is nem fojtotta bele egyből a vízbe őt amikor Rinének volt erre lehetősége, olyan békésen lebegett a vízben Lazziar, egy jól irányzott rúgással biztos megtette volna azt a hatást, hogy ott fulladjon meg a medencében. Apja talán még meg is köszönte volna neki. Így hát, csalódottan fejet lógatva folytatja tovább lassú menetelését. Próbálna eltűnni a tömeg között, de mint valami kiálló rücsök a csiszolásra váró fadarabon ágaskodik ki alakzata. Képtelen felvenni azt a ritmust amit a mellette lévő járókelők haladnak.
Ekkor azonban, mint ostorcsapás éri őt az ismerős hang. Megdermed. Hirtelen moccanni sem tud. Szemei nagyra tágulnak reménytelien. Arcán pedig egy hitetlenkedő félmosoly húzódik lassan. Nem fordul meg egyből, egy nagy levegőt vesz, és arcára erőlteti jól megszokott gonosz félmosolyt. Csupán ezután fordul meg, picit talán még meg is vártatja a mostohát.*
-Te meg azt, hogy pukkadjak meg! Eldöntenéd már végre mit akarsz?
*Dönti egy pillanatra oldalasan előre fejét, ahogy visszakiált a lánynak. Persze kötekedős a hangneme, de ha a lány eléggé hunyorog, láthatja, hogy arcán az a félmosoly nem annyira gonosz mint amennyire szeretné azt mutatni. Valamit biztosan kihozott Lazziarből. Kérdés, van e mersze ezt megvizsgálni közelebbről. Lehetséges, hogy a lány nem volt más számára eddig. De annyi szent, hogy a mai nap folyamán valami mássá lett.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Becsapja maga mögött a fogadó ajtaját és sietős léptekkel indul meg a polgárnegyed irányába. Léptei azonban, lépésről lépésre lassulnak le. Még végül megáll. Egy pillanatra megfordul, ránéz a csukott ajtóra. Hezitál. Vajon kilép rajta a Rine? De ha igen? Utána mi lesz? Odasiet hozzá, hogy felpofozza? Igaz is. Arra meg felesleges várni. Miért is nem fojtotta bele egyből a vízbe őt amikor Rinének volt erre lehetősége, olyan békésen lebegett a vízben Lazziar, egy jól irányzott rúgással biztos megtette volna azt a hatást, hogy ott fulladjon meg a medencében. Apja talán még meg is köszönte volna neki. Így hát, csalódottan fejet lógatva folytatja tovább lassú menetelését. Próbálna eltűnni a tömeg között, de mint valami kiálló rücsök a csiszolásra váró fadarabon ágaskodik ki alakzata. Képtelen felvenni azt a ritmust amit a mellette lévő járókelők haladnak.
Ekkor azonban, mint ostorcsapás éri őt az ismerős hang. Megdermed. Hirtelen moccanni sem tud. Szemei nagyra tágulnak reménytelien. Arcán pedig egy hitetlenkedő félmosoly húzódik lassan. Nem fordul meg egyből, egy nagy levegőt vesz, és arcára erőlteti jól megszokott gonosz félmosolyt. Csupán ezután fordul meg, picit talán még meg is vártatja a mostohát.*
-Te meg azt, hogy pukkadjak meg! Eldöntenéd már végre mit akarsz?
*Dönti egy pillanatra oldalasan előre fejét, ahogy visszakiált a lánynak. Persze kötekedős a hangneme, de ha a lány eléggé hunyorog, láthatja, hogy arcán az a félmosoly nem annyira gonosz mint amennyire szeretné azt mutatni. Valamit biztosan kihozott Lazziarből. Kérdés, van e mersze ezt megvizsgálni közelebbről. Lehetséges, hogy a lány nem volt más számára eddig. De annyi szent, hogy a mai nap folyamán valami mássá lett.*
19145. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-28 19:31:04
Üzenet elküldve: 2024-08-28 19:31:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Fürdőház//
*Valamiért várja, szinte kívánja, hogy az apró, sietős lépteket beérje bátyja. Hogy ismét megragadja a vállát. Maga felé penderítse, és... És fogalma sincs. Mit várjon? Mit várhatna? Világossá vált, hogy a bensőjét kínzó gondolatok, érzések ugyan olyan egyoldalúak, mint régen ahogy régen is azok voltak. Ő egy húg, egy mostohatestvér, egy trónbitorló. Egy gennyes fekély, bátyja háta közepén. Kár is energiát fecsérelni abba, hogy ezt meg akarja változtatni.
Még gyorsabbra veszi az iramot, s a törékeny test hamarosan már el is tűnik az öltöző mélyén. A borfoltos ruhát már nem veszi vissza, csak kegyetlenül, haraggal gyűri a batyujába, hogy helyette egy egyszerű nadrágot és inget húzzon ki. Leitatja magáról a vizet, majd kissé már nyugodtabb lélekkel bújik a ruhákba. Az iménti kis kitörésének hála az apró fehér szőrgombóc is megriad, így az állatot először a tenyerébe veszi, majd a vállára pakolja, hogy amaz el tudjon bújni a fehér, vizes tincsek között. Nem a legjobb hely az alvásra, de volt már neki rosszabb is. Ahogy elkészül, s kilép még egy utolsó kósza pillantást vet a folyosó felé, de végül fújtatva kapja vállára a batyut, s visszatér a fogadótérbe.*
//Fogadó//
*Ahogy kiér lassan körbe tekint, háta megpillantja a sötét üstökű, idióta bátyját, de újabb csalódásként kell elkönyvelnie, hogy annak nyoma sincs. Mindezek ellenére reméli, hogy a másik csak lemaradt tőle. A fogadós biztos ki tudja segíteni, így arra veszi az irányt. Kivárja a sorát, míg amaz rá tud figyelni, majd sóhajtva szegezi neki kék szemeit.*
- A bátyám... Látta már kijönni?
*A fogadós némi töprengés után végül csak nemlegesen rázza meg a fejét, miközben elé tolja az egyik szoba kulcsát. Rine hall valamit arról, hogy ez a ház ajándéka, mert megsajnálták a bor és a kinevetés miatt. Ám a leány már messzebb jár fejben, így csak kósza hálával, de annál nagyobb csalódottsággal zárja markába a kulcsot. Az ajkát harapdálva mered az öklére. Pillanatokon belül hatalmába keríti a hogyan is tovább érzése. Az, hogy megint olyan magányosnak érzi magát. Pedig hosszú ideje már ezt le tudta küzdeni. De a találkozás mostohájával igencsak felforgatta Artheniorba érkezését. Talán az arcára kiülő csalódottság vezeti a fogadóst, aki kisvártatva megkocogtatja a lány kulcsot szorongató kezét, hogy amazt kiragadja a gondolatok mélyre ásott medréből. Mikor a kékek ismét rá szegeződnek kissé elmosolyodva biccenti fejét a vaskos faajtó felé.*
- Arra.
*Jegyzi röviden, majd fordul is tovább dolgára. Rine először értetlenül pislog párat, majd szélesedő mosollyal biccent, a kulcsot zsebre vágja, s nekiiramodik az ajtónak. Szinte türelmetlenül tárja azt ki, s a hideg szemek már kutatnak is a járókelők között, hogy végül megállapodjon mostohája termetes alakján. Kicsit még vár, erőt gyűjt, végül nagy levegőt véve nyitja el ajkait.*
- Azt hittem körbe vezetsz a városban.
*Kiáltja utána, miközben kilép a fogadó elé. Nem indul meg bátyja után. Ha úgy érzi vagy olyan választ kap, amiből már biztosra veszi, hogy a másiknál nem kívánatossá vált, akkor visszabújik a fogadóba, az ajándék szoba legmélyére.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Fürdőház//
*Valamiért várja, szinte kívánja, hogy az apró, sietős lépteket beérje bátyja. Hogy ismét megragadja a vállát. Maga felé penderítse, és... És fogalma sincs. Mit várjon? Mit várhatna? Világossá vált, hogy a bensőjét kínzó gondolatok, érzések ugyan olyan egyoldalúak, mint régen ahogy régen is azok voltak. Ő egy húg, egy mostohatestvér, egy trónbitorló. Egy gennyes fekély, bátyja háta közepén. Kár is energiát fecsérelni abba, hogy ezt meg akarja változtatni.
Még gyorsabbra veszi az iramot, s a törékeny test hamarosan már el is tűnik az öltöző mélyén. A borfoltos ruhát már nem veszi vissza, csak kegyetlenül, haraggal gyűri a batyujába, hogy helyette egy egyszerű nadrágot és inget húzzon ki. Leitatja magáról a vizet, majd kissé már nyugodtabb lélekkel bújik a ruhákba. Az iménti kis kitörésének hála az apró fehér szőrgombóc is megriad, így az állatot először a tenyerébe veszi, majd a vállára pakolja, hogy amaz el tudjon bújni a fehér, vizes tincsek között. Nem a legjobb hely az alvásra, de volt már neki rosszabb is. Ahogy elkészül, s kilép még egy utolsó kósza pillantást vet a folyosó felé, de végül fújtatva kapja vállára a batyut, s visszatér a fogadótérbe.*
//Fogadó//
*Ahogy kiér lassan körbe tekint, háta megpillantja a sötét üstökű, idióta bátyját, de újabb csalódásként kell elkönyvelnie, hogy annak nyoma sincs. Mindezek ellenére reméli, hogy a másik csak lemaradt tőle. A fogadós biztos ki tudja segíteni, így arra veszi az irányt. Kivárja a sorát, míg amaz rá tud figyelni, majd sóhajtva szegezi neki kék szemeit.*
- A bátyám... Látta már kijönni?
*A fogadós némi töprengés után végül csak nemlegesen rázza meg a fejét, miközben elé tolja az egyik szoba kulcsát. Rine hall valamit arról, hogy ez a ház ajándéka, mert megsajnálták a bor és a kinevetés miatt. Ám a leány már messzebb jár fejben, így csak kósza hálával, de annál nagyobb csalódottsággal zárja markába a kulcsot. Az ajkát harapdálva mered az öklére. Pillanatokon belül hatalmába keríti a hogyan is tovább érzése. Az, hogy megint olyan magányosnak érzi magát. Pedig hosszú ideje már ezt le tudta küzdeni. De a találkozás mostohájával igencsak felforgatta Artheniorba érkezését. Talán az arcára kiülő csalódottság vezeti a fogadóst, aki kisvártatva megkocogtatja a lány kulcsot szorongató kezét, hogy amazt kiragadja a gondolatok mélyre ásott medréből. Mikor a kékek ismét rá szegeződnek kissé elmosolyodva biccenti fejét a vaskos faajtó felé.*
- Arra.
*Jegyzi röviden, majd fordul is tovább dolgára. Rine először értetlenül pislog párat, majd szélesedő mosollyal biccent, a kulcsot zsebre vágja, s nekiiramodik az ajtónak. Szinte türelmetlenül tárja azt ki, s a hideg szemek már kutatnak is a járókelők között, hogy végül megállapodjon mostohája termetes alakján. Kicsit még vár, erőt gyűjt, végül nagy levegőt véve nyitja el ajkait.*
- Azt hittem körbe vezetsz a városban.
*Kiáltja utána, miközben kilép a fogadó elé. Nem indul meg bátyja után. Ha úgy érzi vagy olyan választ kap, amiből már biztosra veszi, hogy a másiknál nem kívánatossá vált, akkor visszabújik a fogadóba, az ajándék szoba legmélyére.*
19144. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-27 21:28:19
Üzenet elküldve: 2024-08-27 21:28:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
-Abszurdum. Három. Három napot beszéltünk az ön kedves beosztottjával. *Hollófekete kesztyűbe bújtatott kézfeje annak rendje és módja szerint görbül három ujjra, ahogy mellmagasságba emeli. Szemei mesterien szűkülnek, ippeg csak egy pillanat erejéig. Hangja nyugodt, ám kellően vészjósló, hogy bárki fia vagy leánya komolyan vegye. Tisztában van vele, hogy a tapasztalt fogadóst nem fogja meggyőzni igazáról és nem fog még egy napot nyerni ágálásával, de a látszatot ildomos fenntartania.*
-Nem, a legkevésbé sem okoz gondot kiegészíteni a már Önnek átadott aranyat... Itt nem erről van szó. Hozzáállásról! Princípiumokról! *Ha lenne nála sétapálca, az most bizonyosan koppanna a padlón, szavait alátámasztandó.*
-Jól jegyezze meg, jóember. Shorenai de Monteqieo jó ideig nem fog megszállni az Ön intézményében. A viszontlátásra! Vagy ahogy Wegtorenben mondani szokás: Sru a'bazi! *Azzal színpadiasan sarkon fordul, hogy a bejárati - az ő esetében kijárati - ajtó felé vegye az irányt. Természetesen a legcsekélyebb fogalma sincs arról, miképp búcsúznak a Tűz Városában. Mindenesetre kellően teátrálisnak ítélte meg rögtönzött kis halandzsáját. Ahogy kilép a fogadóból, ábrázatán sem sértettség, sem düh, de még megbánás sem játszik; mindennapos diszkusszió ez az ő világában. Végigpödri bajszát, nagyot szív a kora reggeli lótrágyaszagból, majd a Piactér felé veszi az irányt. Szerezni fog az általa oly nagyon hiányolt sétapálcából egyet.*
-Nem, a legkevésbé sem okoz gondot kiegészíteni a már Önnek átadott aranyat... Itt nem erről van szó. Hozzáállásról! Princípiumokról! *Ha lenne nála sétapálca, az most bizonyosan koppanna a padlón, szavait alátámasztandó.*
-Jól jegyezze meg, jóember. Shorenai de Monteqieo jó ideig nem fog megszállni az Ön intézményében. A viszontlátásra! Vagy ahogy Wegtorenben mondani szokás: Sru a'bazi! *Azzal színpadiasan sarkon fordul, hogy a bejárati - az ő esetében kijárati - ajtó felé vegye az irányt. Természetesen a legcsekélyebb fogalma sincs arról, miképp búcsúznak a Tűz Városában. Mindenesetre kellően teátrálisnak ítélte meg rögtönzött kis halandzsáját. Ahogy kilép a fogadóból, ábrázatán sem sértettség, sem düh, de még megbánás sem játszik; mindennapos diszkusszió ez az ő világában. Végigpödri bajszát, nagyot szív a kora reggeli lótrágyaszagból, majd a Piactér felé veszi az irányt. Szerezni fog az általa oly nagyon hiányolt sétapálcából egyet.*
19143. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-26 15:32:56
Üzenet elküldve: 2024-08-26 15:32:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Fürdőház//
*Még szép, hogy emlékszik, nincs teljesen kőből a szíve, azokat a szép emlékeket amik gyermek korából maradtak meg, mint kincset őriz szívében Lazziar. Ezeknek a szép emlékeknek a hamis reménye tartotta benne a lelket, hogy talán egyszer tényleg hátra hagyhatja ezt a gyűlölt életvitelt. Amiben nincs más, csak irigység, harag, és bosszú. Ki tudja talán eljön majd az a nap, amikor megtud bocsátani apjának, mostohájának, sőt talán magának is. Azonban ez mikor fog bekövetkezni? Egyáltalán megfogja e élni? Vagy hamarabb fogja őt valaki leszúrni egy rosszul sikerült kártyajáték miatt, vagy épp verik laposra a nagy pofája miatt.
Az a pillanat, amikor Rinét magasba tartva hozzáér mellkasa a másik meztelen hasához, hogy érezheti annak édes terhét ami karjaira nehezedik. Ahogy a másik keblei szemmagasságba emelkedtek akár csak egy pillanatra is. Mégis miért tette ezt? Miért rontotta el, ezt a csodálatos, meghitt pillanatot ami végre kettőjük közt megteremtetett. A válasz talán egyszerűbb mint maga Lazziar is gondolná. Félelem. Szín tiszta félelem. Attól, az újtól amit elérhetett volna, a lehetőségtől, hogy az övé legyen az akire eddig azt hitte nem szabad, és tilos. Hiszen vele nőtt fel, a húgának nevezte, és hitte. Attól függetlenül, milyen fajta gyűlöletet érzett iránta, volt olyan pillanat amikor tényleg húgaként tekintett rá. Félt. Félt attól, mit hinne édesapja, mit gondolna róluk. De ez semmiség ahhoz képest amitől igazán félt. Képes Rine megbocsátani mindent amit ellene tett? Képes lenne őt elfogadni olyan tökéletlennek amilyen? Illetve ő maga képes lenne jobbá lenni mint ami most? A sok ha, kérdések és aggályok hozták ki belőle ezt a gyermeki tréfát. Mert ezt ismeri. Ezt tudja mit fog eredményezni. Amit képes kezelni, képes számítani arra a reakcióra amit húga majd produkál ezután.
Nevetése ami nem gúnyolódás volt, csupán egy őszinte nevetés amiről már azt hitte képtelen. De most mégis szabadnak érezte magát. Egy pillanatra boldognak. Még akkor is, ha tudja ismét hibát követett el.
Szótlanul nézi végig Rine dühös sértődöttségét. Ahogy a lány dacosan kisétál, ő mint egy leszidott gyerek, szemét lesütve követi, ahogy a másik kisétál, nem tekint fel annak szemébe, nem mintha az képes lenne ránézni jelen pillanatban, de szégyelli magát. És ilyet is régen érzett. Végül amint látja a lányka elvonul, ő maga is odalép a törölközőjéhez, és öklét összeszorítva rácsap arra, hogy a benne lévő pillanatnyi feszültséget kiadja magából.*
-Az istenek verjék meg...
*Sziszegi halkan fogai között. Majd egy nagy lökéssel kipattan a vízből, felkapja a törölközőt, és követve a lányt ő maga is szépen az öltözők felé veszi az irányt. Hamar megszárítja magát, de azt sem igazán érdekli, hogyha vizes marad pár helyen, hajáról is csak felitatja azt amit a törölköző még képes. Aztán magára kapva gyorsan ruháját. Sietős léptekkel megy vissza a fogadótérbe. Remélve gyorsabban végzett az átöltözéssel mint Rine.*
//Fogadó//
*Belépve az ajtón sietősen közelíti meg a fogadóst. Erszényét kézbe veszi. Amint a fogadós rá figyel, kiveszi a megfelelő 102 aranyat az erszényből és átnyújtja azt a fogadónak, 6 éjszakára egySzobát béreljen.. Majd ezek után odasúgja ezt az illetőnek.*
-A fehér hajú lánynak aki velem volt. Illetve még valami. Mondja azt, a ház ajándéka a történtekért.
*Bólint egyet bűnbánó pofával, a fogadósnak. Majd megkopogtatva a pult szélét. Ismét egy biccentéssel elköszön az úriembertől aki kiszolgálta, ő maga pedig lehajtott fejjel, gondterhelt tekintettel távozik a helyszínről. Ki tudja talán ha Rine elég gyors még utolérheti. De ha nem, akkor ő bizony inkább felszívódik mint a pára, legalább az egyiküknek fog sikerülni.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Fürdőház//
*Még szép, hogy emlékszik, nincs teljesen kőből a szíve, azokat a szép emlékeket amik gyermek korából maradtak meg, mint kincset őriz szívében Lazziar. Ezeknek a szép emlékeknek a hamis reménye tartotta benne a lelket, hogy talán egyszer tényleg hátra hagyhatja ezt a gyűlölt életvitelt. Amiben nincs más, csak irigység, harag, és bosszú. Ki tudja talán eljön majd az a nap, amikor megtud bocsátani apjának, mostohájának, sőt talán magának is. Azonban ez mikor fog bekövetkezni? Egyáltalán megfogja e élni? Vagy hamarabb fogja őt valaki leszúrni egy rosszul sikerült kártyajáték miatt, vagy épp verik laposra a nagy pofája miatt.
Az a pillanat, amikor Rinét magasba tartva hozzáér mellkasa a másik meztelen hasához, hogy érezheti annak édes terhét ami karjaira nehezedik. Ahogy a másik keblei szemmagasságba emelkedtek akár csak egy pillanatra is. Mégis miért tette ezt? Miért rontotta el, ezt a csodálatos, meghitt pillanatot ami végre kettőjük közt megteremtetett. A válasz talán egyszerűbb mint maga Lazziar is gondolná. Félelem. Szín tiszta félelem. Attól, az újtól amit elérhetett volna, a lehetőségtől, hogy az övé legyen az akire eddig azt hitte nem szabad, és tilos. Hiszen vele nőtt fel, a húgának nevezte, és hitte. Attól függetlenül, milyen fajta gyűlöletet érzett iránta, volt olyan pillanat amikor tényleg húgaként tekintett rá. Félt. Félt attól, mit hinne édesapja, mit gondolna róluk. De ez semmiség ahhoz képest amitől igazán félt. Képes Rine megbocsátani mindent amit ellene tett? Képes lenne őt elfogadni olyan tökéletlennek amilyen? Illetve ő maga képes lenne jobbá lenni mint ami most? A sok ha, kérdések és aggályok hozták ki belőle ezt a gyermeki tréfát. Mert ezt ismeri. Ezt tudja mit fog eredményezni. Amit képes kezelni, képes számítani arra a reakcióra amit húga majd produkál ezután.
Nevetése ami nem gúnyolódás volt, csupán egy őszinte nevetés amiről már azt hitte képtelen. De most mégis szabadnak érezte magát. Egy pillanatra boldognak. Még akkor is, ha tudja ismét hibát követett el.
Szótlanul nézi végig Rine dühös sértődöttségét. Ahogy a lány dacosan kisétál, ő mint egy leszidott gyerek, szemét lesütve követi, ahogy a másik kisétál, nem tekint fel annak szemébe, nem mintha az képes lenne ránézni jelen pillanatban, de szégyelli magát. És ilyet is régen érzett. Végül amint látja a lányka elvonul, ő maga is odalép a törölközőjéhez, és öklét összeszorítva rácsap arra, hogy a benne lévő pillanatnyi feszültséget kiadja magából.*
-Az istenek verjék meg...
*Sziszegi halkan fogai között. Majd egy nagy lökéssel kipattan a vízből, felkapja a törölközőt, és követve a lányt ő maga is szépen az öltözők felé veszi az irányt. Hamar megszárítja magát, de azt sem igazán érdekli, hogyha vizes marad pár helyen, hajáról is csak felitatja azt amit a törölköző még képes. Aztán magára kapva gyorsan ruháját. Sietős léptekkel megy vissza a fogadótérbe. Remélve gyorsabban végzett az átöltözéssel mint Rine.*
//Fogadó//
*Belépve az ajtón sietősen közelíti meg a fogadóst. Erszényét kézbe veszi. Amint a fogadós rá figyel, kiveszi a megfelelő 102 aranyat az erszényből és átnyújtja azt a fogadónak, 6 éjszakára egySzobát béreljen.
. Majd ezek után odasúgja ezt az illetőnek.*-A fehér hajú lánynak aki velem volt. Illetve még valami. Mondja azt, a ház ajándéka a történtekért.
*Bólint egyet bűnbánó pofával, a fogadósnak. Majd megkopogtatva a pult szélét. Ismét egy biccentéssel elköszön az úriembertől aki kiszolgálta, ő maga pedig lehajtott fejjel, gondterhelt tekintettel távozik a helyszínről. Ki tudja talán ha Rine elég gyors még utolérheti. De ha nem, akkor ő bizony inkább felszívódik mint a pára, legalább az egyiküknek fog sikerülni.*
19142. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-25 17:41:01
Üzenet elküldve: 2024-08-25 17:41:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Fürdőház//
*Talán gyűlöletbe csomagoltak olyan érzéseket, amiket inkább szabadjára kellet volna engedniük már régen. Hisz mi szabhatna igazából gátat maguknak? Nincs közöttük vérkötelék. Arról nem ők tehetnek, hogy szüleik épp egymás karjaiban igyekeztek a békére lelni. Hát miért ne követhetnék a példájukat? Miért ne találhatnák meg a maguk boldogságát? Ítélkezés, gyűlölködés nélkül. Lazziarnak nem kéne bizonyítania, ahogyan a lánynak sem változnia, hogy jó feleség legyen. Elfogadhatnák egymást olyan deformáltan, amilyenek valójában. Övék lehetne végre a megérdemelt nyugalom.*
- Fürödtünk már együtt, ha nem emlékeznél.
*Vonja meg a vállait, mintha teljesen természetes lenne az, hogy most is így cselekednek. Mintha nem kéne emiatt semmiféle zavart éreznie.*
- Ja persze. A lényeget hogyan is felejthettem el?
*Forgatja meg szemeit, igyekezvén a dacos fruskát megtartani, ám már olyan komikus kettejük helyzete, hogy nem állja meg nevetés nélkül. Most kivételesen olyan jó felszabadultnak, egy kicsit gyereknek lenni. Fesztelenül mókázni, mint hosszú évekkel ezelőtt. Olyan jó lenne minél hosszabban kiélvezni az egészet, de játékuk komolyabb fordulatba vág. Valami sokkal bensőségesebbe, gyötrőbbe. Valami újba, ami után már oly rég óta vágyakozott, csak magának is félt bevallani. S lám, most úgy került bátyja karmai közé, hogy onnan el sem akar szakadni. Nem is ellenkezik a másik megállapítására. Csak néma biccentéssel simul bele a kezekbe, miközben kékjeit egy pillanatra sem veszi el az arcáról. Mintha forralnák alattuk a fürdő vizét, úgy kezd el lángolni az egész teste. Ahogy érzi magán a férfi érintését, minden egyes cirógatással jóleső borzongás fogja el, nyomában libabőrt hagyva. A lassan kialakuló gyanús helyzetük pedig fel sem tűnik neki, olyannyira megbabonázta őt fivére. Nagyokat nyelve nyújtózik maga is az arca felé. Szinte már érzi a puha ajkakat sajátján, teljesen el tud merülni a topáz szempárban. Karjait készül a nyaka köré fonni, hogy szorosabban hozzá bújhasson. Egész testével érezze a másik melegét. Azután emelkedni kezd. Először kényelmes magasságba kerülve, ám hiába a szemekből kiolvasható boldogság, szemöldökei hirtelen gyanakodva szaladnak fel. Ám mielőtt akár csak sikíthatna egyet a fürdő vize már el is nyeli. Hiába a kellemes meleg víz, most mégis olyan józanítólag hat rá, akár egy vödör nyakába öntött jeges víz. Amint derekáról eltűnnek a karok elrugaszkodik a medence aljától, hogy gyorsan a tetejére szenvedje magát. Prüszkölve, levegő után kapkodva törölgeti arcából a vizet. Most nagyjából úgy nézhet ki, az arca elé lógó, rátapadó hajtól, akár egy vízi boszorkány. Ám ahogy a tincseket félretűri, s kivillannak alóla a haragtól izzó, könnyekkel küszködő kékek, már csak az a kislány marad, akit épp most engedtek ki a sötét konyhaszekrényből. Megesik az ilyen. Hogy félreértelmezi a jeleket, a mozdulatokat. Hát persze, hogy csak ő tud ennyire ostoba lenni, hogy ismét bedőlt bátyja kegyetlen játékának. Tessék. Egy pillanatra lanyhul a figyelme, s megint ott tartanak, hogy megalázva és átverve érzi magát. A fiúból kitörő kacaj pedig semmit sem segít a helyzetén.*
- Ez... kibaszottul aljas húzás volt Lazziar Glynmaris.
*Szorítja ökölbe vékony ujjait, ahogy elhátrál pár lépést.*
- Pukkadj meg te idióta!
*Kiabálja végszónak, majd sarkon fordulva evickél ki a medencéből. Nem érdekli a szemérem, sem az illem. A medence szélén megállva fogja össze a haját, hogy kicsavarja belőle a vizet, majd a törölközőt megragadva csavarja bele magát, hogy sietős léptekkel hagyja maga mögött a medencét és ismét nem kívánatossá avanzsálódott mostoháját.*
- Remélem belefulladsz.
*Dörmögi maga elé, ahogy csattogó léptekkel veszi célba az öltözőt. Nem akar tovább ott maradni a fiúval, mert félő, hogy a végén most már tényleg a vízbe fojtja. Jobb így.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Fürdőház//
*Talán gyűlöletbe csomagoltak olyan érzéseket, amiket inkább szabadjára kellet volna engedniük már régen. Hisz mi szabhatna igazából gátat maguknak? Nincs közöttük vérkötelék. Arról nem ők tehetnek, hogy szüleik épp egymás karjaiban igyekeztek a békére lelni. Hát miért ne követhetnék a példájukat? Miért ne találhatnák meg a maguk boldogságát? Ítélkezés, gyűlölködés nélkül. Lazziarnak nem kéne bizonyítania, ahogyan a lánynak sem változnia, hogy jó feleség legyen. Elfogadhatnák egymást olyan deformáltan, amilyenek valójában. Övék lehetne végre a megérdemelt nyugalom.*
- Fürödtünk már együtt, ha nem emlékeznél.
*Vonja meg a vállait, mintha teljesen természetes lenne az, hogy most is így cselekednek. Mintha nem kéne emiatt semmiféle zavart éreznie.*
- Ja persze. A lényeget hogyan is felejthettem el?
*Forgatja meg szemeit, igyekezvén a dacos fruskát megtartani, ám már olyan komikus kettejük helyzete, hogy nem állja meg nevetés nélkül. Most kivételesen olyan jó felszabadultnak, egy kicsit gyereknek lenni. Fesztelenül mókázni, mint hosszú évekkel ezelőtt. Olyan jó lenne minél hosszabban kiélvezni az egészet, de játékuk komolyabb fordulatba vág. Valami sokkal bensőségesebbe, gyötrőbbe. Valami újba, ami után már oly rég óta vágyakozott, csak magának is félt bevallani. S lám, most úgy került bátyja karmai közé, hogy onnan el sem akar szakadni. Nem is ellenkezik a másik megállapítására. Csak néma biccentéssel simul bele a kezekbe, miközben kékjeit egy pillanatra sem veszi el az arcáról. Mintha forralnák alattuk a fürdő vizét, úgy kezd el lángolni az egész teste. Ahogy érzi magán a férfi érintését, minden egyes cirógatással jóleső borzongás fogja el, nyomában libabőrt hagyva. A lassan kialakuló gyanús helyzetük pedig fel sem tűnik neki, olyannyira megbabonázta őt fivére. Nagyokat nyelve nyújtózik maga is az arca felé. Szinte már érzi a puha ajkakat sajátján, teljesen el tud merülni a topáz szempárban. Karjait készül a nyaka köré fonni, hogy szorosabban hozzá bújhasson. Egész testével érezze a másik melegét. Azután emelkedni kezd. Először kényelmes magasságba kerülve, ám hiába a szemekből kiolvasható boldogság, szemöldökei hirtelen gyanakodva szaladnak fel. Ám mielőtt akár csak sikíthatna egyet a fürdő vize már el is nyeli. Hiába a kellemes meleg víz, most mégis olyan józanítólag hat rá, akár egy vödör nyakába öntött jeges víz. Amint derekáról eltűnnek a karok elrugaszkodik a medence aljától, hogy gyorsan a tetejére szenvedje magát. Prüszkölve, levegő után kapkodva törölgeti arcából a vizet. Most nagyjából úgy nézhet ki, az arca elé lógó, rátapadó hajtól, akár egy vízi boszorkány. Ám ahogy a tincseket félretűri, s kivillannak alóla a haragtól izzó, könnyekkel küszködő kékek, már csak az a kislány marad, akit épp most engedtek ki a sötét konyhaszekrényből. Megesik az ilyen. Hogy félreértelmezi a jeleket, a mozdulatokat. Hát persze, hogy csak ő tud ennyire ostoba lenni, hogy ismét bedőlt bátyja kegyetlen játékának. Tessék. Egy pillanatra lanyhul a figyelme, s megint ott tartanak, hogy megalázva és átverve érzi magát. A fiúból kitörő kacaj pedig semmit sem segít a helyzetén.*
- Ez... kibaszottul aljas húzás volt Lazziar Glynmaris.
*Szorítja ökölbe vékony ujjait, ahogy elhátrál pár lépést.*
- Pukkadj meg te idióta!
*Kiabálja végszónak, majd sarkon fordulva evickél ki a medencéből. Nem érdekli a szemérem, sem az illem. A medence szélén megállva fogja össze a haját, hogy kicsavarja belőle a vizet, majd a törölközőt megragadva csavarja bele magát, hogy sietős léptekkel hagyja maga mögött a medencét és ismét nem kívánatossá avanzsálódott mostoháját.*
- Remélem belefulladsz.
*Dörmögi maga elé, ahogy csattogó léptekkel veszi célba az öltözőt. Nem akar tovább ott maradni a fiúval, mert félő, hogy a végén most már tényleg a vízbe fojtja. Jobb így.*
19141. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-08-25 15:19:39
Üzenet elküldve: 2024-08-25 15:19:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Fürdőház//
*A harag, a gyűlölet, amit eddig a másik irányában érzett a sok éven át. Egy szokássá vált, egy habitussá ami beleégett viselkedésébe az évek alatt. Ezt már megszokta ismeri, tudja, hogyha a másikat látja ezt kell tenni, és így kell érezni, mert ez fogja megvédeni őt attól, hogy elvegye tőle azt a sorsot amit ő megérdemel, az örökségét amiért megszenvedett, amit megérdemel. De igazából nem akarja. Milyen örökségről hazudik önmagának? Apja amint talál egy újabb feleséget, és ezzel egy fiú örököst ő repül majd az örökségből mint egy madár aki a téltől repül el délebbre. Csak ő nem önszántából teszi ezt. Az a ház amit ő valójában csak azért kaparintana meg, hogy azt porig égesse apja férgek nyüzsgő rothadt testével együtt. Hogy ezt a rémálmot végleg ott hagyja és lezárja. Mégis akkor mit akar? Nem az örökséget, nem azt amit elvehet tőle a másik bosszút. Vagy mást? Mi ez amit most akar? Maga sem tudja, és nem érti. Ő nem lehet a megoldás a bajaira, a bánatára. Ez csak egy trónkövetelő kis fruska. Nem?*
-Akkor tessék szépen eltakarni magad a bátyád előtt!
*Rázza fejét jobbra balra kioktatóan, mintha csak édesanyját látná Rine. Ő maga is emlékszik azokra az megrovó szavaira amit néha azért a lány is kapott édesanyjától amit olyan jóízűen nézett végig, mert vége nem rajta csattant az a bizonyos ostor.*
-Oohh a foltokat ki ne felejtsd, olyan szépen ékeskedne azon a fakó kis pofidon.
*Biggyeszti ő is össze száját picit, ahogy a másik mintha egy babának beszélne, majdnem, hogy gügyögve bohóckodását. A másik nevetése valamiért zene füleinek, nem is érti, eddig azt akarja sikítson, vagy ordítson a dühtől a méregtől csak úgy mint régen.
Végezetül csak ebben a végzetes pozícióban találjak magukat. Markában tartja a vékonyka kis kart, érzi annak finom bőrét ujjai között, ami lassacskán szökik lejjebb és lejjebb Rine karján. Végig simítva lágyan egészen hóna aljáig majd az oldalán megáll. Az egész ösztönösen, mintha nem is irányítaná saját mozdulatait. Teljesen elveszett a másik tekintetében, érzi, ahogy a vér ajkaiba szökve égeti sajátját, ahogy bőrén a hideg végig rázva libabőrt hagy maga után, ahogy teste egy nyilvánvaló reakciót vesz fel. Közelebb húzódik a másikhoz, szemei egyre csillognak, lágyan így szólal meg.*
-Szerintem, hallottam pont most.
*Válaszolja, miszerint sose fogja hallani ezt Rine szájából. Akaratlanul talán, de megtette. És hogy mennyire igaz ez? Talán maga a lány sem tudja.
Közelebb hajol azokhoz a kékekhez, jobban belemerülve, lassan oldalra fordítja fejét. Másik szabad kezével is aljas módon ráfog Rine derekára, gyengéden belemarva annak húsába. A másikat is óvatosan végighúzva ujjbegyeit az oldalán megáll a másik oldalt a lány derekán. Az a melegség amit érez, már nem a víztől vagy a gőztől van, saját vére forrón csörög ereiben, egyre jobban elvakítva ítélőképességét. Ajkai pedig lassacskán már a másikhoz érnek. Szinte érzi a másik forró leheletét az ajkain. Majd mint egy hirtelen ostorcsapás. Azok a kezek erősebben rászorítanak a lány derekára és elkezdi azokat emelni. Fejét hátrébb húzva, szemében megcsillan valami őszinte boldogság talán ezt láthatja Rine az utolsó pillanatban még mielőtt a lányt felemeli a vízből majd magával együtt háttal beledől a medencébe egy hangos csobbanással. A víz alatt már elengedi a lányt, hogy amaz szabadon feljöjjön a felszínre, csak úgy ahogy maga is felrugaszkodva a medence alján fellöki magát a víz felszínére. Ott egy nagy levegővétel után egy hatalmas őszinte kacajba törjön ki. Beletúr lelógó hajába, és Rinét keresi annak reakcióját. Valamiért nem érezte helyesnek. És talán a józan esze diktálta azt, hogy ezt nem kellene megtenni. Lehet megbánja még ezt a döntést. De nem akarja azt, hogy egy ilyen fajankó mint Ő saját maga legyen a lány veszte... Vagy mégis? Arcán egy bárgyú mosollyal néz a másikra. Bizony már most megbánta ezt a kis tréfát, mert azt a pillanatot már most vágyakozva szeretné újra megteremteni.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Fürdőház//
*A harag, a gyűlölet, amit eddig a másik irányában érzett a sok éven át. Egy szokássá vált, egy habitussá ami beleégett viselkedésébe az évek alatt. Ezt már megszokta ismeri, tudja, hogyha a másikat látja ezt kell tenni, és így kell érezni, mert ez fogja megvédeni őt attól, hogy elvegye tőle azt a sorsot amit ő megérdemel, az örökségét amiért megszenvedett, amit megérdemel. De igazából nem akarja. Milyen örökségről hazudik önmagának? Apja amint talál egy újabb feleséget, és ezzel egy fiú örököst ő repül majd az örökségből mint egy madár aki a téltől repül el délebbre. Csak ő nem önszántából teszi ezt. Az a ház amit ő valójában csak azért kaparintana meg, hogy azt porig égesse apja férgek nyüzsgő rothadt testével együtt. Hogy ezt a rémálmot végleg ott hagyja és lezárja. Mégis akkor mit akar? Nem az örökséget, nem azt amit elvehet tőle a másik bosszút. Vagy mást? Mi ez amit most akar? Maga sem tudja, és nem érti. Ő nem lehet a megoldás a bajaira, a bánatára. Ez csak egy trónkövetelő kis fruska. Nem?*
-Akkor tessék szépen eltakarni magad a bátyád előtt!
*Rázza fejét jobbra balra kioktatóan, mintha csak édesanyját látná Rine. Ő maga is emlékszik azokra az megrovó szavaira amit néha azért a lány is kapott édesanyjától amit olyan jóízűen nézett végig, mert vége nem rajta csattant az a bizonyos ostor.*
-Oohh a foltokat ki ne felejtsd, olyan szépen ékeskedne azon a fakó kis pofidon.
*Biggyeszti ő is össze száját picit, ahogy a másik mintha egy babának beszélne, majdnem, hogy gügyögve bohóckodását. A másik nevetése valamiért zene füleinek, nem is érti, eddig azt akarja sikítson, vagy ordítson a dühtől a méregtől csak úgy mint régen.
Végezetül csak ebben a végzetes pozícióban találjak magukat. Markában tartja a vékonyka kis kart, érzi annak finom bőrét ujjai között, ami lassacskán szökik lejjebb és lejjebb Rine karján. Végig simítva lágyan egészen hóna aljáig majd az oldalán megáll. Az egész ösztönösen, mintha nem is irányítaná saját mozdulatait. Teljesen elveszett a másik tekintetében, érzi, ahogy a vér ajkaiba szökve égeti sajátját, ahogy bőrén a hideg végig rázva libabőrt hagy maga után, ahogy teste egy nyilvánvaló reakciót vesz fel. Közelebb húzódik a másikhoz, szemei egyre csillognak, lágyan így szólal meg.*
-Szerintem, hallottam pont most.
*Válaszolja, miszerint sose fogja hallani ezt Rine szájából. Akaratlanul talán, de megtette. És hogy mennyire igaz ez? Talán maga a lány sem tudja.
Közelebb hajol azokhoz a kékekhez, jobban belemerülve, lassan oldalra fordítja fejét. Másik szabad kezével is aljas módon ráfog Rine derekára, gyengéden belemarva annak húsába. A másikat is óvatosan végighúzva ujjbegyeit az oldalán megáll a másik oldalt a lány derekán. Az a melegség amit érez, már nem a víztől vagy a gőztől van, saját vére forrón csörög ereiben, egyre jobban elvakítva ítélőképességét. Ajkai pedig lassacskán már a másikhoz érnek. Szinte érzi a másik forró leheletét az ajkain. Majd mint egy hirtelen ostorcsapás. Azok a kezek erősebben rászorítanak a lány derekára és elkezdi azokat emelni. Fejét hátrébb húzva, szemében megcsillan valami őszinte boldogság talán ezt láthatja Rine az utolsó pillanatban még mielőtt a lányt felemeli a vízből majd magával együtt háttal beledől a medencébe egy hangos csobbanással. A víz alatt már elengedi a lányt, hogy amaz szabadon feljöjjön a felszínre, csak úgy ahogy maga is felrugaszkodva a medence alján fellöki magát a víz felszínére. Ott egy nagy levegővétel után egy hatalmas őszinte kacajba törjön ki. Beletúr lelógó hajába, és Rinét keresi annak reakcióját. Valamiért nem érezte helyesnek. És talán a józan esze diktálta azt, hogy ezt nem kellene megtenni. Lehet megbánja még ezt a döntést. De nem akarja azt, hogy egy ilyen fajankó mint Ő saját maga legyen a lány veszte... Vagy mégis? Arcán egy bárgyú mosollyal néz a másikra. Bizony már most megbánta ezt a kis tréfát, mert azt a pillanatot már most vágyakozva szeretné újra megteremteni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9881-9900 , 9901-9920 , 9921-9940 , 9941-9960 , 9961-9980 , 9981-10000 , 10001-10020 , 10021-10040 , 10041-10060 , 10061-10080 , 10081-10100 , 10101-10120 , 10121-10140 , 10141-10160 , 10161-10180 , 10181-10200 , 10201-10220 , 10221-10240 , 10241-10260 , 10261-10280 , 10281-10300 , 10301-10320 , 10321-10340 , 10341-10360 , 10361-10380 , 10381-10400 , 10401-10420 , 10421-10440 , 10441-10460 , 10461-10480 , 10481-10500 , 10501-10520 , 10521-10540 , 10541-10560 , 10561-10580 , 10581-10600 , 10601-10620 , 10621-10640 , 10641-10660 , 10661-10680 , 10681-10700 , 10701-10720 , 10721-10740 , 10741-10760 , 10761-10780 , 10781-10800 , 10801-10820 , 10821-10840 , 10841-10860 , 10861-10880 , 10881-10900 , 10901-10920 , 10921-10940 , 10941-10960 , 10961-10980 , 10981-11000 , 11001-11020 , 11021-11040 , 11041-11060 , 11061-11080 , 11081-11100 , 11101-11120 , 11121-11140 , 11141-11160 , 11161-11180 , 11181-11200 , 11201-11220 , 11221-11240 , 11241-11260 , 11261-11280 , 11281-11300 , 11301-11320 , 11321-11340 , 11341-11360 , 11361-11380 , 11381-11400 , 11401-11420 , 11421-11440 , 11441-11460 , 11461-11480 , 11481-11500 , 11501-11520 , 11521-11540 , 11541-11560 , 11561-11580 , 11581-11600 , 11601-11620 , 11621-11640 , 11641-11660 , 11661-11680 , 11681-11700 , 11701-11720 , 11721-11740 , 11741-11760 , 11761-11780 , 11781-11800 , 11801-11820 , 11821-11840 , 11841-11860 , 11861-11880 , 11881-11900 , 11901-11920 , 11921-11940 , 11941-11960 , 11961-11980 , 11981-12000 , 12001-12020 , 12021-12040 , 12041-12060 , 12061-12080 , 12081-12100 , 12101-12120 , 12121-12140 , 12141-12160 , 12161-12180 , 12181-12200 , 12201-12220 , 12221-12240 , 12241-12260 , 12261-12280 , 12281-12300 , 12301-12320 , 12321-12340 , 12341-12360 , 12361-12380 , 12381-12400 , 12401-12420 , 12421-12440 , 12441-12460 , 12461-12480 , 12481-12500 , 12501-12520 , 12521-12540 , 12541-12560 , 12561-12580 , 12581-12600 , 12601-12620 , 12621-12640 , 12641-12660 , 12661-12680 , 12681-12700 , 12701-12720 , 12721-12740 , 12741-12760 , 12761-12780 , 12781-12800 , 12801-12820 , 12821-12840 , 12841-12860 , 12861-12880 , 12881-12900 , 12901-12920 , 12921-12940 , 12941-12960 , 12961-12980 , 12981-13000 , 13001-13020 , 13021-13040 , 13041-13060 , 13061-13080 , 13081-13100 , 13101-13120 , 13121-13140 , 13141-13160 , 13161-13180 , 13181-13200 , 13201-13220 , 13221-13240 , 13241-13260 , 13261-13280 , 13281-13300 , 13301-13320 , 13321-13340 , 13341-13360 , 13361-13380 , 13381-13400 , 13401-13420 , 13421-13440 , 13441-13460 , 13461-13480 , 13481-13500 , 13501-13520 , 13521-13540 , 13541-13560 , 13561-13580 , 13581-13600 , 13601-13620 , 13621-13640 , 13641-13660 , 13661-13680 , 13681-13700 , 13701-13720 , 13721-13740 , 13741-13760 , 13761-13780 , 13781-13800 , 13801-13820 , 13821-13840 , 13841-13860 , 13861-13880 , 13881-13900 , 13901-13920 , 13921-13940 , 13941-13960 , 13961-13980 , 13981-14000 , 14001-14020 , 14021-14040 , 14041-14060 , 14061-14080 , 14081-14100 , 14101-14120 , 14121-14140 , 14141-14160 , 14161-14180 , 14181-14200 , 14201-14220 , 14221-14240 , 14241-14260 , 14261-14280 , 14281-14300 , 14301-14320 , 14321-14340 , 14341-14360 , 14361-14380 , 14381-14400 , 14401-14420 , 14421-14440 , 14441-14460 , 14461-14480 , 14481-14500 , 14501-14520 , 14521-14540 , 14541-14560 , 14561-14580 , 14581-14600 , 14601-14620 , 14621-14640 , 14641-14660 , 14661-14680 , 14681-14700 , 14701-14720 , 14721-14740 , 14741-14760 , 14761-14780 , 14781-14800 , 14801-14820 , 14821-14840 , 14841-14860 , 14861-14880 , 14881-14900 , 14901-14920 , 14921-14940 , 14941-14960 , 14961-14980 , 14981-15000 , 15001-15020 , 15021-15040 , 15041-15060 , 15061-15080 , 15081-15100 , 15101-15120 , 15121-15140 , 15141-15160 , 15161-15180 , 15181-15200 , 15201-15220 , 15221-15240 , 15241-15260 , 15261-15280 , 15281-15300 , 15301-15320 , 15321-15340 , 15341-15360 , 15361-15380 , 15381-15400 , 15401-15420 , 15421-15440 , 15441-15460 , 15461-15480 , 15481-15500 , 15501-15520 , 15521-15540 , 15541-15560 , 15561-15580 , 15581-15600 , 15601-15620 , 15621-15640 , 15641-15660 , 15661-15680 , 15681-15700 , 15701-15720 , 15721-15740 , 15741-15760 , 15761-15780 , 15781-15800 , 15801-15820 , 15821-15840 , 15841-15860 , 15861-15880 , 15881-15900 , 15901-15920 , 15921-15940 , 15941-15960 , 15961-15980 , 15981-16000 , 16001-16020 , 16021-16040 , 16041-16060 , 16061-16080 , 16081-16100 , 16101-16120 , 16121-16140 , 16141-16160 , 16161-16180 , 16181-16200 , 16201-16220 , 16221-16240 , 16241-16260 , 16261-16280 , 16281-16300 , 16301-16320 , 16321-16340 , 16341-16360 , 16361-16380 , 16381-16400 , 16401-16420 , 16421-16440 , 16441-16460 , 16461-16480 , 16481-16500 , 16501-16520 , 16521-16540 , 16541-16560 , 16561-16580 , 16581-16600 , 16601-16620 , 16621-16640 , 16641-16660 , 16661-16680 , 16681-16700 , 16701-16720 , 16721-16740 , 16741-16760 , 16761-16780 , 16781-16800 , 16801-16820 , 16821-16840 , 16841-16860 , 16861-16880 , 16881-16900 , 16901-16920 , 16921-16940 , 16941-16960 , 16961-16980 , 16981-17000 , 17001-17020 , 17021-17040 , 17041-17060 , 17061-17080 , 17081-17100 , 17101-17120 , 17121-17140 , 17141-17160 , 17161-17180 , 17181-17200 , 17201-17220 , 17221-17240 , 17241-17260 , 17261-17280 , 17281-17300 , 17301-17320 , 17321-17340 , 17341-17360 , 17361-17380 , 17381-17400 , 17401-17420 , 17421-17440 , 17441-17460 , 17461-17480 , 17481-17500 , 17501-17520 , 17521-17540 , 17541-17560 , 17561-17580 , 17581-17600 , 17601-17620 , 17621-17640 , 17641-17660 , 17661-17680 , 17681-17700 , 17701-17720 , 17721-17740 , 17741-17760 , 17761-17780 , 17781-17800 , 17801-17820 , 17821-17840 , 17841-17860 , 17861-17880 , 17881-17900 , 17901-17920 , 17921-17940 , 17941-17960 , 17961-17980 , 17981-18000 , 18001-18020 , 18021-18040 , 18041-18060 , 18061-18080 , 18081-18100 , 18101-18120 , 18121-18140 , 18141-18160 , 18161-18180 , 18181-18200 , 18201-18220 , 18221-18240 , 18241-18260 , 18261-18280 , 18281-18300 , 18301-18320 , 18321-18340 , 18341-18360 , 18361-18380 , 18381-18400 , 18401-18420 , 18421-18440 , 18441-18460 , 18461-18480 , 18481-18500 , 18501-18520 , 18521-18540 , 18541-18560 , 18561-18580 , 18581-18600 , 18601-18620 , 18621-18640 , 18641-18660 , 18661-18680 , 18681-18700 , 18701-18720 , 18721-18740 , 18741-18760 , 18761-18780 , 18781-18800 , 18801-18820 , 18821-18840 , 18841-18860 , 18861-18880 , 18881-18900 , 18901-18920 , 18921-18940 , 18941-18960 , 18961-18980 , 18981-19000 , 19001-19020 , 19021-19040 , 19041-19060 , 19061-19080 , 19081-19100 , 19101-19120 , 19121-19140 , 19141-19160 , 19161-19180 , 19181-19200 , 19201-19220 , 19221-19240 , 19241-19260 , 19261-19280 , 19281-19300 , 19301-19320 , 19321-19340 , 19341-19360 , 19361-19380 , 19381-19400 , 19401-19420 , 19421-19440 , 19441-19460 , 19461-19480 , 19481-19500 , 19501-19520 , 19521-19540 , 19541-19560 , 19561-19580 , 19581-19600 , 19601-19620 , 19621-19640 , 19641-19660 , 19661-19680 , 19681-19700 , 19701-19720 , 19721-19740 , 19741-19760 , 19761-19780 , 19781-19800 , 19801-19820 , 19807-19826